Az alábbi bejegyzésben Török Sándor Mátyás, a PIM Kézirattárának muzeológusa nyújt betekintést Déry Tibor avantgárd költészetének jellemző vonásaiba, a szerző ezzel értelem, valóság, ábrázolás és jelentésadás kapcsán vallott, teoretikus elképzeléseibe, illetve elemzi A felhőállatok című verset.

Déry Tibor avantgárd költészetének sikerültebb periódusa a Dokumentum című folyóirat idejére, illetve kevéssel annak megszűnését követő, pár éves időszakra tehető. Déry költészetfelfogásában ebben az időben központi szerepet kapott az a folyóirat többi szerzőjével is rokon elképzelés, miszerint a versnek nem a valóság ábrázolása a feladata, hanem, hogy önmaga váljon egy, a saját törvényei szerint működő realitássá.

Déry Tibor a Hadik (?) kávéház előtt; fekete-fehér eredeti pozitív, ismeretlen szerző felvétele, Budapest, 1928. december (PIM, Művészeti, Relikvia- és Fotótár – Déry Tibor-hagyaték)

Németh Andor Kommentár című írásában – részben Henri Bergson metafizikai fejtegetései nyomán – tagadja a valóság értelem által megragadható voltát, és, ebből kiindulva, a valóságábrázolás lehetőségét is. A megismerés spekulatív módszerének elégtelensége folytán az új költő az alkotással a valóság átformálását tűzi ki céljául:

„[k]ezdeni akarunk vele valamit – ami a megértés egyetlen módja – el kell keverednünk vele. Tapintanunk, tolnunk, mozgatnunk kell. Az ellenállásából érezzük, hogy van”.

Ahogy Németh Andor, úgy Déry Tibor, az értelmet illető szkepszisből kiindulva, külön hangsúlyt helyez a költészet anyagának, a nyelv természetének tanulmányozására, kiemelve a nyelvi jel eredendő elvontságát, azaz a valósággal nem szükségképpen adekvát mivoltát. Csicsergés a homokóra körül című vitacikkében így fogalmaz:

„[A szellem] matériája az irodalomban nem a valóság, hanem a nyelv; nem is a nyelv, mely már feldolgozása, formába állása a nyersanyagnak, hanem maga az ősanyag, a szó. A szó, amely lehet a valóság megjelölése, neve, de nem szükségképpen az. A szó absztrakció is lehet, grammatikai hajtószíj, zenei hangemlék, optikai kép, lehet minden racionális értelem nélküli hangcsoport is, meghatározatlan asszociációk gyűjtőmedencéje”.

A megismerés eszközének és tárgyának elválasztása, a nyelv mibenlétének vizsgálata szabad teret kínál a Dokumentum szerzői számára a kísérletezésre, muníciót jelent a kifejezés céljának eléréséhez, mely nem pusztán érzelmi állapotok rögzítésével, hanem egyszersmind új valóság teremtésével egyenlő. A kísérletezés Déryt elsősorban az asszociációs lehetőségek tágítása irányába terelte. A Déry-irodalom a szerzőnek ebben a korszakában a szürrealizmus hatását véli felfedezni.

Déry Tibor példánya a Dokumentum 1. évfolyamának 1. számából (1926); nyomtatvány, autográf, tintaírású javításokkal (PIM Kézirattár – Déry Tibor-hagyaték)

A költészet mint új realitás teremtése programjának illusztrálására legkézenfekvőbb A felhőállatok című vers vizsgálata, melyet a szerző későbbi gyűjteményes kötete címadó versévé emelt. Le kell azonban szögezni, hogy Déry avantgárd költészete túlnő elméleti fejtegetéseinek illusztrálásánál, az alább elemzendő vers pedig nem a legerősebb szövege, de a legalkalmasabb arra, hogy bevezetésül szolgáljon költői világába.

Déry Tibor Olasz tavasz, illetve A felhőállatok című versei; gépiratmásolat, 1928 körül (PIM Kézirattár; Déry Tibor-hagyaték)

Noha elméleti írásaiban, manifesztumaiban több alkalommal is kizárja a racionális logika érvényesülését az új versben, ez a kitétel inkább a kifejezés lehetőségeinek tágítására, a költői szabadság deklarálására utal, és nem szó szerint értendő. A már idézett Csicsergés a homokóra körül című írásában a megfogalmazása megengedő, nem előíró:

„A grammatika (szintaxis) logikai rendszerbe foglalása a szavaknak, melyet az új vers, ha túl nehézkesnek, közvetettnek talál, egyszerűsít vagy felold. Az értelmi rendszert érzelmi rendszerré építi át”.

A homokóra madarai című manifesztumában önálló törvények szerint működő realitásként jellemzi az új verset:

„A homokóra madarainak törvényeik vannak, melyek önmagukon belül keletkeztek s csak exisztenciájukat szolgálják. Ha ezek a törvények jók, exisztenciájuk példás lesz”.

Ha tehát az új vers képalkotását illusztráló homokóra madarainak törvényeik vannak, ugyanígy lehetséges a másik Déry által alkotott állatcsoport, a felhőállatok törvényszerűségeiről is beszélni, jelezve, hogy az alábbi elemző, spekulatív megközelítés a szerző által nem javasolt olvasási stratégiák közé tartozik.

Déry Tibor; fekete-fehér eredeti pozitív, Pécsi József felvétele, Budapest, 1929 (PIM, Művészeti, Relikvia- és Fotótár – Déry Tibor-hagyaték)

A vers felütése megnevez egy élőlénycsoportot, a felhőkben lakó és az emberi szem számára érzékelhetetlen állatokat. Tulajdonságaik számbavétele helyett fejük, végtagjaik, eszük, szemük hiányára hívja fel a figyelmet a beszélő. Láthatatlanságukból, valamint fontosabb testrészeik hiányából azonban még nem következtethetünk arra, hogy testetlen élőlényekről lenne szó, és arra sem, hogy nem volnának igazi állatok, elég, ha a szabad szemmel nem látható egysejtűekre gondolunk. Ezeknek a felhőállatoknak a létmódja azonban inkább a felhőkére hasonlít (elváltoznak, gomolyognak), bár az állatokéra emlékeztető tevékenységeket is végeznek, többek között kiszívják a madarak vérét, azaz táplálkoznak. Tulajdonságaikról a vers következő részeiben sem tudunk meg többet – mit is lehetne mondani a láthatatlan állatok testi adottságairól –, ehelyett az emberekre gyakorolt hatásuk leírásával folytatja a beszélő. A felhőállatok hozzánk való viszonyának jellemzésére érzékletes hasonlat a falat betakaró árnyék képe, hiszen megnyilvánulásaik mögött a közönséges gondolkodás más jelenségeket vél felfedezni, így létezésük mintha csak valami másnak, feltehetően a csapadékképződésnek a függvényében lenne elképzelhető. A vers voltaképpeni tárgya tehát, hogy a csapadékképződés különböző jelenségei mögött egy bizonyos állatcsoport létezését feltételezi, mely egyedeinek elég bizarr élettani hatásaik vannak a madárvilágra és az emberre is.

Déry Tibor; fekete-fehér eredeti pozitív, Rónai Dénes felvétele, Budapest, 1930-as évek eleje (PIM, Művészeti, Relikvia- és Fotótár – Déry Tibor-hagyaték)

A vers tárgyánál azonban problematikusabb magának a beszélőnek a helyzete. Ha a felhőállatok láthatatlanok, és, ahogy a szöveg további részéből kiderül, a nap, a hold, a villám, a tűz „megöli őket” – tehát a fény, amely az ember számára a külvilág érzékelésének alapvető feltétele, elpusztítja ezeket az egyedeket –, a beszélő miképpen fedezte fel a létezésüket? A szöveg kimondásának, a megnyilatkozás aktusának a lehetőségfeltételei úgy tűnik, nem teljesülnek. A beszélő olyasmit állít, amiről ő maga, amennyiben ember, nem győződhetett meg. A logika az állításnak ezt a fajtáját, mikor a kijelentés megtételének aktusa a kijelentés tartalmára cáfol rá, performatív ellentmondásnak nevezi, és az érvelésben jelentkező hibaként tekint rá. Déry Tibor a nyelvhasználatnak ezt a különös jelenségét, a kontradikciót retorikai eszközként alkalmazza nemcsak A felhőállatokban, hanem, például, Egy borbélytól című, fiktív szerkesztői üzenetében is, melyben az Ady-kultusz körül kibontakozó viták stílusparódiáját adja:

„M. Ady nem borotválkozott, életében sem borotválkozott, M. Ady körszakállt viselt, s ha igaz is, hogy erről életében csak legközelebbi és legmeghittebb barátai tudtak, ma, majdnem 10 évvel halála után tűrhetetlen, hogy újságba író ember ennyire tájékozatlan legyen s ilyen felelőtlenül tévessze meg a közvéleményt”.

Egyértelmű, hogy Ady Endre esetleges szakállviseletéről nemcsak legközelebbi barátainak, hanem mindenkinek tudnia kellett, aki csak a költővel találkozott. Bár az ellentmondás itt nem a kijelentés megtétele és tartalma, hanem két tartalmi eleme között jelentkezik, tehát nem performatív, a szövegrész jól illusztrálja Déry hajlandóságát a kontradikció különböző típusainak retorikai eszközként való alkalmazására. Míg ebben a rövid prózai részletben az önellentmondás a beszélő komikus jellemvonásának, zavarodottságának kifejezésére szolgál, A felhőállatokban a fantázia határtalanságára, az észszerűség által meg nem kötött mivoltára mutat rá. A vers beszélőjének hiteltelenségét, állításainak valószerűtlenségét csak valószínűsíteni tudjuk, cáfolni nem. E sorok írójának és a vers többi olvasójának nem állnak rendelkezésére azok az eszközök, melyekkel a felhőállatokról elmondottak, egyáltalán, a létezésükre vonatkozó állítás ellenőrizhető volna. Az állító mondatok, a leíró modalitás mégis a tárgyilagosság, a hitelesség benyomását keltik az olvasóban. A keresetlen beszédmód és a fantasztikus, meseszerű tartalom között feszülő ellentét, a jelenség mindig váratlanul új oldaláról történő bemutatása a kíváncsiság felkeltésére szolgál, szellemessé, játékossá teszi a leírást. A felhőállatok esetében nem is annyira egy realitás feletti realitás bemutatásáról, hanem egy reális, nap mint nap tapasztalható jelenség mögött meghúzódó, alternatív jelenség megképzéséről van szó, egy olyan élőlénycsoportról, amely a költői nyelv realitása által válik megközelíthetővé. A vers beszélője ahhoz hasonló pozícióból szólal meg, mint amely a tájleíró versek esetében szokott fennállni. Az olvasó szükségképpen elfogadja a leírás tartalmát, azaz a mű világát olyannak, amilyennek a beszélő elmondja, és rácsodálkozik azokra a jelenségekre, külsőnek és belsőnek arra a bonyolult viszonyrendszerére, mely csupán a nyelv által jeleníthető meg: „a felhők a vérünkben lebegnek”. Déry avantgárd költeményeinek többségére igen jól ráillik az a jellemzés, melyet ő maga fogalmazott meg Kassák Lajos 1910-es évekbeli költészetéről:

„absztrakt fogalmakat húsos és ragyogó testekbe ölt, a konkréteket pedig absztrahálja éteri tüze s ebbe a fölfordultan elképzelt világba úgy vezet be bennünket, oly magátólértetődöttséggel s minden nyelvi előmagyarázat nélkül, mintha világ teremtésétől fogva tényleg így volna minden és így volna rendjén”.

 Török Sándor Mátyás