Mészáros Zsolt, a Művészeti, Relikvia- és Fotótár muzeológusa ezúttal a 19–20. század eleji férfiszépészet praktikáiba nyújt betekintést.

A ruházkodáshoz hasonlóan a test ápolása szintén inkább a nőiesség fogalmához társult, holott a másik nem képviselői is éltek szépségipari termékekkel. Farkas Imre, a Szinházi Élet munkatársa Férfi-kozmetika című cikke erről így értekezett 1930-ban:

„Mert a hideg víz: az kozmetika. A torna, az atlétika, az is kozmetika. A lelki fegyelem: az pláne kozmetika, mert ez teszi derültté az arcot és csillogóvá a szemet”.

Móricz Zsigmond utazó piperebőröndje (PIM, Művészeti, Relikvia- és Fotótár)

Az újságíró a modern férfiasság két kulcsfogalmára, a sportra és az önuralomra hivatkozott, majd arra intette társait, hogy kozmetikájuk kerülje a feltűnést, „illeszkedjék természetesen a jó külsőhöz”. Az igazi férfias kinézetet önerő eredményének tételezték, holott annak eléréséhez külön­böző eszközöket és kellékeket is segítségül hívtak.

Férfi fodrászat a Széchenyi fürdőben: fodrász és manikűrös munka közben, Erdélyi Mór felvétele, 1913–1914 (Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár – Budapest Gyűjtemény)

Az úri szabászatban bevettnek számított a ruhák bizonyos részeinél a vattával való bélelés, illetve a varrások, ráhagyások, felhajtások és kivágások mérnöki tudománya. Ez utóbbiak arra szolgáltak, hogy leplezzék a fizikai esetlegességeket: a has laposabbnak, a váll szélesebbnek, a hát egye­nesebbnek, a termet magasabbnak, egyszóval: a megrendelő délcegnek tűnjön. További jellemző, testformáló fogást mutat be Szép Ernő Ádámcsutka című regényének azon jelenete, melyben az elbeszélő egy régóta nem látott, minisztériumban dolgozó barátjával találko­zik:

„Megörültünk, szeretettel tapogattuk egymást. Jaj, visszavontam diszkréten a tenye­rem, megéreztem, fűző van a derekán. Olyan kemény volt, mint a beton. Zavarba jött, egy­pár pillanatig úgy nevetett a szemembe: észrevetted, mi? Idősebb urat tudok egy tucatot, aki fűzi magát”.

Bár a toalett-titkokhoz sorolták, azaz nem illett róla beszélni, a szoros, magas mídert a tisztek vagy a fiatalabb korosztály tagjai sem vetették meg. Előszeretettel viselték sportokhoz, vadászathoz, frakkhoz, a feszes tartás, valamint a ruha kifogástalan állása érdekében.

Blaha Lujza tér, 1932 (Fortepan / Antal Dániel)

A test ápolását bizonyos mértékig – már csak a higiénia miatt is – a művelt, igényes férfi egyik fő ismérvének tartották. Azonban, közelebbről megnézve, a hétköznapi rutin túllépett a szappan–víz–torna hármasán. Erről árulkodik a Magyar Figaró egyik hirdetése 1905 elejéről, amely Erényi Béla gyógyszerész Diana pirosítóját reklámozta: „Természetes pirosságot egy másodpercz alatt minden férfi és nő ugy az arcán, mint az ajakán gyö­nyörüen elérhet”. A leendő vevőt azzal nyugtatták, hogy titoktartás mellett szállítanak. Vele szemben a bajuszpedrőt, ezt a viaszból, zsírból és velencei terpentinből való elegyet, amely egyébként illat- és festékanyagot tartalmazott, nem kellett rejtegetni, sőt a kora­beli lexikonok magyar kozmetikus készítményként emlegették, büszkén. Többfélét forgal­maztak, a legismertebb márkának a Tiszaújlaki számított.

Jókai Mór illatszertartója (PIM, Művészeti, Relikvia- és Fotótár)

A bajusz a 19., de a 20. század folyamán is a magyar férfiak nagy odafigyeléssel gondozott ékessége volt, társadalmi osztálytól függetlenül. A korabeli reklámok hungarikumként, ehhez illőn huszá­rok, parasztlegények rajzaival népszerűsítették, illetve olyan történelmi és kortárs híres­ségek neveivel, mint Rákóczi és Munkácsy Mihály. A Budapesti Hirlap névtelen munkatársa egyenesen úgy fogalmazott 1883 nyarán, egy rövid hírben, hogy ahol nincs bajuszpedrő, ott magyar ember sincs.

Fejér Megyei Hírlap, 1984/53. szám, 8. oldal (Arcanum Digitális Tudománytár)

A kívánt bajuszforma kialakításához elengedhetetlen eszközül szolgált még a zsinórral tarkóra erősített bajuszkötő. Az elöl elhelyezkedő, középen elkes­kenyedő textilszalag összetapasztotta és megőrizte a szálak kialakított rendjét. Volt, aki egész éjjel viselte, volt, aki reggel dobta fel, negyedórára.

Lysoform hirdetés, Szinházi Élet, 1935/10. szám, 95. oldal (Arcanum Digitális Tudománytár)

Bár a kozmetikai könyveket a 19. század végétől általában hölgyekhez címezték, az urak­nak is szenteltek külön fejezetet, az arcszőrzet és a haj ápolása kapcsán.

Dr. Dralle-féle Birkenwasser hirdetés, Szinházi Élet, 1927/40. szám 91. oldal (Arcanum Digitális Tudománytár)

Ugyanakkor ezek a kiadványok a különböző bőr- és hajtípusokról értekeztek, így az ismeretekből a férfiak is meríthettek. Erre példa a Kozmetika (1910–1912) című lap tapintatos válasza egyik olvasójának, az 1911. január 15-i szerkesztői postában: az újság nőknek szól, de a férfiak is találhat­nak benne olvasnivalót. Felütve a múlt századforduló magyar újságjait, további, férfiaknak szánt termékekre bukkanunk: kopaszodás elleni szerek, bajusz- és hajnövesztő kencék, hajfestékek, brillantinok, pomádék, borotválkozási és fogápolási szerek, parfümök, szap­panok, kefék, fésűk...

Samponreklám, Szinházi Élet, 1935/10. szám, 97. oldal (Arcanum Digitális Tudománytár)

A bőség zavarában az úriembereknek megfelelő segítséget nyújtott a borbélyüzletük, amely nemcsak a megújulás és a felfrissülés intézményeként, hanem a társasági élet egyik központjaként is működött.

Krúdy Gyula borotvapamacsa (PIM, Művészeti, Relikvia- és Fotótár)

 Hirdetések, Nyugat, 1934/6. szám, 354. oldal (Arcanum Digitális Tudománytár)

A haj és az arcszőrzet mosása, vágása, festése, göndörítése, vasalása mellett vállaltak manikűrt, valamint, a korral haladva, igye­kezték kielégíteni a változó igényeket. Például a Nyírvidék című lap, 1924. szeptember 25-én, arról számolt be, hogy a nyíregyházi, jónevű borbélyüzlet vezetője, modern gépeket szerezve, olyan új szolgáltatásokat vezetett be, mint a vibráló készülékkel végzett arcmas­szás, kvarckúra hajhullásra és arcbarnításra vagy az elektromos tyúkszemirtás.

Holcsek József fodrászüzlete, Albertfalva, 1927 (Fortepan / Buzás Tamás)

Miközben a nevetségesség és az elnőiesedés vádja Damoklész kardjaként lógott a küllemére adó úriember felett, sajtó- és levéltári források a polgári férfi öltözködéssel és testápolással kapcsolatos szolgáltatások és helyszínek széles választékát mutatják, a fodrász-borbély üzletektől, fürdőktől, gyógyszertáraktól kezdve a divatkereskedése­ken, áruházakon, sporttermeken át a szépségklinikákig. A férfikülső szintén folyamatos gondozást igényelt, hogy megfeleljen az adott társadalmi elvárásoknak, sőt közreműkö­dött írók, művészek imázsformálásában, kultuszában. A férfiasnak tekintett tulajdon­ságok összekapcsolódtak szépségipari termékekkel a 20. század folyamán, így a koz­metika a férfiak számára az önuralom és a hódítás egyre hangsúlyosabb eszközévé vált. Divatfogyasztókként pedig mind láthatóbbá és elfogadottabbá váltak a nyilvánosságban.