Hogyan került be Trianon témája egy-egy szépirodalmi szövegbe? Bödők Gergely történésszel és Arany Zsuzsanna irodalomtörténésszel Kosztolányi politikai szerepvállalásáról és a regényben megjelenő történelmi eseményekről beszélgetett Parádi Andrea, az Édes Anna / Kosztolányi-kiállítás kurátora.

Rónai Dénes: Kosztolányi Dezsőné, Kosztolányi Ádám és Kosztolányi Dezső, 1918 (PIM)

Vörösterror, fehérterror

A beszélgetés elején Bödők Gergely kiemelte, hogy a magyarországi vörös- és fehérterror nem egy sajátosan magyar, hanem nemzetközi jelenség. Gyújtópontja az első világháború, amire senki sem úgy készült, hogy évekig fog tartani. Az elnyújtott harcok megváltoztatták a hátország viszonyrendszereit is, ami hosszan elnyúló konfliktusokat eredményezett.

Pogány József, Kunfi Zsigmond, Kun Béla, 1919 (PIM)

Magyarországon rövid időn belül három nagy rendszerváltás zajlott le: az őszirózsás forradalom győzelme után az új állam törvényhozó szerve a Magyar Nemzeti Tanács lett Károlyi Mihály vezetésével. A Nagy Nemzeti Tanács 1919. március 21-ig működött, amikor a szociáldemokraták Károlyi tudta nélkül megegyeztek a kommunista párttal, és bevezették a proletárdiktatúrát. Megalakult a Magyar Tanácsköztársaság, élén Kun Béla külügyi népbiztos állt. 1919 nyarán pedig a Tanácsköztársaság bukását követően ellenforradalmi kormány alakult.

A vörösterror kifejezés a kommunista mozgalom szimpatizánsai („vörösök”) által elkövetett nagyobb méretű, politikai indíttatású erőszakhullámokat jelenti. Magyarországon elsősorban a kommün alatt elkövetett atrocitásokat értjük rajta. Bödők elmondta: mivel a Tanácsköztársaság legitimitása nagyon alacsony volt (művészkörök, cselédek, ipari munkások), ezt próbálták terrorcsapatokkal “pótolni”. A vörösterror áldozatai 360-370 főre tehetők, további 100-110 fő különféle összecsapásokban veszítette életét. 

Forrás: Fortepan

A fehérterror Magyarországon kb. az 1919 augusztusa és 1921 decembere közötti időszakra használt elnevezés, amelynek során fegyveres különítményesek követték el az atrocitásokat a legfelsőbb vezetés tudtával, sőt kifejezett parancsára. Kegyetlenkedéseik, gyilkosságaik célpontja a kommunista Tanácsköztársaság vezetői, támogatói vagy szimpatizánsai, a vörösterror alatt elkövetett vérengzések résztvevői, baloldali értelmiségiek. A fehérterrorhoz köthető halottak száma 1000-1200 fő. 

Ebben az időszakban hasonlóan sok áldozatot követelnek a vidéki mozgalmak, parasztfelkelések, valamint a román megszállás is, ám ezek kevésbé vannak jelen a közbeszédben.

Mardarescu román tábornok bankettet ad a Gellért Szállóban a Budapestről távozó francia tábornok tiszteletére, 1919 (HM HIM) 

A román megszállás

Az Édes Annában is erős képben jelenik meg ez az esemény, amelynek 1916-ig nyúlnak vissza az előzményei. Akkor a románok betörtek Erdélybe. 1918 végére pedig a román hadsereg átlépi a belgrádi katonai konvencióban meghatározott vonalat, és folyamatosan nyugat felé nyomulnak. A háború első szakaszában a román hadsereg az Erdélyi-középhegységig jutott előre. A második szakaszban, a magyarországi kommunista hatalomátvétel után a román hadsereg legyőzte a Vörös Hadsereget, és elérte a Tiszát. Végül a harmadik szakaszban a román hadsereg megszállta Budapestet, megbuktatva Kun Béla kommunista rendszerét. 1919. augusztus 4. és november 13. között állomásoznak a fővárosban. Az ország teljes területén fosztogattak, és mivel a legtöbb településen nincs hadsereg, ezért a lakosságnak ezt el kellett tűrnie.  

Kosztolányi az őszirózsás forradalom és a Tanácsköztársaság idején

Kosztolányi az őszirózsás forradalom idején a Budapesti Napló munkatársa volt, ami Károlyit támogatta. Nemcsak tárcákat ír, hanem politikai napilapos feladatokat vállal. Arany Zsuzsanna kiemelte: feltételezhető, hogy Kosztolányi emiatt eléggé képben van az aktuális politikai helyzettel, nem pusztán l’art pour l’art alkot. 

A tudósításaiból, tárcáiból kivehető, hogy az ő politikai álláspontja a függetlenségért való harc. Az 1848-as örökséget keresi Károlyi függetlenségi politikájában is.

Forrás: Arcanum

1918. november 3-án a Világ című lapban megjelent egy írás, a Kiáltvány a magyar intelligenciához, amit más írókkal együtt Kosztolányi is aláírt. Ez a szöveg is a béke és a függetlenség vágyáról szól.

Legyünk szabadok! Éljünk egymás mellett békén, mint szabad nemzetek szabad nemzetekkel.

Kosztolányi üdvözli az őszirózsás forradalom eredményeit, azonban az írásaiból úgy tűnik, mintha kicsit ironizálna és szkeptikusan közelítene az eseményekhez.

A Tanácsköztársaság idején Kosztolányi is gyanússá, rendszerellenessé válik. Felesége visszaemlékezése szerint egy napon Visegrádi utcai lakásán meglátogatta Kun Bélát, akivel 1907-ben egy szobában dolgoztak a Budapesti Naplónál. Kun felvázolta neki az akkori politikai helyzet komolyságát, valamint az elkövetkezendő kíméletlen harcot is ecsetelte. Amikor Kosztolányi megkérdezte tőle, hogy mi lesz vele és az írókkal, Kun azt felelte:

Reád semmi szükség a proletárállamban. Versek nem kellenek. Majd tanulsz valami mesterséget. Ha okoskodsz, ki fogunk végezni.

Kosztolányi írásaiból kiderül, hogy a sajtótörvényekkel nem értett egyet, sem azzal, hogy a terrorfiúk bejárkáltak a szerkesztőségekbe és ijesztgették őket. A Bácskai Lapokban közölt egyik szövegében a mindenki egyenlő elvét is kikarikírozza: a színházi reformokat még üdvözölte, de azzal már nem értett egyet, hogy a proletár közönséget erőszakkal bevigyék a színházba.

Major Henrik: Futottak még… című karikatúra a Színházi Élet 1918-as számában (Arcanum)

Az átvészelés időszaka

1918-ban a Budapesti Napló megszűnt. A vörösterror idején betiltották a polgári lapokat, csak a vörös újságok jelenhettek meg. Az újságírók tömegével kerültek az utcára, köztük Kosztolányi is. Megalakult a Marx-fordítóbizottság, többek közt Kosztolányi is részt vett a munkálatokban, erről egy levele és a nevére kiállított fizetési utalvány is árulkodik.

A kommün bukása után

Kosztolányi a kommün bukása után, 1919–1921 között az Új Nemzedék című szélsőjobboldali lapnál helyezkedett el; egyik szerkesztője és szerzője volt a lap Pardon rovatának, amelynek cikkei élesen támadták a Tanácsköztársaságot és annak vezetőit, gyakran antiszemita és fajvédő megnyilvánulásokkal fűszerezve reagáltak a napi jelenségekre, valamint tiltakoztak a trianoni békediktátum ellen, ezáltal irredenta álláspontot is képviseltek. 

Pólya Tibor: Mindenki az Uj Nemzedéket olvassa, 1919 (HM HIM)

Kosztolányiné elbeszéléséből az derül ki, hogy Kosztolányit az Új Nemzedéktől és az Esttől is megkeresték, de mivel a szélsőjobb laptól telefonáltak hamarabb, ezért Kosztolányi azt vállalta el. A valósághoz azonban hozzátartozik az is, hogy az író számára nem érte volna meg az Esthez szerződni, mert a mérsékelten liberális lap különböző üldöztetéseknek volt kitéve. Az Új Nemzedék ráadásul a Horthy-rendszer egyik első nagy sajtóorgánuma volt, egy erős politikai napilapként működött. Biztos állást ígért, sokat fizettek, Kosztolányinak pedig sok félnivalója akadt ez idő tájt, így érthető, ha a biztos megélhetést választotta. 

Mivel a Pardon-cikkek névtelenül jelentek meg, nehéz kideríteni, melyik származott Kosztolányitól. A stiláris jegyekből, szó- és mondathasználatból azonban sejteni lehet, mely cikkek köthetők a nevéhez.

Forrás: PIM

Vérző Magyarország

Kosztolányi Dezső szerkesztette a Vérző Magyarország antológiát, amelyben a magyar irodalmi, művészeti, tudományos és a közélet jeles alakjai írtak a trianoni fájdalomról. A kötetben szereplő írások többsége 1920 körül született, mondhatni egy történelmi korszak gondolkodásmódjáról adnak irodalmi lenyomatot. Őszinte elkeseredettség és felháborodás olvasható ki a szövegekből, Kosztolányi allegorizáló novellája is telve van indulattal és szégyenérzettel. 

Bödők megállapítása szerint Kosztolányi 1919 őszétől kezdve folyamatosan a rossz oldalon állt. Korábban szabadkőműves lapban publikált, Károlyi híve volt, majd a Pardon rovatnál is egyre szaporodtak a belső konfliktusok. Bizonyára érdekelheti a politikai újságírásban megjelent új, radikális hang, ugyanakkor később már visszatetsző számára ez a stílus. Egzisztenciális kiszolgáltatottsága és kiközösítettsége is megviseli: az Új Nemzedékkel egy időben a Nyugatban is publikált, amiért mindkét oldalról támadások érték.

Kellner Jenő: Kosztolányi Dezső íróasztalánál, 1930 körül (PIM)

Kosztolányi számára élete végéig fontos maradt a történelmi Magyarország széthullása, de mindig megpróbált úgy állást foglalni, hogy az a nagypolitikához illeszkedjék. A Vérző Magyarország után revizionista álláspontot képviselt, Mussolini életrajzának lefordítására is ezért vállalkozott az olasz–magyar barátság jegyében. 

A szomszédos államok íróival közösen felolvasókörutakon vett részt a határon túl, és törekedett a párbeszédek kialakítására. A Pardon-korszak után szakított a fajvédők felfogásával, és a nemzetállamot kulturális közösségként határozta meg. Hozzá köthető az a híres mondat, hogy “mindenki magyar író, aki magyarul ír”.

Kocsis Katica