Kiállításaink látogatói és főleg gyűjteményeink kutatói jól tudják, mit jelent egy írói hagyaték, ám olyankor, ha meghallják azt a szót, hogy szórvány, vérmérséklettől és életkortól függően vagy diszkréten köhécselnek, vagy feszengve mosolyognak a furcsa kifejezésen.

A szórvány pedig nem múzeumi bogár, hanem olyan múzeumi tárgy, ami nem hagyaték részeként, hanem innen vagy onnan, a legváratlanabb helyekről és időpontban, darabonként, egyedi kéziratként kerül hozzánk. Lehet klasszikus szerzőnk verse ómama szekrényéből, és lehet lomtalanításkor guberált, eddig nem ismert kézirat. „Műfajukat” tekintve is változatosak gyűjteményünk darabjai, néhányról első pillanatban nem is hinnénk, hogy kéziratnak számítanak.

A Petőfi Irodalmi Múzeum Kézirattárában található például az a nyomtatvány, amelyet 1930-ban kapott ajándékba a Petőfi Társaság, a múzeum egykori jogelődje. A lap Sanghajban jelent meg eszperantó és kínai nyelven, ebben a számban Petőfi Sándor egy kevésbé ismert művének fordítása is olvasható. 

Kéziratnak számít a következő ritka kincs is, egy eredeti Kossuth-bankó, amelyen valaha Jókai Mór rájegyzését lehetett olvasni. Mivel hosszú időn át szerepelt kiállításokon, sajnos a tinta teljesen kifakult, és ma már csak néhányan, ősöreg muzeológusok emlékszünk az egykori szövegre:

Emlékül Martius 15re 1888. Jókai Mór.

Minden információ fontos lehet egyszer valakinek. A felgyorsult élettempóban már észre sem vesszük azokat az apróságokat, amelyek pedig árnyalhatják, pontosíthatják eddigi tudásunkat, ismereteinket. (De az sem baj, ha csak egyszerűen rácsodálkozunk egy papírlapra, tintára, aláírásra, bélyegre...)

Egy képeslap kincsesbánya lehet a bibliográfusok, életrajzi kronológiák összeállítói számára, akik néha polcnyi kötetet átnéznek egy-egy adatért. Valaki, valamely napon mit csinált, merre járt, kivel találkozott.

Egy ilyen lap kincsesbánya lehet: Szegeden 1908. február 11-én Kiss József (A Hét szerkesztője) feleségének, Bermann Rózának közösen írt képeslapot Babits Mihály (aki ekkor Szegeden tanár), Juhász Gyula, Kiss József, Kun József, Móra Ferenc, Nil, azaz Dapsy Gizella és mások. A képes oldalon a neves grafikus, Kass János családjának szegedi kávéháza látható.

A múzeum gyűjteményében szép számmal találhatók hasonló képeslapok a világ minden tájáról, a Balatontól Darjeelingig. A tó partjáról küldöttet Ambrus Zoltán lánya, Gizella kapta egyik barátnőjétől; a Kancsendzönga mellől pedig Hajnóczy Rózsa, Germanus Gyula első felesége írta szellemes, csípős nyelvű beszámolóit indiai útjukról unokatestvérének, Sárának.

Az egyik leghasználhatóbb adatforrás az úgynevezett személyi dokumentum. Lehet ez bármilyen hivatalos irat, anyakönyvi kivonat, végrendelet, bírói ítélet apasági perről, olvasótermi látogatójegy, iskolai bizonyítvány, kiadói szerződés, pártigazolvány, telefonos notesz, horgászjegy stb.

Sokszor hallottuk gyerekkorunkban a nagyvilágba vándorútra induló legényekről szóló meséket. De vajon hányan láttak már igazi Vándorló Könyvet? Nálunk ilyen is van, egykori kollégánk, a neves Kassák-kutató Csaplár Ferenc ajándékozta egyik ősének füzetét a Kézirattárnak. (Az iparoslegények mesterségük alapos elsajátításáért vándorútra indultak. Ezt dokumentálta a vándor[ló]könyv, amelybe mestereik bejegyezték a náluk végzett munkáról szóló igazolásokat.)

Laczkó Géza író, műfordító, a Nyugat munkatársa naplófüzeteiből, tanári noteszeiből is tucatnyit őrzünk. 1929-es noteszének első oldalát tréfás-bús hangulatban töltötte ki. 

Szintén sok mindenről mesélnek a cégjelzéses és a fejléces papírok. A Nyugat folyóirat, a Révai Könyvkiadó vagy A Hét szerkesztőségének levélpapírjait bizonyára sokan látták már, most következzen néhány kevésbé ismert darab:

Ez pedig a festő Benczúr Gyula gyermekeinek levelezéséből származó egyik levélpapír fejléce:

A régi jó békebeli időket idézik a viaszpecsétek, amikor még ráérősen, papíron leveleztek, tintatartó, porzó, tapper állt az íróasztalokon. Ritkaság, ha a levelet lezáró pecsét épen megmaradt, nem törték el a boríték kinyitásakor. Jókai Mór Jolán unokahúga férjének, Hegedüs Sándornak írt levélborítékján, a gondosan, ötször pecsételt küldeményen azonban minden darab sértetlen maradt.

Néha érdemes lassítani, megnézni egy-egy falevél mintázatát, vagy éppen a Kézirattár gyűjteményében ráérősen kalandozni egy régmúlt világ emlékei között.

Parragi Márta

A képek forrása: PIM Kézirattár