A Desiderius Stephanus Izabella néven anyakönyvezett költő születésnapján szinte minden évben levelet kapott édesapjától, aki rituálészerűen ismertette elsőszülött fia világra jöttének körülményeit. Éppen száz éve, 1920. március 28-án kelt levele nem csak a kedves köszöntés miatt érdekes, de bepillantást enged a lezárt határ mögött élő szabadkai család mindennapjaiba is. Karantén, utazási tilalom, postai cenzúra a korabeli Vajdaságban.

Édes fiam, ma, márc. 28-án, virágvasárnapon írom neked e levelet; holnap: 29-én lesz a születésnapod, mely 35 év előtt épen [!] virágvasárnapra esett. Akkor boldogság költözött a házunkba te veled, örültünk jöttednek mi: apád és anyád, öreg szüleid is, kik velünk együtt édes reményekkel álltuk körül bölcsődet.

Így kezdődik a levél, amit száz évvel ezelőtt, 1920. március 28-án írt Szabadkáról Kosztolányi Árpád, a költő édesapja. A család helyzete rendkívül bizonytalanná vált ebben az időszakban. A családfő, a városi gimnázium nagytekintélyű igazgatója még a szerb megszállás után, 1918 végén nyugdíjazását kérelmezte arra hivatkozva, hogy az új államnyelvet idős korára tekintettel nem tudná megtanulni. Sokáig akadozott a közlekedés, az élelmiszerellátás, a közellátás.

Ma még e szép évfordulónak sem tudunk igazán örülni, hiszen már több mint másfél év óta nem láthattunk sem téged, sem a feleségedet, sem Ádámkát, ki azóta már bizonyára annyit nőtt, hogy talán meg sem ismernők őt. S ki tudja, mennyi időnek kell még elmúlnia, míg újra láthatjuk egymást?

Kosztolányi Dezső, Kosztolányi Ádám és Kosztolányi Árpád 1916 körül (Forrás: PIM Fotótár)

A levél folytatásából kiderül, hogy a családtagok az 1918-as impériumváltás óta nem találkozhattak egymással. Az országhatárt csak engedéllyel lehetett átlépni, de maga a határvonal is bizonytalan képződmény még ekkor. 

Az idézett levél következő bekezdését a kisebbik fiú, Árpi hazatelepülése miatti aggodalom hatja át:

Öcséd hazautazása is oly soká késik! Ma Józsi bácsi (édes anyád bátyja), azt tanácsolta, hogy ne várja ő meg folyamodványának elintézését, hanem adjon neked írásos meghatalmazást annak átvételére, ő pedig jőjön [!] azonnal ide, mihelyt az utazási engedélyt az általa már megkapott illetőségi bizonyítvány alapján megkapja.

Az Öcsém (1915) című verseket és prózát vegyesen tartalmazó kötet ajánlásának címzettje, dr. Kosztolányi Árpád a szegedi gyermekmenhely kórházában helyezkedett el a háború után. A családi levelezés szerint az 1919-es bizonytalan helyzetben az is felmerült, hogy a szülők települnek át Szegedre, esetleg Budapestre. Végül a házasodni készülő fiatal orvos úgy döntött, inkább hazatelepül  szülővárosába és ott praktizál tovább. Nem sokkal később Palicson, majd Ludaspusztán vállalt körorvosi állást.

A levélben Kosztolányi húgának, Mariskának betegsége is említésre kerül:

Két hét előtt (márc. 15-én) Mariska húgotok spanyolnáthában enyhébben megbetegedett, de, hála Istennek, egy hét alatt felgyógyult és mi sem kaptuk meg a veszedelmes bajt, melyben itt is sokan meghaltak.

A Kosztolányi-család 1923 körül. Álló sor: Kosztolányi Árpádné Kovács Teréz, dr. Kosztolányi Árpád, Kosztolányi Mária, Kosztolányi Dezső, Kosztolányiné Harmos Ilona. Ülnek: Kosztolányi Árpádné Brenner Eulália, Kosztolányi Éva (Puci), Kosztolányi Árpád, Kosztolányi Ádám (Forrás: Kosztolányi Dezsőné, Kosztolányi c. könyve)

A spanyolnáthajárvány 1918 végén, a háború utáni kaotikus, forradalmakkal és hiánygazdasággal nehezített időszakban tetőzött. Kosztolányiné emlékezéséből tudjuk, hogy férjével és két cselédjükkel egyszerre betegedtek meg, valószínűleg december 5-én, Kaffka Margit temetésének napján. Ádám fiukat egy barátnő vitte magával, hogy meg ne fertőződjön, s csak később, felgyógyulásuk után derült ki, hogy távol otthonától a gyermek is átesett a veszélyes fertőzésen. 

Mariska enyhe lefolyású betegsége egy világméretű pandémia csendesedését jelzi, és szinte pozitív végkicsengést ad a levélnek a karantén feloldásáról szóló folytatás:

A betegség különben nálunk is csak szórványosan mutatkozik már és hivatalosan teljesen megszűnt, mert az iskolák febr. 26-án újból megnyíltak, a mozik szintén, a kávéházak és vendéglők egészségügyi ellenőrzése is hatályon kívül van már!

Az 1918–1923 közötti években a családi levelezés erősen megritkult, a postaszolgálat akadozott, a cenzúra miatt bizonytalan volt, egy-egy levél mikor érkezik célba. Gyakran ismerősök, rokonok szállították az üzenetet, postai cenzúra miatt inkább nyílt levelezőlapot használtak kapcsolattartásra

Kosztolányi Árpád 1918. december 22-én írt levelezőlapja (Forrás: MTA KIK Kézirattár és Régi Könyvek Gyűjteménye)

Egy másik, 1920. január 7-i levelében egyre kétségbeesettebb hangon kéri fiát a híradásra, miután több hónapnyi szünet után megindult a két ország közötti postai levélforgalom:

Próbáld meg tehát egy nyitott levelező lap feladását, rövid, csupán családi dolgokat tartalmazó közleményel [!] a feladó címének pontos jelzésével. Ha ez a kért levelezőlap cenzurázottan egy héten belül hozzánk eljut, már ez is nagy haladás lesz az eddigi elszigeteltség után. 

Az idős házaspárnak majd csak 1924-ben sikerült útlevelet szereznie, hogy hosszú kihagyást (1916) követően Budapestre utazhassanak. A kirándulás azonban rosszul végződött, húsvétkor apuska agyvérzést kapott, beszédközpontja csaknem teljesen megbénult, elfelejtett számolni. Szerencsére hamar felépült, és 1926-os haláláig szinte heti rendszerességgel levelezett költő fiával, aki idős apja öregkori verseinek útját egyengette a budapesti lapokban. 

Az apa utolsó születésnapi üdvözletét Kosztolányiné életrajzi könyve őrizte meg az utókornak: 

Subotica, 1926. márc. 26. (Péntek reggel)

Édes fiam, hétfőn, március 29-én, reggel fél nyolc órakor töltöd be életed negyvenegyedik évét. Március 29-e, 1885-ben, mikor születtél, éppen virágvasárnapra esett. Szép, enyhe, verőfényes tavaszi nap volt. Vidáman, reményekkel telten állottunk az ágy körül, melynek párnái közt aludtad első édes álmaidat. Anyai nagynéném, özv. Mukics Mátyásné született Kádár Rebeka (a jó Rebi néni), mikor téged bepólyázottan a karjaiba vett, így szólott: »Szép jeles napon született, híres ember lesz belőle.« Ez a szeretet által sugallt jóslat immár bevált…

 Kosztolányi Árpád 1920. március 28-án kelt levele (Forrás: MTA KIK Kézirattár és Régi Könyvek Gyűjteménye)

A családi levelezés válogatott kiadása itt elérhető:

Dér Zoltán (szerk.), A Kosztolányi család levelezéséből, Szabadka: Életjel, 1988.