Az igazság pillanata.
Kik zárták be a múzeumokat?
Bár még alig telt el tíz nap azóta, hogy Európában és az Egyesült Államokban szinte minden múzeum kitette a „MEGHATÁROZATLAN IDEIG ZÁRVA” táblát, sorra látnak napvilágot olyan cikkek, interjúk, amelyek a máris leszűrhető tapasztalatokat és helyzet közvetlen és távlati következményeit elemzik. A szerteágazó információkból és gondolatmenetekből három kérdéskört emelnék ki.
Műanyag kesztyűt hordó őr a milánói Sforza-kastélyban, amely számos múzeum otthona
Ki döntött a bezárásról?
A múzeumi szakmán belül az utóbbi évtizedet meghatározó vitára (mondhatni egy soha meg nem unható „gumicsontra”) erőteljes választ adott az az eseménysor és kommunikáció, amely a nyilvános terek bezárása körül folyt. (A vita akörül folyt, hogy múzeum egy profitra nem törekvő, a társadalom szolgálatában álló, a tanulás és az eszmecsere nyílt és sokszínű platformjaként jelen lévő intézmény VAGY a kulturális turizmus és a szabadidős tevékenységek, a szórakozás helyszíne.)
A nagy intézmények koronavírus európai megjelenésétől szinte az utolsó pillanatig – az állami rendelkezések megjelenéséig – folytatni akarták a szokásos üzemmenetet. A metropoliszok vezető múzeumaitól ugyanis olyannyira függ a turizmus, a szállodaipar és a vendéglátás, hogy azok sokáig halogatták a fájdalmas döntést. Ezek a megaszervezetek tehát ebben a helyzetben egyértelműen piaci szereplőkként működtek. Jól jellemzi a folyamat dinamikáját, hogy a vírus magyarországi megjelenésének pillanatában a berlini múzeumok és könyvtárak még normál működésmódban üzemeltek.
Bár készültek vészhelyzeti tervek, de az intézkedések csak a munkatársaknak a higiénés szabályok betartására való felszólítására szorítkoztak.
A koronavírus miatt ugyan kevesebb külföldi csoport érkezett, de a járvány „jelenleg nincs jelentős hatással a látogatók általános viselkedésére" – mondták az intézmények szóvivői, és úgy gondolták, hogy minden szervezetnek és minden látogatónak magának kell mérlegelnie a kockázati tényezőket, és meghoznia a döntést.
Március 2. Bejutásra várakozók a bezárt Louvre előtt
Még érdekesebb helyzet alakult ki a Louvre-ban, ahol március elsején, vasárnap reggel a munkavállalók (a teremőrök, a pénztárosok, a biztonsági őrök, tehát a frontszemélyzet) a védőintézkedések (maszkok, kesztyűk, a látogatók számának csökkentése) hiánya miatt, tiltakozásul nem vette fel a munkát vasárnap reggel a mintegy napi 30 000 látogatót fogadó intézményben. Kedden a múzeum vezetősége, orvosa és a szakszervezet egyeztetett. A téli hidegben hosszú sorokban, részben már maszkokban fagyoskodtak a várakozó turisták az üvegpiramis előtt. Végül délben különösebb hűhó nélkül, csendben megnyíltak az ajtók és ismét beáramlott a látogatók hada. A teremőrök, a pénztárosok nem kaptak védőfelszerelést, mindössze kézfertőtlenítőt és azt az utasítást, hogy „ne mozogjanak” a tömeggel együtt a termekben. Ekkor Franciaországban már több mint 200 igazolt fertőzött és több haláleset is volt.
Franck Riester, a francia kulturális miniszter azonban kijelentette, hogy a tömegrendezvényekre vonatkozó tilalom nem vonatkozik a Louvre-ra, mivel a látogatók egyenletesen oszlanak el a múzeum tereiben.
(Ugyanekkor számos észak-olaszországi múzeum is kinyitott, azzal a megkötéssel, hogy a látogatóknak egy méterre kell lenniük egymástól.) Március 9-én a Louvre és a Musée d’Orsay kijelentette, hogy nyitva maradnak, de munkavállalóik korlátoznák azon emberek számát, akik egy adott időpontban ellátogathatnak.
New York, szellemváros
Március 14-én a párizsi Louvre bejelentette, hogy határozatlan időre bezár – ugyanekkor, vagy 1-2 nappal korábban – szinte az összes nagyobb európai és Egyesült Államok-beli múzeum meghozta ezt a döntést. A kisebb múzeumok bezárása természetesen nem okozott ekkora sajtóvisszhangot, a legtöbben a központi, állami intézkedésekre hivatkozva tették ki a „Zárva” táblát. A kisvárosokban a helyi közösség nyomása, veszélyérzete majd legtöbbször a polgármesterek állásfoglalása volt irányadó.
Vagyis a megamúzeumok bezárása egyértelműen piaci, a közepes méretűeké közigazgatási, a kisebb intézményeké helyi, közösségi döntés volt. Nem látni olyan esetet, amikor a „látogatók a lábukkal szavaztak” – érdektelenség miatt nem zárt be egyetlen intézmény sem (vagy csak érthető okokból nem ezt kommunikálta).
Miért volt ennyire sikeres az átállás az online térre?
A valóságos kiállítóterek elhagyásának súlyos pillanata után, szinte pár napon belül megnyíltak a virtuális tárlatok. A digitális tartalmak elképesztő iramban árasztották el az online felületeket, vették birtokba – a múzeumlátogatások tartamánál jóval nagyobb mértékben – a látogatók idejét, figyelmét. A karantéra ítélt közönség kulturális ingerek iránti igénye csak az egyik eleme a jelenség magyarázatnak. Sokkal lényegesebb, hogy ezek a sokszor rendkívül látványos, sokféle funkcióval és interaktivitással, zenével, hangalámondással, művészi effektekkel rendelkező felületek már jórészt készen álltak.
Látogatók a MET-ben, 2020. március
A nagyobb intézmények mindegyike, de számos kisebb múzeum is elsősorban ráhangolódásként, egyfajta „bevezető élményként” kínálja régóta digitális tartalmait, kiállításait, gyűjteményeinek látogatóbarát adatbázisait – a rendelkezésre álló adatok szerint igen sikeresen. Ahogy korábban az igényes, nagyméretű művészeti albumok készítették fel az kulturális turizmus iránt elkötelezett utazókat egy-egy múzeumi gyűjteménnyel való találkozásra, úgy ezt a szerepet lassanként átvették a múzeumi honlapok.
Most ez a folyamat, ezek a felületek „berobbantak” a média, a közösségi oldalak világába, felkerültek hétköznapi hírfogyasztás tartalmai közé. Bezártságában csodálkozott rá a világ, milyen szofisztikált módszertani kidolgozottságú, szerteágazó, érdekes ismerettömeg, fénykép és mozgókép, interaktív tartalom került fel már a múzeumi honlapokra s véletlenül-váratlanul a kultúrafogyasztók asztalára
Az új médiahasználati szokások, az okostelefonnal készített videók vagy podcastok világában még azok is képesek voltak gyors ütemben felzárkózni, akik korábban nem fektettek különös hangsúlyt az online megjelenésre. A nem látogatható tárlatok sokaságáról készül nap mint nap virtuális tárlatvezetés – ennek hozadékaként hatalmas iramban archiválódnak a jelenleg álló kiállítások.
Természetesen a fenti folyamat erőteljesen erőforrásfüggő. Igazán magas minőséget, jól strukturált tartalmakat csak professzionális fejlesztőkkel, hatalmas informatikai háttértámogatással lehet létrehozni. „A digitális tartalmakért a Met-ben [a New York-i Metropolitanben] egy több mint 50 fős csapat felel.
Jelenleg egyik legfontosabb feladatuk a járvány miatt elmaradó „élő” rendezvények áthelyezése a virtuális térbe, illetve a színfalak mögött folyó és a múzeum zárva tartása alatt sem szünetelő munka bemutatása.
A művészettörténészek például saját lakásukból tartanak tárlatvezetéseket és mutatják be a gyűjtemény számukra legkedvesebb darabjait. Külön programokon dolgoznak a gyerekek és a fiatalok számára és számos projektbe a most otthonülésre kényszerült múzeumbarátokat is bevonják. A Met Stories sorozatban például művészettörténészek, kurátorok mellett múzeumlátogatók is megoszthatják az intézménnyel kapcsolatos élményeiket. Gyorsan bővül az Open Access Program is, aminek keretében jelenleg már a múzeum 230 ezer műtárgyáról összesen közel kétszer ennyi digitális felvétel nézhető meg mindenfajta korlátozás nélkül. Úgy tűnik, a közönség hagyja magát „átterelni” a múzeummal való ismerkedés digitális csatornáira; a bezárás utáni első héten a közösségi csatornák közül az Instagram 78, a Twitter 63, a Facebook 34%-al több látogatót regisztrált, a YouTube-on a megtekintések száma 150%-al nőtt. A legnagyobb – 833%-os (!) – növekedést a gyerekeknek szóló MetKids mondhatja magáénak.”
A 150 éves Metropolitan bejárata
Belerokkannak-e múzeumok a turisztikai ipar visszaesésébe?
A legtöbb hír a múzeumokat fenyegető helyzetről nem a szakmai oldalakon, művészeti honlapokon, hanem az üzleti online magazinok felületein található. Az idegenforgalomban dolgozók világszerte csaknem 50 millió munkahelyéért aggódnak, ez szegmens adja a globális gazdasági termelés és munkahelyek mintegy tíz százalékát.
A magyarországi viszonytól jelentősen eltérően az európai múzeumi rendszerekben különböző nagyságrendben vannak jelen a kulturális térben „szabadúszók”. Van ahol a működés alapja az intézményhez szervezetileg nem kötődő, megbízással-szerződéssel dolgozó, projektalapú munkákat végzők nagy száma, a hazaihoz képest sokkal kevesebb a közalkalmazott, az állandó munkatárs.
Az ő anyagi helyzetük hirtelen megroppant. A járványügyi információk mellett a hivatalos oldalakat a segélycsomagok, áthidaló intézkedések lepik el – és számos helyen maga az intézmény vállalja a hozzá kötődő, vállalkozóként működő, szakmuzeológusi, kurátori, restaurátori munkaköröket ellátók financiális átsegítését az előttünk álló időszakon. Németországban szinte azonnal felmerül az állami szerepvállalás, a kulturális miniszter bürokráciamentes és gyors a segélycsomagokat ígért különösen a magánmúzeumok és a kulturális ágazatban dolgozó szabadúszók számára. Nagy-Britannia múzeumi szakmai szervezete nevében Sharon Heal, a MA igazgatója azt mondta, hogy minden a múzeumi ágazatban dolgozót súlyosan fog érinteni a helyzet és már most folyamatos kormányzati egyeztetésre van szükség, hiszen számos intézménynek szűk a pénzügyi mozgástere, és néhány hetes a jövedelemkiesés is súlyosan alááshatja működését.
Február 29. Vatikáni Múzeum
Zárásként a járvány nagy vesztesének, az idén 150. születésnapját ünneplő New Yorki-i Metropolitan múzeumnak az igazgatójával, Max Holleinnel készült interjúból idézek: „Európával ellentétben nálunk nem volt semmilyen felülről jövő nyomás a bezárásra. Mivel a múzeum nem állami vagy városi fenntartású intézmény, hanem egy magánalapítvány működteti, amely azonban városi háttérrel működik. Tehát nekünk magunknak kellett döntenünk, figyelembe véve munkatársaink és a köz érdekeit, hogy hozzájáruljunk a vírus terjedésének csökkentéséhez. Fontos volt számunkra a világos, egyértelmű és következetes reagálás arra a helyzetre, amit ma mindannyian érzünk.
Olyan intézményként szeretnénk működni, amely képes felelősségteljesen dönteni.
Természetesen mi is bizonytalanságban élünk, mégis a lehető legjobban kell megterveznünk a jövőt és egyértelmű utasításokat kell kiadnunk – elsősorban annak a 2000 munkatárunknak, akik most távmunkában látják el a feladataikat, amennyire ez lehetséges.[…]Ki fog dönteni a kinyitásról? Ez nem a mi a döntésünk lesz, hanem New York államé, vagyis Andrew Cuomo kormányzóé vagy a város polgármesteréé, Bill de Blasioé. A fertőzési csúcs elérése után biztosan lesz egy olyan szakasz, amelyben még nem tud megnyílni a múzeum. És utána is megváltozott körülményekkel kell számolnunk. Abból indulhatunk ki, hogy júliusban még nem fognak normalizálódni a látogatószámok, jóval kevesebben lesznek mint korábban. Bizonyára járványügyi megszorításokkal is számolnunk kell, nem tudjuk hány látogatót engedhetünk be majd egyszerre. Ezen kívül tudni kell, hogy a közönségünk 30 százaléka külföldi. A világ turizmusának helyreállása is hónapokba telik majd, és ezzel együtt a látogatói szerkezet is teljesen meg fog változni.”
Kalla Zsuzsa
Kalla Zsuzsa teljes írását a magyarmuzeumok.hu oldalon olvashatjuk.
