„1969. június 7. Milyen itt egy reggel? Pontos szertartásrendje van. 7-kor kelek, az első, kiviszem a verandára az ágyneműt szellőzni, felhúzom a redőnyt. Kiengedem Zsigát a partra. Megmelegítem a tejét, kimosom a tányérját. Meglocsolom a kertet (ma nem, mert esik), közben elkészült a tej, ráöntöm a neszkávéra, és a kutyának is adok. Rendet rakok az íróasztalomon. Kiiszogatom a kávét. Visszaeresztem Zsigát, orrát a langyos tejbe nyomom, különben délig se nyúlna hozzá. Kinyitom a rádiót, bejelölöm a napi zenéket a műsorban, nem zavar a munkámban, a próza annál inkább. És nekiülök dolgozni. Megvettem Lukács: Az esztétikum sajátossága. Erősen harmadára rövidített kiadás, s így is vagy 800 lap. Érdemes ezt elolvasni? Megtudok belőle valami fontosat az életről, mesterségemről? Lukács irodalmi ítéletei túlnyomórész tévesnek bizonyultak, az idő megcáfolta a legtöbbet. Milyen lehet az az esztétika, melynek alapján ennyi baklövést követett el? No, majd belenézek.”

„Ma elvittem Zsigát kajakozni – Tersánszky emléktúra. Felhúztam Tahiig, ő szokása szerint a parton szaladt mellettem, imádja ezt a sportot. Visszafelé beveszem a hajóba. Hátszél, északi szél fújt, olyan jó, hűs szél, ha kitettem az evezőt, belekapott a tollába, érezhető. Zsiga nagy fülét is kifeszítettem s az is nyomta egy kicsit a kajakot. Itthon vagyok”.

„Lukácséknál Leányfalun. Hajnali indulás, hajón. A hajó másfél órás késéssel indul. – Szép a reggeli út. (9-től ½ 12-ig a Dunán.) Szorongva nézem Pünkösdfürdőt, amint elúszunk mellette. ……..

Kis, ingerlékeny bank-cégvezető a hajón. A feleségével vagy a barátnőjével. Vermes mellett dolgozik: Frölich. Bent a bankban savanyú, apró birskörte. Itt kamaszos. Lemennek az étterembe. Sonkás rántottát rendelnek, majd az étel elől megszöknek. A pincér hiába hozza, ők már a fedélzeten vihognak. Leányfalun Lukács integet nekünk. A nő veszi észre: – nézd, Lukács Antal integet nekünk. (Boldog csodálkozással: nekünk?) A férfi: (boldog kételkedéssel) – nem hiszem… Nem értem… (Mindketten vigyorognak). Lukács erre határozottan elénk lép, kezet csókol Líviának, engem megölel.) (Novella részlet).

Lukács bérelt villája: szép, tágas, bűvös veranda. Lemegyünk a vízhez, a partra. Lukács úszik. Mi hárman: Lívia, Kati s én leülünk a fűbe. A házi kislányok két fiatal kacsát úsztatnak. Ők a kacsára, Lukács a lányokra vigyáz. Lukács mostohaanyja. Keresztény nő. Kecskeméti. Ebédfőzés. Közben passziánszozik. Fehérhajú, nyugodt mozgású, bölcs, kissé ironikus, okos, nagyon rokonszenves nő. Mintha Hunyady Sándor írta volna meg. …. Lukácsné csak angol regényt olvas. Szinte titokban. Bocsánatkéréssel….. Jó ebéd. Rántott csirke. Bor nélkül. Jó fekete”.

„1904. június 12. Vasárnap

Ma délelőtt kimentem Palicsra Nagymamát meglátogatni. Két sárga rózsát vittem neki. A fürdőben találtam. Már tudta, hogy érett vagyok azután elmentünk a szobájába. (Nagy épület, 3. szoba). A park kopasz a nap szabadon süti. – a fákat kivágták – és a sok fény nagy távlatot csinál neki. Szép és szomorú… mint minden nekem mostan.

A nagymama szobája fehérre meszelt jószagú és rendes. Mindjárt megvendégelt persze és meg is ajándékozott egy erszénnyel (melyet boldogult édesanyám ajándékozott neki), s az erszényben 10 Korona, aranyban.

Délig elbeszélgettünk. Olyan helyes jó szag, hűvösség, csendes bánat és öröm áradt el a szobán. Mindaketten – a Nagyanyó és unoka is éreztük, hogy életünk egyik legédesebb napja suhan el fölöttünk, jól éreztem magam. Nem izgatott az Élet (mint sokszor, mindig)… ”mily jó itt ülni s beszélgetni a nagymamával (minden percben egy egy szót)” – gondoltam. A fehér fényes jószagú csend örömet adott nekem … mindkettőnknek. Az élet békéje volt a szobában.

Délután én csónakáztam, a nagymama a parton nézett s megfenyegetett időnként, még mosolygott. Egészen összecsapkodtam magam az evezővel mire kimentem”.

„Adria-tenger, július 18. Nászút. Simonyi Máriának, a szó művészének a betű rabszolgája és az övé, Móricz Zs. Együtt láttuk, együtt írtuk, együtt emlékezzünk rá édes kis feleségem! Imádom. Zs. tenger. Kék. Olyan szép, hogy ez már bűn.

A természet ritkán ad nagy egységet. Szereti a variálást. A hegy nemcsak hegy, de völgy is, a rét nemcsak fű, de bokros is. A láthatárt szárazon ezer és ezer ötlet bontja meg. De ez határtalan, egyszerű és őszinte. Egy. Kör. Sík. Fölötte a domború égbolt, az egyszínű halvány, ezüstszikrás félgömb. Íme semmi felhő, semmi kompakt, semmi fénytörés nem zavarja, csak a valőr ég fokról fokra a Nap felé fehérbe. A kék zordon tenger és a fehér derült ég. Körös-körül, körös-körül. S fehér tajtékkal, fehér mosollyal kíséri a kék tenger a fehér hajót, és az embert a végtelen közepén édes szomorúság, tikkadt melankólia fogja el. A nyugalomnak ez a szomorúsága, a csöndnek ez a csendülése, a fénynek ez a vakítása lehalkítja a tett vágyát. Csak lefeküdni. A tenger színén hanyatt. És úszni előre kitártan és örökké. Az élet oly rövid, ha már idelobbantunk, élni kell, élvezni kell az élet e mindennél nagyobb szépségét. Ezt a fájó beteljesülést”.

„Július 16. kedd 1. nap. Megérkeztünk Puszta-Szent-Jakabra. Leszálltunk a vonatról, és végigmentünk egy hosszú, napos úton, borzalmasan felpakolva, és rémesen elfáradva. Végre elénk jött a házigazdánk, egy alacsony, sovány ember, név szerint Nagy, és mindnyájunkkal kezet fogott. Még egy pár kínos perc, és felharsant a régen várt lepakoló.

Sátor felírása: Tepidárium

Délelőtt érkezett Wodetzky őrse. Major és a ládák. Kimentünk a vasúthoz szállítás szempontjából. Evés igen kényelmetlen volt. Mikor másodszor mentem a vasúthoz, eltévedtem, de szerencsésen visszataláltam. Megebédeltünk. Ebéd után pihenés volt. Major megvágta a kezét, Mócsy bekötözte. Én, mint helyettese segitettem neki annyiban, hogy feldűtöttem egy poharat. Ezután beírtam a mentési naplóba, szintén sikertelenül. Ezután fürödtünk a tóban. Pocsolyás, süppedékes talajú, de azért a fürdés nagyon jól esett. Vízi csatát is játszottunk. Hazajőve szénát hordtunk, majd megágyaztunk, megvacsoráztunk […]. Estefelé fél óra szabadidő volt, akkor írtam ezt. […] Vacsora után körülültük a tábortüzet, és miután Sík t. ú. előadta a programot, a Csokoládé Club gyűlést tartott. Először Pethes szólalt fel, az ex-elnök, majd Sík t. ú., ki azt indítványozta, hogy a mai háborús időben válasszunk diktátort, mégpedig diktátorrá Finályt, hadsegéd Hümért. Ekkor a háttérből kibontakozott Major Dezső, és kijelentette, hogy ő ebbe beleegyezik, de a diktátor csak ő lehet, mert ő őrzi a csokoládét. Még Oláh is felszólalt, azután a gyűlést elnapolták.

Ezután takarodót fújtak, a fiúk lefeküdtek. Az első éjjeliőrök: Sík t. ú. és én ½ 10-től ¾ 12-ig őrködtek. Ez nagyon érdekes volt. Mindenki feküdt: néha kiáltott közbe, a csendbe egy kuvik vagy egy vércse. Én Sík t. ú.-ral beszélgettem nyelvekről és nemzetekről, és hogy mi szeretnék lenni. ¾ 12-kor lefeküdtünk. Felkeltettük Mezeyt; Mócsy helyett Major őrködött, mert nem tudott aludni. Én ahogy lefeküdtem, elaludtam. Később felébredtem, mikor Mezey Oláht és Pilchert felkeltette. Königgel veszekedtem és sokat nevettem éjjel. Reggel már a trombitálás előtt ébren voltam”.