Képes Erika 2022 januárjában kezdett Engel Tevan István munkásságával foglalkozni. Kétrészes írása egyrészt a közelgő Petőfi-bicentenáriumhoz kapcsolódik, másrészt ízelítőt ad a grafikus tevékenységéből, annak jellegzetes alkotói vonásairól.

Engel Tevan István  (Kép forrása: Nemzeti Örökség Intézete)

Engel Tevan István munkái közt számos könyvillusztráció, könyvborító és egyedi grafika is megtalálható. A PIM-ben őrzött grafikákon túl az életmű egészének vizsgálatára Róna Erzsébetnek (Engel Tevan István özvegye) köszönhetően nyílt lehetőség, aki hozzájárult az illusztrációk kutatásához, és információval szolgált a grafikusművész pályáját, munkamódszerét illetően is.

Engel Tevan Petőfi három művéhez készített illusztrációkat, két elbeszélő költeményhez: A helység kalapácsa, János vitéz és egy vershez: A puszta télen.

Mielőtt azonban rátérnénk ezekre az alkotásokra, ismerkedjünk meg magával a művésszel.

 Önarckép, 1950-es évek második fele (magántulajdon)

Engel Tevan István (1936–1996) grafikusművészt főként irodalmi művek ihlették meg, akkor is, ha nem egy adott kiadó felkérésére illusztrált könyveket. Természetesen a történetek képpé alakítása iránti szenvedélye sokkal hamarabb kezdődött, mint a főiskolai évei vagy a könyvkiadókkal való közös munka. Alkotó családja felől számos impulzus érte: édesanyja, Tevan Margit ötvösművész volt, az ő hatására később István maga is készített néhány kisebb fémfigurát. Nagybátyja, Tevan Andor pedig könyvművészként, könyvkiadóként és nyomdászként tevékenykedett Békéscsabán, és innen, a családi nyomdából küldte a papirosokat, amikre aztán Engel Tevan gyermekként rajzolt. 

„- Milyen gyerek voltál?

- Ha papírt és ceruzát adtak, jól megvoltam. A nyomdából rendszeresen küldték a szélpapírokat, melyek ha nem lettek volna, bizonyára anyagi romlásba döntöttem volna a családot.”

Képalkotó fantáziáját nem feltétlenül kedvenc olvasmányai mozgatták meg igazán, sokkal inkább azok az irodalmi művek, amelyek lehetőséget adtak a dolgok önmagukból való kifordítására, humoros képi játékok megteremtésére (egyik kedvenc munkája volt a Képes angol szólásszótár illusztrálása, mely a magyarra nehezen átültethető angol idiómákat képileg ragadta meg).

Engel Tevan István pályája az 1960-as évek elején indult a Magyar Képzőművészeti Főiskola (1957–1962) elvégzése után. Főiskolai évfolyamtársaival: Ágotha Margittal, Gyulai Líviusszal, Molnár Gabriellával és Rékassy Csabával együtt a mágikus realizmushoz, archaizáláshoz kötődő művészek második generációjába tartozott. Engel Tevannál a 60-as, 70-es évek még a formálódás időszaka, ekkor készült illusztrációin még érezhető az elődök hatása. Többek között Vajda Lajos, Kondor Béla, Gross Arnold, Hincz Gyula képi világának elemei ismerhetők fel művein, de vonalainak formálásában már érződik az egyéni íz is.

 Barsi Dénes: Lázgörbe, 1962  (Forrás: PIM Könyvtár) 

„Ha egy írásban a groteszk vonásokat felfedezem, azok nyomban inspirálnak is.”

A formálódás időszakától kezdve egészen az 1990-es évekig számos kiadóval működött együtt (Európa Kiadó, Magvető Kiadó, Szépirodalmi Kiadó stb.), akiknek eleinte csak könyvborítókat tervezett. Első nagyobb illusztrált kötetei közé tartozik a Vámos Imre által írt Európai utazások (1965) és a Hadak útján. Verses magyar történelem (1966). Engel Tevan emellett rendszeresen részt vett a Miskolci Országos Grafikai Biennálén (1967–1996), a Vásárhelyi Őszi Tárlaton (1970–1997) és a Magyar Nemzeti Galériában rendezett Magyar Grafika című tárlaton (1971–1983). Első önálló kiállítása a Fényes Adolf Teremben volt látható 1973-ban.

A grafikusművész eleinte főleg tussal és filctollal dolgozott, számos rézkarcot készített. 1978–1980 között lehetősége nyílt tussal fotópapírra dolgozni, ami nagyon kedvelt technikája lett, mivel a fényes felületű lapokon lendületesen, mégis rendkívüli finomsággal lehetett dolgozni.  Ezután, az 1980–1990-es évek fordulóján felhagyott a rézkarckészítéssel, melynek eredménye csak a munkafolyamatok legvégén tekinthető meg. Pályájának utolsó szakaszában – a kiadói felkérések számának csökkenésével egy időben – főleg derengő, nagyon finoman árnyalt ceruzarajzokat készített.

A megrendelésre készült könyvillusztrációk és a pályázatra beadott grafikák mellett számos olyan munkája is ismert, melyek valamely irodalmi alkotás köré csoportosulnak, de csak egy-egy momentumot ragadnak ki a mű egészéből. Ezek a sokszor csak vázlat formájában megmaradt képek eltérő méretben, más-más minőségű, színű papírra készültek. Éppen ezért a képcsoportok nem rendezhetőek egy olyan sorozatba, mely a szöveg nélkül is képes lenne elmesélni a történet egészét. Ezek az alkotások azokat az olvasás közbeni élményeket tükrözik, amelyek leginkább mentesek mindenfajta elvárástól. Ebbe a kategóriába tartoznak a Petőfi vonatkozású grafikák is, melyek nyomán jól szemléltethetők Engel Tevan kiforrott képi világának jellemzői és a művekkel való kapcsolata is.

A helység kalapácsa

Petőfi Sándor alkotásai közül mi más állhatna közelebb egy olyan illusztrátorhoz, aki számára a groteszk a leginkább vonzó elem, mint A helység kalapácsa (1844). Az eposz műfaját kifigurázó költemény frappáns szófordulatokkal és helyenként igen magasztosan írja le a cseppet sem hősies témát, azaz a kocsmai verekedést. Engel Tevan István a rádióban hallotta A helység kalapácsából készült hangfelvételt, melyben Gábor Miklós kölcsönözte Lantos hangját. Ez a hangjáték nagy kedvence lett, később előszeretettel hallgatta munka közben is. A történetről magáról azonban ezúttal sem készített teljes sorozatot, csupán egy-egy jelenetet, illetve a mutatótáblát dolgozta ki.

 Mutatótábla, 1980-as évek második fele (Forrás: PIM, Művészeti, Relikvia- és Fotótár)

A helység kalapácsa előtt szereplő Mutató tábla című szöveghez készült képeket két csoportra oszthatjuk: az egyik viszonylag szervesen kötődik a leírtakhoz, a másik csak a mutatótáblát mint jelenséget parodizálja. Az utóbbi típushoz tartozó képen egy pulpituson álló, Petőfi karakterjegyeit viselő férfi áll, és pálcával mutat a „mutató tábla” feliratú táblára, alatta a közönség tagjainak csak a feje látszik, felettük a cirkuszi sátor ponyvájára emlékeztető vonalak. Lantos – akinek a bőrébe bújva saját költői szerepét is kifigurázza Petőfi – nagy komolysággal mutat a táblára, a közönség pedig feszülten, tátott szájjal figyeli.

A másik típusba tartozó képeken a történet egyes kiemelt jelenetei, illetve az azokhoz tartozó feliratok jelennek meg. Az alább látható mutatótáblán jól megfigyelhetőek a képi világ jellemzői: a szabadon formázott, változó típusú betűk, melyek jól illenek az amorf, sokszor nevetséges alakokhoz és a kusza jelenetekhez. Míg az előző mutatótábla egy festői ceruzarajz volt Engel Tevan utolsó alkotói korszakából, addig ez a verzió egy tuskép.

Mivel a grafikus sosem tünteti fel a készítés dátumát művein, így sokszor csak a technika segít körvonalazni az alkotások keletkezési idejét. Valószínű, hogy az 1978–1980 között használt fotópapírra készült tusmunka korábbi, mint a ceruzával készült rajz, hiszen utóbbi stílus csak később lesz rá jellemző.

 Mutatótábla, 1978–1980  (Forrás: PIM, Művészeti, Relikvia- és Fotótár)

A tussal készült Mutatótábla központi eleme a kocsmai verekedés; a zűrzavaros helyzetnek megfelelően az alakok és a mondatszalagok is hullámzanak és szétszóródnak a kép terében. A történet kezdő- és zárójelenete viszonylag kis méretű. Ahhoz, hogy a templomban alvó Fejenagytól eljussunk a kalodában rostokló Fejenagyig, a teljes kép alapos vizsgálatára szükség van. A különböző, a kép terében lebegő tárgyak (borosüveg, petróleumlámpa) összekötik az egyes jeleneteket, és fokozzák a kocsmai verekedés kaotikus voltának vizuális megjelenítését.

Azokat a jeleneteket, amelyek különösen megragadták Engel Tevan István érdeklődését, több verzióban is elkészítette. Így külön jelenetben látható például az amazon természetű Márta, amint férjét, a lágyszívű kántort móresre tanítja. Ez esetben is jól megfigyelhető, hogy Engel Tevan előszeretettel használt különböző méretű figurákat: a kántor alakja gyerekméretűre töpörödik, lábai a levegőben kalimpálnak. Az ilyenformán esetlenné vált férfi csupán elszenvedője felesége haragjának.

 Petőfi: A helység kalapácsa: A szörnyű dolgok véget érnek..., 1980-as évek második fele (Forrás: PIM, Művészeti, Relikvia- és Fotótár)

A következő részben Engel Tevan gyerekkori szeretett történetével, a János vitézzel, valamint A puszta télen című költemény rajzba átültetett történetével foglalkozunk majd.

Képes Erika