Szokatlanul és nagyon izgalmasan mesél Csáth életéről a PIM friss kiadványa, amelyben dokumentumtárgyakon keresztül elevenedik meg az író különös életútja. A kötetről a szerzőpárossal, Molnár Eszter Edinával és Sidó Annával beszélgettünk.

Fotó: Birtalan Zsolt/PIM

Hogyan született meg a kötet?

Sidó Anna: Annak ellenére, hogy a könyv a PIM-ben megrendezett kiállításhoz kapcsolódik, mégsem klasszikus kiállításkatalógus. Ezt a kiadványt inkább hagyatéki katalógusnak nevezném, ami megmutatja a csáthi hagyaték igazi arcát. Ritka, amikor egy tárgyanyagra ilyen mélységben ráláthat az olvasó.

Molnár Eszter: Ez a kötet elsősorban a vizualitásra építve jeleníti meg Csáth alakját és életművét. Sokféleképpen használható könyvet szerettünk volna létrehozni, ami minél többeket képes megszólítani. Fontos cél volt, hogy a tárgyak segítségével élettel telivé és emberközelivé tegyük a közoktatásban szereplő Csáth-tananyagot. Az irodalomtörténészek és persze a Csáth-rajongók számára is hasznos vagy érdekes lehet ez a kiadvány, hiszen a szövegek és az életrajzi tények új dimenziókat kapnak benne.

Az első pillanatban szembetűnik, hogy ez a kötet műtárgy- és forrásközpontú, így tulajdonképpen képet ad arról is, hogy miként dolgozik egy muzeológus a tárgyakkal vagy egy hagyatékkal.

SA: Valóban célunk volt az is, hogy megmutassuk, milyen módon foglalkozik a muzeológus egy beérkező hagyatékkal és magukkal a tárgyakkal. A kötet bemutatja a múzeumi munka komplexitását, és rávilágít arra is, hogy a hagyatékkal való munka sosem egyszemélyes történet, hanem csapatmunka.

ME: A fennmaradt Csáth-hagyatéknak sajátossága, hogy – az egyetlen fennmaradt festményt leszámítva – teljesen papíralapú. A hagyaték egyik részét a Kézirattár őrzi, a fotók és a rajzok a Művészeti Tárban találhatók. Míg én a kéziratokkal, feljegyzésekkel, naplóbejegyzésekkel és a levelezéssel foglalkoztam, addig Anna a fotóhagyatékot és a grafikai anyagot dolgozta fel. Azt reméljük, hogy a kötetben egymást segítve jelennek meg az általunk képviselt különböző szemléletmódok.

Csáth Géza (Forrás: PIM)

A kötetben a Csáth-hagyaték sokféle tárgya szerepel. Hogyan néz ki ez az anyag?

ME: A műfajokban rendkívül gazdag kéziratos anyagban például kották, orvosi rendelőkönyvek, személyi dokumentumok is megtalálhatók, de ha csak a kevéssé izgalmasan hangzó jegyzeteket, feljegyzéseket nézzük, akkor is egészen megdöbbentő dolgokat találunk. Nagyon érdekes például az a notesz 1917-ből, amelyben Csáth táblázatokat készített napi morfiumadagjairól, coitusairól, székletéről, elszívott cigarettamennyiségéről, aktuális közérzetéről, testhőmérsékletéről, olvasmányairól. Ez a dokumentum tökéletesen megmutatja Csáth önmegfigyelésének mániákusságát. 

Csáth Géza egyik önmegfigyelő táblázata 1917-ből (Forrás: PIM)

Hasonlóan érdekes Az elmebetegségek pszichikus mechanizmusának kézirata, amit újrafelfedezésekor az Egy elmebeteg nő naplója címmel adtak ki. Mai napig szépirodalomként olvassák, pedig ez valójában egy irodalmi igénnyel megírt elmeorvosi szakmunka. A magántulajdonban lévő kézirat arról árulkodik, hogy Csáth a páciense, Kohn Gizella eredeti leveleit és feljegyzéseit satírozta át vagy vágta darabokra, és ezeket a fecniket szerkesztette egybe a saját kéziratával. Ez a dokumentum igazolta egyébként azt is, hogy a könyvben N. doktorként emlegetett kezelőorvos nem más, mint maga Csáth Géza.

SA: A Brenner család fotóhagyatéka is számos érdekességet tartogat, hiszen ezeken a felvételeken keresztül beleláthatunk a família mindennapjaiba. Csáth édesapja amatőr fotós volt, aki megörökítette a családi eseményeket, a nyaralásokat, a szüreteket, a születésnapokat, valamint a szabadkai városi eseményeket is. Ez a fotóhagyaték tulajdonképpen egy időkapszula, ami által közelebb lehet hajolni a Brenner családhoz és magához Csáthhoz.

Csáth Géza rajza (fotó: Birtalan Zsolt/ PIM)

SA: Sok rajza is bekerült a kötetbe, amelyek lehetőséget adnak, hogy rácsodálkozzunk Csáth látványvilágára. Azt a rajzot például, amit mi Szenvedélyeknek neveztünk el, nagyon szeretem, mert látszik benne a töredékesség, de mégis összefoglalja azt a csáthi vizuális világot és picit azt az összművészeti, szinesztéziás hatású világot, amiben ő gondolkodott. Szállingózik a füst, megjelenik egy zongora egy Wagner-kottával, ott egy nő a háttérben… A pasztelles színek pedig visszaidézik a századfordulós, szecessziós, fülledt hangulatot.

De különösen izgalmasak a kottakéziratai is. Az egyik ilyen a Karácsony estén című, amit 1902-ben írt az édesapjának. Ez a gesztus jól szimbolizálja az otthonról hozott polgári milliőt: gyakran tartottak házi zenéléseket. Ennek a kottának a párja lehet a Hangok kézirat, amit a zeneakadémiai felvételire vitt Csáth.

Csáth Karácsony estén kottakézirata 1902-ből (Forrás: PIM)

Csáthnak egyetlen festménye maradt fenn. Tudunk-e arról, hogy készített-e más festményt is?

SA: A naplóbejegyzésekből tudjuk, hogy több festmény is elkészült: egy részüket elajándékozta, egy részét pedig kitette Szabadkán, különféle boltok kirakataiba, nyilván azzal a szándékkal, hogy eladja őket. Az tehát látszik, hogy gimnazista korában tudatosan fel akarta építeni a festői karrierjét. Rejtély, hogy miért csak ezt az egyetlen festményt ismerjük, és nem tudjuk, hogy mi történt a többivel.

Hogyan épül fel a kötet?

ME: Törekedtünk arra, hogy a lehető legfeszesebb szerkezetet hozzuk létre, ami következetesen végigvihető az egész köteten. Így végül egyszerű, világos felépítése lett a kiadványnak. A könyvben minden oldalpár egyik felén egy dokumentumtárgy (fotó, kézirat, kotta, könyvborító, vasúti bérletigazolvány, rajz stb.) szerepel, amihez a másik oldalon egy életrajzi tételmondat kapcsolódik. Ezeket összeolvasva a könyv kronológiaként is működik. A rövid, tényszerű mondathoz tartozik egy rövid ismertetőszöveg, ami többnyire az adott múzeumi tárgyhoz vagy az életrajzi eseményhez kapcsolódó legérdekesebb történeteket meséli el. Ezenkívül minden oldalpáron szerepel egy odaillő idézet is a Csáth-életműből.

SA: Szerettük volna ezzel a szerkezettel kitágítani a Csáth-életmű körül lebegő kultusztárgyak körét. A többféle tárgy megmutatásával jobban megmutatható az életút  sokszínűsége: a gazdag gyerekkor, a sokféle művészeti érdeklődés, a féktelen tehetség.

Fotó: Birtalan Zsolt/PIM

Alternatív életrajzként definiáltátok a kötet műfaját. Miben áll az alternatív jellege?

ME: Már a kötet előzményének tekinthető Csáth-kiállítás előkészülete alatt is komoly dilemma elé állított minket az élet és a személyiség egyetlen narratívában való elmondhatóságának problémája. Ha valaki összeolvassa a könyv tételmondatait, akkor összeáll számára a „száraz” Csáth-életrajz. A tényeket kiegészítő bekezdésekből, idézetekből és a dokumentumtárgyakból pedig kirajzolódik sok minden más, ami ugyanannyira fontos lehet a csáthi életút és életmű megértésénél. Épp ettől a szerkezettől lesz ez az életrajz alternatív: a dinamikát a dokumentumtárgyak adják, miközben a „cselekményt” előrevivő különféle elemeket nem fűzi össze ok-okozati viszonyt sejtető narratíva.

SA: Fontosnak tartottuk, hogy a tárgyakról való tudást lehetőség szerint objektíven mutassuk be, hogy maga az olvasó állítsa össze a saját Csáth-narratíváját, ő találja meg az események közötti kapcsolódási pontokat. 

A nagy életrajzi momentumok mellett sok mikroesemény is helyet kapott az oldalak között. Miben áll ezek jelentősége?

SA: Ezek teszik lehetővé, hogy közel hajoljunk az életműhöz, hogy a nagy narratívák mellett meglássuk a kis finomságokat is. A mikroesemények árnyalják a berögzött tudásunkat és képünket a szerzőről.

ME: Sőt: az olykor jelentéktelennek tűnő információk a valóságban fontos mozzanatok lehetnek. Például amikor Szajbély Mihállyal a naplók sajtó alá rendezésén dolgoztunk, kirajzolódott, hogy milyen lényeges elem az életútban az a momentum, amikor 1918 karácsonyán Jónás Olga elmeséli az előző éjjeli álmát Csáthnak. 

Fotó: Birtalan Zsolt/PIM

Háy János előszavában azt mondja, hogy Csáth sorsa elétolakodik az életműnek. Hogyan látjátok ezt?

ME: Csáth a titokzatosságát nemcsak novelláinak különös világából, hanem saját személyiségének rendkívüliségéből és életútjának rejtelmességéből is nyeri: szinte azt lehet mondani, hogy a Csáth-naplók a soha meg nem írt Csáth-regény. 

SA: A könyv műfaja is Háy mondatát támasztja alá: nem tudtunk csak az életmű dokumentumaira hagyatkozni, az életrajzi dokumentumok egyenrangúak a művészi produktumokkal.

A könyv címlapján Csáth egy portréja szerepel. Milyen arc tekint itt ránk?

ME: Mindketten nagyon szeretjük ezt a képet Csáthról: a tekintete csontig hatol, pedig a távolba néz, ami miatt igazán különös hatása van. Az 1910-es évek elején készült fotóról van szó, Csáthnak ezek voltak a legaktívabb évei, minden értelemben nagyon felfokozott életet élt.

SA: Számomra ez még az a Csáth, aki lelkes, bent lakik a klinikán, és orvosként éppen megtalálja magát. Egy induló orvosi pályát látok ezen a portrén.

Csáth Géza az 1910-es évek elején (Forrás: PIM)

A kötet könyvtárgyként is nagyon sok finomságot hordoz. 

SA: Szándékunk volt, hogy a kötetnek művészkönyv jellege is legyen, hogy ezzel is utaljunk Csáth gazdag univerzumára. Mezei Ildikónak köszönhetően ezt sikerült is megvalósítani. A látvány mindig ad egy plusz értelmezési szintet az egész életműhöz, sok oldalon vannak váratlan, meglepetésszerű látványelemek, amik megbontják a feszes szerkezet statikusságát.

Maga a könyv létrejötte is leképezi a csáthi Gesamtkunstwerk-szerű gondolkodást: a tudományos, muzeológusi, művészi koncepciók találkozásának eredménye ez. Mindennek célja és értelme van, minden elem visszautal az életműre vagy a múzeumi gyakorlatra. 

Ha kinyitjuk a kötetet, akkor rögtön egy üres kottalappal találkozunk.

ME: A borítón az orvos Csáthtal találkozunk, de az előzéklapokon mindjárt a zeneszerző idéződik meg. Ahogy ő maga is mondta: Jungot olvasom, Beethovent zongorázom. A könyv kinyitásának gesztusa, az orvosi köpeny mögé való betekintés Csáth személyiségének kettősségére, a tudományos és a művészi én párhuzamosságára utal.

SA: Úgy gondolom, hogy Csáth tehetsége igazán a zeneszerzésben mutatkozhatott volna meg, először ezt a pályát is választotta, de végül nem vették fel a Zeneakadémiára. Nagy tragédiája az életműnek, hogy ő nem tudott kiteljesedni zeneszerzőként. Az üresen maradt kottalap szimbolizálhatja ezt a félbemaradt utat, ugyanakkor jelezheti ezt a zenei érdeklődést, felkeltheti a figyelmet ennek az irodalmon túli művészeti ágnak a jelenlétére.

Fotó: Birtalan Zsolt/PIM

A lapokat különféle festékpacák borítják. Mi ennek a szimbolikája?

ME: Ezek a pacák már a kiállítás utolsó termében is megjelentek, és többféleképpen értelmezhetők: tintafoltként, morfiumcseppként vagy éppen vérként. Csáthnak a kötetben is szereplő utolsó orvosi rendelőkönyve tele van morfiumcseppekkel, így ez a látványelem az életmű utolsó időszakának kaotikusságát is jelképezi. 

Ugyanakkor a foltok keretbe foglalják a kötet tartalmát is. A keret egyik felét adó első fekete oldalpáron, ami megnyitja a kötet belső terét, azaz az alternatív életrajzot, egy Csáth-idézet szerepel, a Fekete csönd első sora: „Leírom ide, doktúr úr, hogy miről van szó”. A kötetet és egyben az alternatív életrajzot bezáró másik fekete oldalpáron pedig az egyik legszívbemarkolóbb kéziratnak, a Mit szeretnék még?-nek a szövege olvasható.

A könyv elején egy pauszpapírral egymásba játszottátok az író eredeti és írói álnevét. 

ME: Ahogy már Kőváry Zoltán is rámutatott, az orvosi és a hármas művészi én párhuzamos futtatásában egy megoldatlan káosz keletkezik Csáth identitásában. A két név egymásra játszása ezt idézi meg.

Fotó: Birtalan Zsolt/PIM

A könyv közepén is szerepel három pauszpapír, amelyen Csáth nőket ábrázoló rajzai közül látható néhány.

SA: Csáth életében nagyon meghatározók voltak a nők, ezért szerettük volna ezt a témát különlegesen, de nem szenzációhajhász módon megmutatni. Ezek a rajzok szókimondó, néhol szinte erotikus kompozíciók.

ME: Váratlanul, de időben legitim helyen megtörtük a szerkezet egységét. A Hamvazószerda egyik jelenetéből emeltünk ki tíz sort, amelyek az „Utolsó Vendég” koporsója mellett felvonuló nőktől hangzanak el. Ebben a könyvben ők képviselik Csáth szeretőit. A három papír áttetszősége persze a kalandok egyidejűségét és sokaságát szimbolizálja.

SA: Csáth nagyon rapszodikusan készítette el ezeket a rajzokat: random formákat és témákat választott a kompozícióihoz. Autodidakta módon rajzolt, a skiccelgetés viszont élete végéig elkísérte. Nemcsak a vázlatfüzetekbe, hanem a hivatalos orvosi rendelőkönyvbe is nagyon sokat rajzolt: a könyvben szerepel például ebből egy olyan lap, amelynek fejlécében egy krisztusi jelenetet komponált. Csáthnál összemosódtak az alkotás terei: az orvosi munkája közben is foglalkozott művészettel.

Kocsis Katica