Weöres Sándor Özönvíz-töredék című verse a 2020 nyarán gyűjteményünkbe került Várkonyi Nándor-hagyatékban található, amelyben kiemelkedő egységet alkot a magyar és világirodalom e meghatározó 20. századi lírikusától fennmaradt mintegy 63 levél, és több általa írott, valamint hozzá kapcsolódó kézirat. 

Weöres Sándor mellképe, jobb kezében cigarettával, 1960-as évek (PIM Fotótár)

Weöres Sándor vonzódása a mítoszok látásmódjához az 1930-as évek második felében kezdődött. Az archaikus és ókori mítoszok Kerényi Károly- és Hamvas Béla-féle felfogása állt hozzá közel: a mítoszok egységes világképe egyfajta vágyott minta a modern ember széttagolt, töredezett világa és lélektani elszigetelődése közepette. Ez a vonzalom először mítoszfeldolgozásokban mutatkozott meg: így született a sumér–akkád cseréptáblák szabad átköltésével a Gilgames négy énekből álló eposza és az Istar pokoljárása című babiloni rege. 

Költeményeiben az eredeti történeteket legtöbbször alapnak és kiindulópontnak tekintette, a mítoszi gondolkodásmód belső szerkezetének leképezésére törekedett, ami jól érzékelhető a költészete meghatározó motívumait felvonultató Tizenegy szimfónia című kötetében. Az évtizedeken át alakuló életmű összegzése ez a gyűjtemény, amelyet Weöres 60. születésnapjára jelentetett meg a Szépirodalmi Könyvkiadó. 

Weöres Sándor dedikációja Illés Endrének Tizenegy szimfónia című verseskötetében

A mítoszok a világ teremtését, keletkezését (kozmogónia), az isteni és démoni erők örök szembenállását, csatáikat és folytonos harcukat beszélik el. A mitikus hatalmak kiélezett konfliktusai feszült, olykor komor, de mindenképpen emelkedett hangvételű történeteket, tragikus eseményeket eredményeznek. A választott vers A hallgatás tornya (1956) kötetében Az özönvíz címmel jelent meg, tehát ez egy korábbi címváltozat, a „töredék” szót később elhagyta.

Weöres Sándor dedikációja Határ Győzőnek A hallgatás tornya című verseskötetében (PIM)

Ez az Őskori himnuszok-ciklus második darabja. A ciklus címe a prehistorikus időkre utal, amelyről csak áttételes ismereteink lehetnek. Forrásai a mezopotámiai Gilgames-eposzban szereplő, valamint az óceániai és amerikai természeti népek körében is ismert vízözön történetek. Menuh és Mati egy zord, embertelen, sarkaiból kifordult világban kénytelenek helytállni.

Weöres Sándor és Károlyi Amy Lipták Gáborék kertjében, Balatonfüred, 1955 (PIM Fotótár)

A rövid cselekmény a paradigmaváltást ragadja meg: a világkorszakokat elválasztó természeti katasztrófa helyén és idején, a mindent elnyelő örvény közepén játszódik. A túlélés drámája a káoszba visszasüllyedt univerzumban zajlik, mikor „nem volt világtáj, csak forgás”. Menuh alatt áradat, fölötte köd van, nincs perspektíva, nincs vonatkoztatási pont, az elemek tombolnak – ebben a kétségbeejtő helyzetben könyörög istenéhez a férfi.

Weöres Sándor: Özönvíz-töredék (Róma, 1946, autográf tintaírás teljes névaláírással, PIM Kézirattár)

A generációk óta fennálló szövetségre hivatkozik: „vedd kezem a Tiedbe / mint apámét és nagyapámét / rejtsd a mélybe, a Szent Hegy alá”; csecsemő gyermeke megölésével fenyegetőzik: „Az örvénybe dobom, / ha meg nem segítesz engem.” Az őselemek elpusztítják az új életet: „A tajték felforrt, / a csecsemő fekete lett, mint a szén.” Az eddig passzív asszony, Mati kikapja Menuh köpenye alól a lámpát és „a forgóba vetette”. Mintha gyermeke elvesztése számára a világosság elvesztését jelentené, ám paradox módon ez indukálja az új világkorszak kezdetét: „Megint kezdődött a világosság”. A gyermekáldozat és a fény feláldozása az új rend és stabilitás létrejöttének súlyos, kitörölhetetlen ára. 

Sulyok Bernadett