A Petőfi-hálózatok című online beszélgetéssorozat negyedik epizódjában ismét neves előadók gondolkodnak közösen ezúttal arról, honnan hová fejlődött a 19. századi társadalmi berendezkedés és milyen hatással lehetett ez a költő életére.

A PIM múzeumpedagógusai tavaly tavasszal, a még csak közeledő Petőfi 200 előfutáraként elhatározták, hogy a Petőfi Sándor személyéhez leggyakrabban társított jelzők – azaz a híres, magyar, költő és forradalmár – mindegyike mellé egy-egy kérdőjelet tesznek, és a lehető legkomolyabban veszik saját kérdéseiket. Az interdiszciplináris beszélgetéssorozat következő epizódja a Bábel – avagy nemzetiségek a 19. század közepén címet viseli, színtere pedig a Ki vagyok én? Petőfi választásai című kiállítás virtuális felületén belül Petőfi és Szendrey Júlia Dohány utcai lakásának enteriőrje, illetve a Pilvax-ház belső tere.

A bevezetőben Kádár Anna múzeumpedagógustól megtudhattuk, hogy a nemzetiségi kérdés leginkább Petőfi szlovák származása kapcsán szokott felmerülni a foglalkozásokon, ilyenkor például azon gondolkodnak közösen a gyerekekkel, hogy vajon az 1820-as években Petrovics István milyen érvek alapján dönthetett úgy, hogy kifejezetten magyar iskolába járatja a fiát. Ezt a kontextust most kitágítva, a kérdést távolabbról indítva, alapvetően a reformkor társadalmi struktúrájának perspektívájából indult ki a beszélgetés. A meghívott előadók ezúttal:

–  Ablonczy Balázs történész, az MTA Történettudományi Intézetének tudományos főmunkatársa, a Trianon 100 kutatócsoport vezetője

–  Nagy Noémi jogtörténész, nemzetközi jogász, az MTA–ELTE Jogtörténeti Kutatócsoport tudományos munkatársa és a Nemzeti Közszolgálati Egyetem adjunktusa 

–  Böröcz Judit és Pálinkás Bence György, akik a 2021-es OFF-Biennálén bemutatott Kis olvasztótégely című művészeti projektjükben többnemzetiségű, az egyéni szabadságjogokat elismerő és befogadó nacionalizmus elgondolásokat vizsgálták

Ablonczy Balázs előadásában három kérdéskör mentén haladt: Petőfi etnikai, felekezeti viszonyait és Erdély mint a költő szívéhez közel álló tájegység kérdéskörét vizsgálta, az online is elérhető Magyar Nemzeti Atlasz térképei segítségével.

Forrás: Magyarország Nemzeti Atlasza

Az első térkép Magyarország 1787-es etnikai viszonyait ábrázolta, ami egy hozzávetőleges, modern értelemben vett népszámlálás alapján készült munka a Magyar Királyság középső részéről. Petőfi édesapja, Petrovics István 1790-ben született Kartalon, Aszód mellett, etnikailag korántsem egynemű vidéken, és nagyon fontos volt számára, hogy a fia magyar nyelven, jó iskolákban tanuljon, ami az evangélikus „hálózatossághoz” is szorosan kapcsolódott. „Petőfi gyakorlatilag végigroadshowzta a magyarországi evangélikus iskolahálózat jelentős részét Selmecbányától kezdve Aszódon át Budapestig” – jegyezte meg a történész.

A történész szerint, ha bő száz évet ugrunk az időben, az etnikai viszonyokat tekintve már csak néhány százaléknyi a szlovák lakosság. Kiskőrös, Petőfi születési helye egy magyar többségű, vagy legalábbis magát magyarnak valló terület volt, nyolcvan százalékban evangélikus település.

Ablonczy hozzátette, a magyarság felé fordulás azonban messze nem volt evidens folyamat, a kulcsmozzanatot és gyakorlatilag az egész 19. századi nemzetépítés problémáját pedig abban látja, hogy a modernizáció milyen nyelven érkezett a Kárpát-medencébe. Miután a magyar nyelv és a magyar kultúra volt domináns helyzetben, ezt hatalmi és állami eszközökkel is erősíteni igyekeztek. Petőfi édesapjában éppen ezért meglehetett a társadalmi mobilitás, a felemelkedés iránti vágy, hogy fia a lehető legjobb neveltetést kapja – az más kérdés, hogyan használta ki a lehetőségeket.

Az előadás végén Erdély kapcsán hallhattunk izgalmas adatokat arra vonatkozóan, hogy a költő mennyi időt és milyen szándékkal töltött a területen. „Halála, házassága, nászúja is Erdélyhez köti. Élete végéről találunk olyan megjegyzéseket feleségének írt leveleiben, hogy a családalapítást is Székelyföldön képzelte el. Dávid Gyula és Mikó Imre közös könyvükben össze is számolták, hogy Petőfi összesen tizenegy hónapot töltött Erdélyben.”

Nagy Noémi jogtörténész azzal az instrukcióval kezdte beszámolóját, hogy amikor a 19. századi Magyarország nemzetiségi nyelvi viszonyairól gondolkodunk, akkor figyelembe kell vennünk, hogy itt nem egy független szuverén államról van szó, hanem egy nagyobb birodalmi egység részéről. Ebben az időszakban kisebb-nagyobb mértékben való függést tapasztalhatunk a birodalmi központtól, Ausztriától, a legmagasabb szabadságfokot majd az 1867-es kiegyezést követően tapasztalhatták meg.

„Ahhoz, hogy megértsük a reformkort, megértsük benne Petőfi szerepét, látni kell, honnan és hová fejlődött a társadalmi berendezkedés.”

Nagy Noémi hozzátette, ekkoriban a hivatalos nyelvhasználat mint jogi terminus újdonságnak számított, hiszen a magyar törvények egészen a 18. század végéig nem szabályozták, II. József nyelvrendelete volt az első tudatos intézkedés. Összességében a hivatalos oktatás és a kulturális élet területeit a latin dominanciája jellemezte, de a magyart és más nemzetiségi nyelveket is használták. „Ez volt az az intézkedés, ami úgymond kinyitotta a nemzetiségi nyelvi kérdés Pandora szelencéjét itt Magyarországon. A magyar nyelvért folytatott küzdelmet kezdetben a nemzeti nyelv megmentésének retorikája jellemezte, ugyanis a magyar nyelvű mozgalom élére álló nemesség II. József intézkedéseiben Magyarország elnémetesítésének a szándékát vélte felfedezni” – jegyezte meg.

A jogtörténész elmondta, a magyar nemzetiségi nyelvi mozgalomra adott reakcióként más nemzetiségek is elkezdték saját nyelvjogaikat követelni, amelyre a politikai elit nem adott kedvező választ. „Például az 1848-as áprilisi törvények nem foglalkoztak a nemzetiségek jogaival. Később, majd a neoabszolutizmus időszakában lesz egy erős visszatérés a német nyelv dominanciájához.”

Előadása végén kitért arra is, hogy nagyon fontos megérteni, micsoda változás történt ekkor a több évszázados megszokott állapottal szemben és miért is volt sérelmes a nemzetiségek számára: „hiszen az etnikai kereteken átnyúló, kulturálisan semleges, mondhatni nemzetek feletti szupranacionális tudatot adta fel. Hiába adott egyébként papíron nagyon széles körű nyelvhasználati jogokat a nemzetiségeknek, mégiscsak a magyar nyelv státuszát hangsúlyozta, és gyakorlatilag ehhez képest voltak engedmények.” Nagy Noémi hangsúlyozta, fontos, hogy komplexen próbáljuk megérteni a kérdést, amikor Petőfiről, vagy a korszakról általánosságban gondolkodunk, hiszen soktényezős a történet.

Forrás: artportal.hu

Böröcz Judit és Pálinkás Bence előadása friss szemléletet és más megközelítést hozott a téma kapcsán, hiszen projektjük nem kifejezetten tudományos, sokkal inkább művészeti munka: egy hangséta a 19. századi és mai közéleti politikai megszólalásokból vett idézetekkel és a saját szövegeikből készített montázs – illetve egy köztéren elhelyezett zászló.

Böröcz Judit elmondta, főként abból a szempontból találták érdekesnek a 19. századi nemzetiségi kérdést, hogy az a fajta nacionalizmus, ami ma körülvesz minket, volt-e valaha más, illetve, hogy az etnikailag homogén nemzeti elgondolás milyen volt a nemzet születésének időszakában.

Éppen ezért Bencével megkeresték az időszakban egymás mellett létező vagy a kánonból kiszorult, kevésbé ismert alternatív nemzetfelfogásokat, és ezeknek a szövegszerű lenyomatait rögzítették munkájukban. Olyan izgalmas példák mentén dolgoztak, mint a szlovák vagy szerb nemzeti ébredés, vagy az 1848-as forradalommal egy időben, más országokban született, a 12 ponthoz hasonló törekvések.   

Érdekes volt számukra annak a vizsgálata is, hogy mennyi nemzetiség és nyelv volt jelen a 19. századi Kárpát-medencében, amelyre generációkra visszavezethető családneveink is utalhatnak. Előadásának végén Mocsáry Lajos közíró, politikustól idézett:

„(...) Itt egyöntetű közösségekről másként álmodni sem lehet, csak úgy, hogy hazánk népességének legalább fele vándoroljon ki helyéről, cseréljen lakhelyet, már erről pedig beszélni sem érdemes.”

Pálinkás Bence a közösen készített fiktív zászlót mutatta be, amelyen a korszak szlovák, szerb, román zászlóinak színei a magyar színekkel keverednek. Egy olyan zászlót szerettek volna készíteni, amely megmutatja, hogy ha a különböző ajkú nemzetek között harmónia lett volna, milyen zászlóval vonulhattak volna a közös szabadság védelmére.

Az előadásokat követő villámkérdésekre válaszolva a beszélgetők elárulták, hogy mit nem szeretnek a költőben, szerintük mivel foglalkozna ma Petőfi, illetve milyen hozzá kapcsolódó anekdotát ismernek. Érdemes meghallgatni a válaszokat és a teljes beszélgetést, mellyel ismét közelebb kerülhetünk Petőfihez, köszönhetően a múzeumpedagógus csapat interaktív, izgalmas beszélgetéssorozatának.

 Demeter Anna