A 19. század végén a lányok, asszonyok családi életben betöltött szerepeiken túlterjedő ambíciói, vagy éppen az egzisztenciális problémák munkahely keresésére sarkallta őket. Közülük többen kezdtek el fotográfiával foglalkozni. Egyesek óvták a nőket, hogy gépekkel, vegyszerekkel bánjanak, mások azonban (főként a feminista sajtó) kifejezetten ajánlották számukra a műtermi fényképezést. E. Csorba Csilla a Kassák Múzeumban tartott előadásában Besnyő Éva életművéhez méltó nőfotográfusok útkereséseit mutatta be, pályájukat életrajzukba ékelve ismertette.

E. Csorba Csilla nagyon régóta foglalkozik már a női fotográfusok életművének kutatásával: a kilencvenes évek végétől kezdett el tanulmányokat közölni női alkotókról, majd 2001-ben megjelent a Magyar fotográfusnők 1900-1945 című kötete, amelyben szociológiai és művészettörténeti aspektusból vizsgálta azt a folyamatot, amely során a nők, kilépve a nemükre mért kötöttségekből, a XIX. század közepén elsajátították a fényképezés kémiai, fizikai és művészi ismereteit, s minden tiltás ellenére e szakma kiváló művelőivé váltak. A kötetben egyaránt szerepelnek olyan női fotográfusok, akik itthon élték le az életüket és Magyarországon váltak ismertté, olyanok, akik külföldön éltek, majd később hazatértek, végül pedig olyanok, akik külföldön lettek sikeres fotósok. Ezek a párhuzamos életutak kirajzolják, hogy a magyar női fotográfusok – nem elkülönülve a férfiakétól – milyen fontos szerepet töltenek be a 20. századi magyar és egyetemes fotótörténetben.

E. Csorba Csilla Magyar fotográfusnők c. kötete

A női alkotók térhódítása a fotográfia területén

1908-ban A Nő és a Társadalom című lap egyik cikke azt írta, hogy jó lenne, ha a nők is elsajátítanák a fényképész mesterséget a maga teljességében. Ebben a szövegben hangsúlyozzák, hogy ez a hivatás gyenge fizikumúaknak is alkalmas. (Korábban azzal érveltek, hogy a nőknek azért nem való ez a szakma, mert veszélyes, ha vegyszerekkel dolgoznak.) A 20. század első évtizedében egyre több nő ismerkedik meg a masinákkal, laborálással, fény-árnyék viszonyokkal, magánúton képezik magukat műtermi fényképésszé. Csillag Erzsi, valamint Nagy Gizi, Jókai Mór második feleségének, Bellának a testvére is műtermet működtettek. Ők már oktatták is a fényképészetet a fiatal lányok számára.

A Nő és a társadalom egyik számának fejléce (forrás: mtda.hu)

Pécsi József 1912-ben A Fényben közölt írásában is arról értekezik, hogy mennyiben való a nők számára a fotográfiai hivatás.

A művészi fotografálás mint női hivatás a pályaválasztó nők várakozásának leggyakrabban megfelel. (...) Aki a művészi fotografálással komolyan foglalkozik, nagyon hamar megszereti hivatását, mert az nemcsak esetleges anyagi előnyöket, hanem gyakran erkölcsi sikert is biztosít számára.

Ekkor azonban még nincs olyan iskola Magyarországon, ahol a nőket megtanítanák a fényképezés mibenlétére, a férfi fotográfusok pedig a konkurenciaharc miatt nem vállalkoznak arra, hogy beavassák a nőket is a fotózás rejtelmeibe.

1913-ban Az Érdekes Ujság cikke, amely a nők számára is elérhető pályákat veszi sorra, már egy-egy ismert női pilóta, orvos, gyógyszerész mellett szerepelteti Máté Olga önarcképét is, tehát ekkorra a fényképészet a nők számára is ajánlottá vált. Az már elfogadott volt, hogy a nők is dolgozzanak, pályát válasszanak, de az még nem, hogy önálló joggal rendelkezzenek, s magasan képzettek legyenek. Ezt a gondolkodást kívánta megváltoztatni az 1913-ban Budapesten megrendezett Nemzetközi Női Választójogi Kongresszus, ahová több ezer nő érkezett a világ minden pontjáról. Az esemény előkészítése során Máté Olga is sok portrét készített a hazai és a nemzetközi feminizmus jeles képviselőiről, az ő képei jelentek meg az újságokban, a programfüzetben, és képeslapokként is árusították őket.

Máté Olga: Lányi Sarolta és kislánya, Czóbel Anna, 1922 (PIM)

Máté Olga (1879–1961)

Magyarországon Máté Olga az első nőművész, aki a fotografálást hivatásként űzte. (Az ő pályáját E. Csorba Csilla külön kötetben is feldolgozta). Korábban inkább a férjekkel vagy más férfi alkotókkal való együttműködés adott lehetőséget a nők részére, Máté Olga volt az első olyan alkotó nő, aki  a hazai és a nemzetközi szakma által elfogadottan, több évtizeden át hivatásszerűen, magas művészi színvonalon fényképezett..

Máté Olga Zalai Ágnessel és Zalai Zoltánnal,1913 körül, reprodukció (PIM)

Máté Olga Szigetváron született ötgyermekes családban, Pécsett tanult, majd családjával együtt a fővárosba, Budapestre költöztek, ahol varrodát üzemeltettek. Testvérei az építészet, a női mozdulatművészet, valamint a divatszakma terén érvényesültek. Olga a fényképezést választva életcélul, két éven át Németországban, híres műtermekben a legmodernebb irányzatok szerint sajátíthatta el a fotózást és a technikai újításokat. 1899-ben a budai Fő utcában nyitott műtermet: ebből az időszakból sajnos nem maradtak fenn a munkái. 1912-ben egy Veres Pálné utcai ház hatodik emeletén rendezte be az új műtermét, majd ugyanebben az évben házasságot kötött az özvegy Zalai Béla filozófussal, aki magával hozza az előző házasságából született két gyermekét is. E. Csorba Csilla kiemelte, hogy ez a házasság meghozta Máté számára a személyes boldogságot, ugyanakkor ez az időszak nem tartott sokáig, mivel 1914-ben Zalai bevonul a hadseregbe, majd rövid idő múlva meghal tífuszban. Máté Olga egyedül maradt a két Zalai gyerekkel, akiknek felneveléséről is gondoskodnia kellett. Nem sokkal később Mannheim Károly filozófussal került szerelmi kapcsolatba, azonban ez sem tartott sokáig, hiszen Mannheim 1919-ben elmenekült az országból. Máté Olgát 1919-ben meghurcolták, mivel többeknek nyújtott segítséget, így egy időre be kellett  zárnia a műtermét.

Erdős Renée kislányaival, Fülep Kornéliával és Veronikával, 1921 körül, zselatinos ezüst (PIM) 

A művészettörténész elmondta: Máté Olga a kezdetektől fogva komolyan vette az életcélját, és sokat áldozott azért, hogy folyamatosan képezze magát. Ennek köszönhetően szaklapok publikálták a képeit és kiállításokon szerepelt a munkáival. Fontos kiemelni azt is, hogy milyen körökben volt jelen. A férje révén közel került a filozófusokhoz, de a nyugatos írók is ismerték és elismerték, Rippl-Rónai József festőről és modelljéről is emlékezetes képeket őrzünk műterméből. Máté Olga pár év leforgása alatt az akkoriban korszerű portréfotózás egyik kiemelkedő és ismert kiválóságává vált. Leghíresebb munkái között szerepel néhány híres író, művész arcképe, mint például Babits Mihályé, Osvát Ernőé és Kaffka Margité. Dienes Valériát, a magyar mozdulatművészet anyját és Erdős Renée írónőt is többször fotózta gyermekeik társaságában. Dienes Valéria, Madzsar Alice, Szélpál Olga, Riedl Margit mozdulatművészeti előadásait, koreográfiáit, iskolájuk fellépéseit dokumentálta. 

Máté Olga: Osvát Ernőné, 1922 körül (PIM)

Az alkotó élete sok szempontból párhuzamba állítható a jóval később született Besnyő Éváéval. Máté Olga is életének minden egyes szakaszában, amikor választóvonal elé került, képes volt váltani, s egy újabb megmérettetésnek kitenni magát. Fotográfiai nyelve is ennek megfelelően változott: a húszas évektől kezdve fokozatosan beépült a Bauhaus és az új tárgyiasság szemlélete a műveibe. Ekkor született munkáin a korábbi realista, piktorialista, lágy rajzú, bensőséges képi világ helyett a különböző gépállások, kültéri fényképezés, a fény-árnyék játékok kihasználása dominál.

Ahogy Besnyőé, úgy Máté Olga munkássága sem korlátozódott a portrékészítésre: számos díjat nyert csendéleteivel, tájképeivel és reklámfotóival. A gazdasági válság idején Kozma Lajos barátsága révén építészeti folyóiratoktól (pl. Tér és Forma) kapott megbízásokat: újfajta szemlélettel örökítette meg a modern konstrukciójú házakat, lakásokat, ipari létesítményeket.

 Kaffka Margit 1914 körül, matt albumin (PIM)

Máté egész életében Magyarországon alkotott, talán, ha a személyes élete másképp alakul, akkor külföldre költözött volna. Az életmű teljes, hatalmas ívet rajzol elénk, ennek ellenére elfelejtették a nevét: az 1960-as években bekövetkezett halála után is csak egy rövid nekrológban emlékeztek meg róla.

Révai Ilka (1873–1945?)

Révai Ilka biztos alapokon nyugvó tudással indította a pályáját: Székely Aladár műtermében tanult, de hamarosan önálló szemléletet alakított ki, megelőzve ezzel az 1920-as években alkotó férfi fotográfusokat is. 1917-ben ő fotózta Kassákot születésnapján, 1919-ben pedig a MA kiállítóhelyén állított ki a Váci utcában. Híresek a közelről fényképezett Kassák-portréi, de a kor neves esztétáját, Hevesy Ivánt, Mácza Jánost is fotózta.1920-ban fotókört működtetett a Munkások Irodalmi és Művészeti Szövetségén belül. Pályáját az 1920-as évek végén  Franciaországban folytatta, de íve megtört, élete tragikus véget ért. 

Révai Ilka: Kassák Lajos, 1917, zselatinos ezüst (Kassák Múzeum)

Rogi André (1900–1970)

Klein Rózsaként született, Budapesten művészeti tanulmányokat folytatott, 1925-ben elhagyta Magyarországot és Párizsba költözött. 1928-ban házasodott össze André Kertésszel, tőle tanult meg fényképezni. A harmincas évektől kezdve már nem éltek együtt: Rogi André névvel ekkor saját életpályát indított. A Magyarországról hozott és a kint szerzett tudása által a legnépszerűbb francia lapokban publikált, Pierre Bonnard, Colette, Le Corbusier, Picasso, Dora Maar, Kandinszkij is modellje volt. Pályája rövid időre szorítkozik, festészettel is próbálkozott, hagyatékát Párizsban elárverezték, Magyarországon hosszú ideig ismeretlen volt. 

Rogi André: Peggy Guggenheim (Forrás: Guggenheim Venices Twitter)

Kárász Judit (1912–1977)

Kárász jómódú polgári családból származott, ezért nem csak itthoni fényképészeknél tudta képezni magát: Párizsban, majd Dessauban a Bauhaus iskolájának legjobb mestereitől tanulva alakította ki saját látásmódját. Munkásságában, Besnyő Évához hasonlóan, a társadalmi érzékenység, a szociális elkötelezettség, a szegények iránti figyelem dominált. Az 1930-as években gyakran fotózta a nagyvárosban élő magányos embert, Berlin különleges formáit, s különösen a Pest és Szeged környéki nincsteleneket. 1935-ben Dániába emigrált, fotózásból, s nehéz fizikai munkából élt, majd Koppenhágában szövőműhelyben dolgozott. Pályája azonban nem tudott kiteljesedni: 1949-ben hazatért, az Iparművészeti Múzeumban műtárgyfotósi állást kapott. A legutóbbi években kerültek elő korai felvételei, a saját  kollégái sem tudták róla, hogy milyen értékes  tekercseket őriznek a fiókjai.

Landau Erzsi, Ergy Landau (1896–1967)

Jómódú zsidó családban született, a fényképezést Máté Olgánál, majd bécsi neves fotográfusoknál sajátította el. Az 1920-as évek elején már a Ferenc József rakparton volt műterme, fotózta Thomas Mannt, Moholy-Nagy Lászlót, Palasovszky Ödönt. 1923-ban Párizsba költözött, ahol Moholy hatására új stílust alakított ki, az új tárgyiasság szellemében fotózott. A női testről készült akt fotóiban a test és a lélek harmóniáját igyekezett megragadni. Kiváló gyermekfényképész volt, a fotózás ezen ágáról könyvet is megjelentetett. Műterme találkozási pont volt a párizsi magyar emigráció és a művészek számára. Ő az a magyar női alkotó, aki leginkább jelen van a francia nemzeti fotótörténetben is (magyar származású francia fotóművészként említik, mint André Kertészt, Capát, illetve Besnyő Évát magyar származású holland fotográfusként az egész világon). Életművének feltárása a közeljövőben folytatódik, hagyatéka töredékes. Műveit New Yorktól Párizsig közgyűjtemények őrzik. 

Ergy Landau: Palasovszky Ödön, matt albumin, 1921 (PIM)  

Kálmán Kata (1909-1978)

Fényképészi pályafutása szorosan Magyarországhoz kötődik. Ismertségét és elismertségét nem szép női portrékkal, nem csodálatosan beállított csendéletekkel vagy építészeti fotókkal szerezte, hanem a szociofotói által. 1931-től az új tárgyias portréfelfogás szellemében parasztokat, munkásokat, koldusokat kezdett fotózni. Már 1931-ben elkészítette a Kenyérevő gyermek című, azóta is legismertebb, emblematikus fotóját. Ebből a korszakból származnak ismert Bartók- és Móricz-arcképei. Fotóit férje, Hevesy Iván fotóművész, esztéta  tanácsára albumba rendezte Tiborc címmel, előszavát Móricz Zsigmond írta. A kötet a magyarországi népi szociográfiai mozgalom egyik fontos mérföldkövévé vált.

Kálmán Kata: Parasztasszony, 1936 körül (PIM)

E. Csorba Csilla előadásából olyan ismert, s elfeledett fotográfusnőket ismertünk meg, akik kísérletező, újfajta látásmódot feltételező alkotói pozícióból tekintettek hivatásukra, sok nehézséget legyűrve, autonóm, férfi társaikkal egyenrangú  művészekként írták be nevüket a magyar és talán az egyetemes fotótörténetbe is. Befogadásuk egyértelmű, életművükkel egyre több kiállítás, szakdolgozat, tanulmány foglalkozik.  

Az előadás online visszanézhető a Kassák Múzeum Facebook-oldalán.

Kocsis Katica