A regény megírását és a regényből forgatott, most bemutatott film létrehozását egyaránt hallatlan erőfeszítés és kitartás jellemezte. Füst Milán hét éven át, napi tízórányi megfeszített munkával, 40.000 oldal fogalmazványt készített, amellyel aztán hat hétig fűtötte fürdőszobai vaskályháját. Enyedi Ildikó pedig már 1989-ben elkészítette belőle első forgatókönyvét, majd közel 30 évet várt a forgatásra, amelyre – a pénzügyi és jogi feltételek teljesülése után – csak 2019-ben kerülhetett sor. 

Forrás: IMDb.com

Címvariációk A feleségem történetéhez. (A szenvedés könyve; Egy féltékenység története; Északi tüzek; Jelenések; Fények a pokolban; Idill a pokolban; Egy rossz asszony története; Mohóság és szentlélek; Harc a semmivel; Egy szenvedély története; Mesék a halál ellen) Forrás: PIM

Füst Milán 1935-től 1942-ig, hét éven át, zűrzavaros és vérzivataros történelmi időkben írta A feleségem történetét, de mindennek szinte semmilyen lenyomata nincs a regényen. Sem a világháború őrületének, sem az egyre elviselhetetlenebb magyar közállapotoknak, de még szerzője személyes fenyegetettségének sem. Sokan már ezt értetlenül fogadták: világfelfordulás idején egy féltékenységben vergődő férfiről írni!? Ráadásul Füst általánosan és evidensen átélhető érzéseken, egy szerelmi történeten keresztül a másik ember, és tágabban a világ (meg)értésének lehetetlenségét, vagyis egy elvont gondolatot akart megmutatni. Újszerű volt a regényben kidolgozott narrációs technika is, nemkülönben a beszélőre szabott, sokak által idegennek tartott nyelv. A történet időszerűtlensége, a forma újszerűsége, a nyelvezet szokatlansága mind együtt okozhatták azt, hogy a regény megjelenésekor nem aratott szélesebb körben sikert, sőt – a kevesek elismerésén túl – inkább az értetlenség vagy az elutasítás vette körül. 

Füst Milán névgyűjteménye A feleségem történetéhez. A harmadik lap alján megjelölve a „Störr”. (Forrás: PIM)

Füst Milán A feleségem története megírására sokáig készült. A férfi-nő viszony problematikájának tematizálása, de még inkább az elbeszélési technika kikísérletezése szempontjából közvetlen előzményének tekinthető A mester én vagyok. Egy doktorkisasszony naplójegyzetei című, 1932-ben írott, de csak 1998-ban – Petrányi Ilona, kiváló Füst-szakértő, korábbi kollégánk gondozásában – megjelent regénye. Ahogy ebben, úgy A feleségem történetében is a főszereplő a történet tolmácsolója; naplójegyzeteken, személyes reflexiókon keresztül épül fel a regény világa. 

Füst Milán (Forrás: PIM)

A belső monológ, az egyes szám első személyű elbeszélés – vagyis a mindentudó elbeszélő leváltásával a narráció valószerűségét megkérdőjelező elbeszéléstechnika – Füst legtöbb prózai munkájának jellemzője. A modern prózának ez a mára teljesen elfogadott eszköze a huszadik század eleje-közepén még szokatlan, meghökkentő volt. Ráadásul az én-elbeszélő triviálisan a szerzői személyesség megmutatását, a referenciális olvasat lehetőségét kínálja fel. Füst nem csupán elvetette ezt, de következetesen meg is csavarta: prózájának túlnyomó többsége egyes szám első személyű, mindössze azon írásai képeznek ez alól kivételt, amikor bizonyíthatóan önmagáról, saját életéről ír. Ilyenkor rendre egyes szám harmadik személyre vált. 

Forrás: cineuropa.org

Störr kapitány is monologizál, jegyzeteket készít, aztán korábbi céduláit böngészi, benyomásain, (tév)képzetein keresztül próbálja megérteni, megfejteni felesége viselkedését, eligazodni a hűséget vagy hűtlenséget bizonyító valós és a valószerű jelenségek labirintusában. Az én-elbeszélő Störr létezése a megszólaláshoz, a nyelvhez kötött. Füst az élőbeszédnek egy soha nem létezett ritmizált változatát konstruálta meg hősének. A mondatdallam kidolgozása hallatlan erőfeszítéseket igényelt: Füst újra és újra átírta a szöveget, ilyenkor leragasztotta a javított részeket, míg végül – a szemtanúk szerint – a regény kézirata egy domborműhöz vált hasonlóvá. 

A fogalmazványok közül néhányat nem égetett el Füst, ezekből érzékelhető, hogy a szüntelen átírásban hogyan született meg a regény szövege. (Forrás: PIM)

A konkrét földrajzi-történelmi szituáció hiánya és még inkább a regény meghatározó vonásának tekinthető, de alig vizualizálható, sajátos nyelvezeten elővezetett belső monológ miatt érthető leginkább, hogy milyen nehézségekkel kellett megküzdenie a filmes adaptációnak. De éppen ez, a valóságtól eltávolodó, szubjektív és lényegében absztrakt világot építő Füst Milán-i attitűd volt Enyedi Ildikó számára vonzó. 

Egy 2000-ben adott interjújában, amikor már erősen foglalkoztatta a regény és az egész Füst Milán-életmű, így nyilatkozott: „Minden erőmmel arra törekszem, hogy Füst Milánból, nemcsak ebből a regényéből, hanem az egész szemléletéből minél többet átmentsek a filmre. […] Neki ahhoz, hogy nagyon őszintén és pontosan tudjon fogalmazni, tennie kell egy kört – hogy egy bizonyos távolságot nyerjen a saját életanyagától. Ilyen szempontból nagyon meg tudom érteni őt, mert én is valami hasonlót csinálok. Fel kell vennem egy távolságot, más közegbe kell helyeznem azt, amiről beszélni akarok, mert így tudok igazán direkt és pontos lenni.”

Forrás: filmelier.com

Ezt majdnem húsz évvel A feleségem története megfilmesítése előtt, és nagyjából egy évtizeddel egy másik Füst-adaptáció után nyilatkozta. Enyedi Ildikónak ugyanis nem A feleségem története volt az első Füst Milán-filmje. 1991-ben egy 7 részből álló filmetűdsorozatot készített a Magyar Televízió számára Füst Milán Ez mind én voltam egykor. Hábi-Szádi küzdelmeinek könyvéből. Azért is fontos ez a tény, mert a rendezőnő jellemzően maga írta/írja filmjeit, nem készít adaptációkat; eddig csak Füst Milánnal tett kivételt, immár két ízben is. A Téli hadjárat című, részenként mindössze ötperces epizódokból álló sorozatban egy-egy Füst Milán-i mondat köré szerveződnek a szellemes, szürreális jelenetek. Az Ezeregyéjszaka meséit idéző látványelemeket és az 1. világháború téli hadjáratának archív filmfelvételeit ötvöző képi világ, valamint a vágások és ismétlések rafinált ritmusa úgy árnyalja Füst bölcsességeit, hogy egyszerre éljük meg rétegzett mélységüket, ugyanakkor biztosítja az eltávolítás, az ironikus reflexió lehetőségét is. A történelem és mese, való és valószerű, a konkrét és absztrakt olyan jó arányérzékkel és annyi humorral keveredik ezekben a kis filmekben, hogy a teljes eltávolodás ellenére is „igazán direkt és pontos” Füst-adaptációt kapunk.

A feleségem története nem ilyen szerzői film, rendezője kezdetektől klasszikus filmformában gondolkodott, mert úgy érezte, hogy „egy erős koncepció nem hagyja szabadon lélegzeni az anyagot. Ez a film arról szól, hogy milyen nehéz, de mennyire szép elengedni a kontrollkényszert, és fura lett volna ezt egy szigorúan kontrollált szerzői filmben elmesélni.” („Ez inkább szolgálat”. Interjú Enyedi Ildikóval. Magyar Narancs, 2021. szeptember 16.) 

Részletek a Téli hadjáratból. (Az epizódok kizárólag gyenge minőségű archív felvételek összevágásával és újraszinkronizálásával készültek.)

Füst regényét lehet/szokás fejlődésregényként is olvasni. A könyv egy állítással kezdődik – Störr leszögezi, hogy a felesége megcsalja –, majd a részletek aprólékos számbavételén, a bizonyosságot kereső nyomozáson keresztül a történet végére eljut a teljes bizonytalanságig, annak a megértéséig, hogy nemcsak saját érzelmeinek vagy egy másik embernek a megismerése lehetetlen, de maga a megértés is. 

A tudás állítását felváltja a nemtudás elfogadásának bölcsessége. 

Forrás: IMDB.com

Ezt a linearitást Enyedi Ildikó megbontja, amennyiben a film elejére, mottóként a regény legvégéről választ egy szövegrészletet. „Ha volna most egy fiam, vajon mit mondanék neki […] Az illanásáról beszélnék, mert az is elég. S hogy ebből áll az egész: e játszi változatokból, s hogy hiába keresünk emögött valamit, ami jobban megnyugtat: tervszerű értelmet vagy magasabb rendű célt, mert emögött semmi sincs.” A szövegrészlet megelőlegezi azt az eredményt, amire a kapitány közel 400 oldalas/háromórás tévelygéseinek a végén jut. (A film végén is elhangzó, az azt mintegy keretező szöveg filológiai vizsgálata is érdekes: megmutatja a füsti életmű szoros belső intertextuális hálóját, ugyanis itt is egy naplójegyzetét, egy 1919-es szöveget emelt át a húsz évvel később írott regénybe.) 

A regény mottója, a Füst által írott, latin nyelvű „középkori könyörgés”, melyet több barátjával megvitatott. Ezt a példányt Fülep Lajosnak küldte el. (Forrás: PIM)

Enyedi Ildikó alkotása több szempontból hűséges adaptációja Füst regényének, esetenként szövegszerűen követi a regényt, ugyanakkor több fontos részben el is tér attól. 

Hogy csak néhányat említsek: Füst töredékes és homályos utalásokat tesz a cselekmény idejére és helyszínére, a vásznon mindez konkretizálódik. A film az 1920-as, 1930-as évek nagy európai városaiban (London, Párizs, Hamburg) játszódik, pazarul kidolgozott látványvilágú jelmezek és terek jellemzik. A regényben nyoma sincs a humornak, a filmbe – jellemzően Störr sutaságának szeretetteli ábrázolására – becsempészték. (A regényben nincs szó Lizzy és Störr megismerkedéséről, hiányzik a kártyázós-vetkőzős jelenet, vagy a lisztvásárlás komikus epizódja is.) A filmben az erotikus jelenetek is sokkal explicitebbek, mint Füst homályos-sejtelmes utalásai. Mindezek a látványos, szórakoztató epizódok a befogadást, az értelmezhetőséget könnyítik, nem idegenek a történettől, de nem is visznek olyan közel Störr (és Füst) világához, mint például a hajó farvizét hosszan mutató festményszerű állóképek, vagy a hatalmas, mélytengeri bálnákról készített víz alatti felvételek, amelyek egyszerre idézik meg a tengerészkapitány elrettentő fizikumát és suta szelídségét, érzelmeinek, gondolatainak lassú mozgású tömbszerűségét. 

Részlet a filmből

Füst Milán az egyik legsokoldalúbb szerző a magyar irodalomban: írt verset, prózát, drámákat. Műveit újra és újra kiadják, négy-öt évente a színházak is játsszák darabjait. Bár népszerűsége, ismertsége nem éri el a Nyugat nagy korszakának némely írójáét, de mindig megvannak rajongói is, akik elevenen, frissen tartják az életmű legjobb darabjait, így A feleségem történetét is. Nem lehetünk elég hálásak Enyedi Ildikónak azért, hogy Füst Milánt és művét újra, minden eddiginél szélesebb körű figyelem középpontjába emelte. A film is, a regény is megérdemli figyelmünket, sőt: szeretetünket. 

Szilágyi Judit