Mióta világ a világ, pontosabban mióta az állam kezébe vette az oktatás irányítását, kiemelt figyelmet szánt annak, mit is olvassanak polgárai. Tanulhatunk-e ma a százötven évvel ezelőtti, változó sikerű próbálkozásokból?

A 19. század utolsó évtizedeiben az iskolák és olvasók számának növekedésével megjelentek a népszerű olvasmányok is. Így találkozott az írni-olvasni éppen megtanuló, kis jövedelmű réteg olvasási vágya és a rövid, egyszerű történetmesélésű ponyva. Csakhogy igen kis irodalmi értéke miatt elítélték, létét károsnak, hatását határozottan ízlésrombolónak tartották, olvasóit pedig vagy lenézték, vagy sajnálták, éppen ezért nevelni kívánták. Ebben a tanítói szellemben jött létre Trefort Ágoston közoktatási minisztersége alatt az első ponyvanemesítési vállalkozás, azaz a meglévő ponyva „nemes ponyvával” való helyettesítése. Elsőként a Jó könyvek című, „népnek" szánt, népművelő jellegű könyvsorozatot indította meg. 

Rövid keresés, egyezkedés után az egész országban méltán híres, népies kiadványairól is ismert Méhner Vilmos cége vállalta a füzetek terjesztését. A kiadásért a Révai Testvérek feleltek, míg minden egyéb (szerzők, illusztrátorok) költséget a minisztérium vállalt.

A minisztérium elkötelezettségét mutatja, hogy a sorozathoz a korszak legnépszerűbb íróit kérték fel, például Arany Jánost, Gaal Mózest, Jókai Mórt, Szathmáry Károlyt. Hasonlóan nívós az illusztrátorok listája: Feszty Árpád, Dörre Tivadar és Jankó János is dolgozott a füzeteken.

Petőfi Sándor: Szilaj Pista, Jó könyvek a magyar nép számára 74., Méhner, 1900-as évek eleje (PIM Könyvtár)

A leglelkesebb nemesítő Jókai volt, aki osztotta azt általános vélekedést (Kossuth Lajossal és Pulszky Ferenccel egyetértésben), miszerint nem az olvasók ízlésével volt az elsődleges gond, hanem azzal, hogy olvasási igényeiket az olcsón, vásárban megvásárolható füzetekkel tudták csak csillapítani. Tehát, ha az emberek a jó írók műveit ugyanúgy meg tudnák szerezni, mint a névtelen ponyvaírókét, akkor biztosan a minőségi alkotást választanák.

Egykorú visszaemlékezés szerint a felkért írók ebben a szellemben, nagy kedvvel és lelkesen kezdtek a munkához. Az előkészületek a vállalkozás nagyságát és komolyságát bizonyítják, hiszen még a legapróbb részletekről is a Jókai elnökletével működő bizottság döntött (például a betűméretről, a papír minőségéről, a borítók képeiről).

A minisztérium ingyenesen osztotta szét a füzeteket az iskolás gyerekek között, reménykedve abban, hogy így nemcsak a gyerekek, de a szülők is rászoktathatók az igényes kiadványok megvételére és olvasására. A sikerben olyannyira bíztak, hogy 1882-ben az első példányból tiszteletdarabot küldtek Kossuth Lajosnak Torinóba.

Jókai Mór: A Peregrinus, Jó könyvek a magyar nép számára 69., Méhner, 1886 után (PIM Könyvtár)

A kedvezően induló vállalkozás azonban hamar megbukott, a sorozat a két vállalat közötti vita miatt megszűnt. Méhner ugyanis vádiratot intézett a Révai Testvérek ellen, miszerint a célkitűzéssel ellentétben a füzetek továbbra sem jutnak el a vásárok könyvárusító standjaira, csak a könyvesboltok polcaira.

Trefort azonban nem adta fel egykönnyen. A Jó könyvek szerkesztésére a neves írók helyett dr. Ferenczy Józsefet kérte fel, aki nemcsak rendszeresen publikált a témában, de nagy tapasztalatokkal rendelkező népművelési szakembernek számított. Tiszta lappal kezdett, a Jó könyvek kiadását felfüggesztette, helyette egy új szellemű népművelő ponyvasorozatot indított Magyar Mesemondó címmel. Ezzel kettős célt kívánt megvalósítani: a műveltség és a mentalitás átalakítását egyaránt el akarta érni. 

Váradi Antal: Az üveglábú Jóska, Avagy hogyan verték ki a boszorkányt Kölesdről? Magyar Mesemondó 43., Méhner, 1887-1890? (PIM Könyvtár)

Jókaival ellentétben ő pontosan abban látta a siker nyitját, hogy a Magyar Mesemondó első pillantásra nem tért el a hagyományos ponyvától. Az alak, a nyomtatás, az illusztrációk és a papír is mind a megszokott maradt. Ami talán a legfontosabb, a címek figyelemfelkeltő stílusát is átvették, mint: Hogyan okosodott meg Kaszás Matyi az istennyilától, Hogyan gazdagodott meg Kohn Ábrahám a szemétből. (Talán nem véletlen, ha most eszünkbe jutnak a manapság sok problémát okozó, kattintásvadász online cikkek is). Az így „becsempészett” füzetek elkeveredése garantált volt.

A tartalmat illetően is újítást hozott Ferenczy. Véleménye szerint nem szabad örökösen moralizálni, vagy erőltetni a szépirodalmat, de a folyamatos gyerekmesék kiadása sem célravezető. Egyszerre akart szórakoztatni és gondolkodtatni, kíváncsivá tenni és bemutatni a modern élet vívmányait is. Ferenczy elsősorban nem az ízlést akarta megnemesíteni, hanem az embereket. Ahogy a Néptanítók Lapjában írta: 

Ismerem népünk tudatlanságát [...] tudományos, ipari, közjogi, közgazdasági s egyéb kérdésekben; ismerem naivságát, becsületes őszinteségét, hiszékenységét, pazarló természetét, politizáló hajlamát, úrhatnámságát; megfigyeltem néplélektani szempontból minden jó és rossz tulajdonait s ezeket mind számba kellene vennem a részére készülő olvasmányok összeválogatásánál, megíratásánál.

Ferenczy József: „Magyar Mesemondó" (Néptanítók Lapja, 1891. 24/24. sz. 210.)

Ilyen rossz tulajdonságnak tartja többek között a kuruzslókban, jövendőmondókban való hitet, hogy nem becsülik az egészséget, a szerencsejátékok iránti szenvedélyt, a vadházasságokat, az állatkínzást, az alkoholizmust („a fertelmes pálinkaivás”) és az adósságok könnyelmű felhalmozását. Ezeket pedig mind a Magyar Mesemondó füzeteivel akarta meggyógyítani.

A korábbi hibákból tanulva a Magyar Mesemondó sokkal tovább piacon tudott maradni, sőt, a sorozat a külföldön élő magyarok közé is eljutott. A füzetekből nagy csomagokban került Bukarestbe, Vidinbe, Krajovába, Bulgáriába, Szerbiába, még Amerikából is érkeztek megrendelések.

Gaal Mózes: Hogyan lett a szász menyecskéből székely asszony, Magyar Mesemondó 15., Méhner, 1887 (PIM Könyvtár)

Nagy példányszáma, a Jó könyvekhez képest viszonylag hosszú élete (a sorozat első füzete 1886-ban, az utolsó 1903-ban vagy 1904-ben jelent meg) azt bizonyítja, hogy szerkesztőjének eredeti terve működött, népművelési „trójai falova” valóban bekerült a paraszti olvasmányok közé. A sorozat jelentősége ebben rejlik; a Magyar Mesemondó megvalósította a korábbiakban idézett célkitűzéseit, azaz gyakoroltatta az olvasást, de élvezetes, sokszor szórakoztató módon bővítette az olvasó művészeti, tudományos és politikai ismereteit, növelve otthonosságát az egyre gyorsabban változó világban.

Tóth Dóra