„Jó a kedvünk, együtt vagyunk”
Mulató írók Korniss Péter 1983-as fényképein
Borozás, nevetés, nótázás, miközben száll a cigarettafüst és szól a cigányzene – az 1980-as években a legendás óbudai Sipos Halászkertben gyakran mulattak így együtt olyan írók, mint Galsai Pongrác, Csukás István, Gyurkovics Tibor, Csurka István és Kardos G. György. Csukás Istvánnak a Petőfi Irodalmi Múzeum gyűjteményébe került hagyatékából bukkantak elő azok a Korniss Péter fotográfus által készített, eddig nem látott fényképek, amelyek egy ilyen irodalmi mulatozást örökítettek meg. Gáspár Balázs legújabb cikkében Óbudára, a Lajos utcai Sipos Halászkertbe invitálja az olvasókat.
Balról jobbra a hátsó sorban: Gyurkovics Tibor, Galsai Pongrác, ismeretlen, Farkas László; balról jobbra az első sorban: Csurka István, Kardos G. György, a cigányprímás mellett Csukás István. Korniss Péter fényképe (PIM, Művészeti, Relikvia- és Fotótár)
A Sipos Halászkert az 1930-as években vált híressé. Sipos Károly és felesége 1930-ban közel egy évtizednyi vendéglátós tapasztalattal a hátuk mögött, az első általuk nyitott hely kényszerű bezárása után a város másik oldaláról, Kőbányáról érkeztek Óbudára, ahol a Lajos utca 46. szám alatti (addigi nevén) Lutz vendéglőt vették át. Már ekkor is voltak, akiket magával ragadott a szűk, kanyargó, poros és macskaköves utcák, földszintes kis házak, düledező falak és az omladozó vakolat romantikája, míg mások inkább elhanyagoltnak, elmaradottnak, fejlődésre képtelennek ítéleték a városrészt. Mindenesetre akárcsak a kőbányai, ez a hely sem volt közel a város központjához, így Siposék – a hazai vendéglátósok körében az elsők között – ezúttal is jelentős összeget költöttek reklámra. Szórólapokon, újságokban, villamoson és más nyilvános helyeken hirdették:
Jöjjön Óbudára, a Sipos Halászkertbe!
A kőbányai Sipos Halászkert egészoldalas hirdetése a Színházi Élet 1929/27-es számában (Arcanum)
A módszer bevált. Persze kellett hozzá a szálka nélküli halászlé, ami hamar (el)ismert lett, illetve az olcsó, de minőségi bor; a Sipos végül pár év alatt keresett vendéglátóhely lett. Irodalmi vendége is volt a helynek: ki más, mint Krúdy Gyula, akinek asztaltársaságához tartozott például Kerekes András hírlapíró és Boross Ferenc tanár, író is.
Hová megyünk ma este? Szórakozó- és vacsorázóhelyek reklámja a Magyar Hírlap 1933. június 20-i számában (Arcanum)
Fél évszázaddal később egy másik irodalmi-értelmiségi társaság választotta törzshelyéül a Lajos utcai vendéglőt. 1982 márciusában Szigligeten Galsai Pongrác és Gyurkovics Tibor éppen azon kesergett, hogy megszűnt az irodalmi társasélet és atomizálódott az írótársadalom.
„Mi nemcsak keseregtünk, hanem Csukás Istvánnal hármasban megalapítottunk egy mai asztaltársaságot. A Sipos vendéglőben hetenként összejön egy csomó író. Nagyon különböző eszmei irányzatok találkoznak fehér asztal mellett, miközben oda-odamondogatnak egymásnak, azért mégiscsak találnak közös nyelvet. A szellem embereinek ugyanis, hiszem, meg kell találniuk azt, ami összeköti őket egy humánus gondolkodás jegyében”
– értékelte Galsai 1987-ben az általuk létrehozott találkozókat.
De miért éppen a Sipos? A helyet Gyurkovics Tibor választotta ki. Ő közel másfél évtizeden át a Szilágyi Erzsébet fasorban, a Városmajor étterem közelében élt, ahová be-betért „tudati gondjait enyhíteni” vagy a családjával enni. Itt ismerte meg Terikét, a pincérnőt, aki hosszú időn át szolgálta ki. Tudjuk, mennyire fontos jóban lenni egy hely pincérével, pincérnőjével; ahogy az is, hogy kellő diszkrécióval járjon el a dolgainkkal kapcsolatban. Erre gondolhatott Gyurkovics is.
Balról jobbra a hátsó sorban: Gyurkovics Tibor, Galsai Pongrác, Csukás István, ismeretlen, Farkas László; balról jobbra az első sorban: Csurka István, Kardos G. György, cigányprímás. Korniss Péter fényképe (PIM, Művészeti, Relikvia- és Fotótár)
„Teri jutott eszembe az irodalmi összeesküvés kiindulópontjaként. Terike az összeesküvés pillanatában az óbudai, úgynevezett régi Siposban szolgált. Ehhez járult, hogy a régi Siposban volt egy faberakásos kis különterem, ahol huszonöt, uszkve harminc vékonyabb és vastagabb ember is elfért. Benn volt a vendéglőben, de külön is volt: összeesküvésre alkalmas hely: ahogy a nagykönyvben elő van írva, megtaláltam a helyet és a személyt is”
– emlékezett vissza az író 1984-ben. Terike nevével ugyanebben az évben a Népszava Siposról szóló cikkében is találkozhattak az újságolvasók. Szerinte egyébként nem Sipos Károly miatt nevezik így a vendéglőt:
„Volt, nem messze ide, a század elején, egy halsütőbódé. Mikor a keszeg a paprikás liszt alatt már ropogott, valaki fütyült. Sípolt. A vincellérek, kapások, kaszások akkor elindultak ide. Az csak a véletlen műve, hogy 1930-ban a bodegát egy Sipos Károly nevű vendéglős vásárolta meg, így lett duplán is Sipos a Sipos.”
Azt ugyanakkor Galsai is belátta, hogy ez már nem olyan típusú irodalmi kávéház volt, mint amilyenben elődjeik tevékenykedtek.
„Régen az irodalmi kávéházakban beszélgettek, dolgozgattak az írók, de fontos ügyeik is voltak, amelyek összehoztak egy-egy társaságot. Lapot szerkesztettek, folyóiratot alapítottak, színházat terveztek. Vitatkoztak egymás művein. A Siposban ilyesmi nem történik. Beszélgetünk, eszünk, iszunk. Jó a kedvünk, együtt vagyunk.”
Szakonyi Károly, aki szintén jó néhányszor megfordult a Siposban, hasonló módon emlékezett vissza az összejövetelekre: „Gráci [Galsai beceneve – G. B.] üzen, hogy menjünk az öreg Siposba, az óbudai kocsmába, odacsődítette az írókat. Jó lesz ott összejönni, enni, inni, diskurálni. Netán nótázni is, ha emelkedett a hangulat, s bejön a különterembe a cigány. Nem Gráci énekelt, hanem Csukás Pista, harsogó jókedvvel, úgy éjfél felé.”
Balról jobbra a hátsó sorban: Gyurkovics Tibor, Galsai Pongrác, Csukás István, ismeretlen, Farkas László, Bella István (takarásban); balról jobbra az első sorban: Csurka István (háttal), Kardos G. György, cigányprímás. Korniss Péter fényképe (PIM, Művészeti, Relikvia- és Fotótár)
Csukás nótázás iránti szeretetéről Bertha Bulcsu is megemlékezett, illetve arról is, hogy a Belügyminisztérium emberi is feltűntek a vendéglátóhelyen, sőt állítólag le is hallgatták az írótalálkozókat. Mindenesetre
„[a belügyesek] szorgalma fokozódott, amikor Csukás Pista rákapott a nótázásra, s a cigányokkal elhúzatta a régi bakanótát, amiben ilyen szövegrészek is voltak: »…Sztálin elvtárs, adok egy tanácsot, b…a meg a sarló-kalapácsot…«.”
Balról jobbra a hátsó sorban: Galsai Pongrác, Csukás István, ismeretlen, Farkas László, Bella István; balról jobbra az első sorban: Gyurkovics Tibor, Csurka István (háttal), Kardos G. György (háttal), cigányprímás. Korniss Péter fényképe (PIM, Művészeti, Relikvia- és Fotótár)
A jó hangulat emlékét ugyanakkor nemcsak írói beszámolók, hanem vizuális dokumentumok is megőrizték. A Csukás István-hagyaték részeként hat olyan fénykép került be a Petőfi Irodalmi Múzeumba, amely éppen egy ilyen Galsai-féle irodalmi összejövetelt örökített meg 1983-ban. A képeket az egyik legismertebb magyar fotográfus, Korniss Péter készítette, aki akkoriban éppen a Nők Lapja fotóriportere és képszerkesztője volt. Őt külön megkerestük a fényképek kapcsán:
„A Nők Lapjánál, ahol én is dolgoztam, Galsai Pongrác egy nagyon virágzó, élénk és gazdag irodalmi rovatot szerkesztett – még azokban az időkben, amikor az újságok irodalmat is közöltek. A főszerkesztőtől szabad kezet kapott, és rengeteg mindenki megjelent a lapban. Ő találta ki és szervezte meg, hogy a Siposban jöjjön össze egy széles írótársaság. Bármilyen hihetetlen, a Nők Lapjánál még az értekezletek után is összejártak az emberek; a ’60-as években és a ’70-es évek elején még értekezlet után ott maradtunk borozni és énekelni a szerkesztőségben.
Én úgy kerültem a Siposba, hogy jó barátságban voltam Grácival. Vele csináltam az első próbariportot a Nők Lapjába, mielőtt fölvettek volna. Egészen különleges ember volt. Sajnos az irodalom annyira nem őrizte meg, mint mi, akik ismertük, de igazi irodalmár volt. A Nők Lapja szerkesztősége pedig nagyon-nagyon jó volt, mindenki irigyelt minket a nyitottság és a színvonal miatt.
A Siposban nem voltam ott gyakran, de jó párszor igen, és volt olyan, amikor fényképeztem. Ez a ’80-as évek eleje volt, amikor még Csurka és Kardos G. vidáman ültek egymás mellett, ami aztán pár év múlva már elképzelhetetlen lett volna. És hát ehhez hozzátartozott a muzsikálás, a hangulat pedig rendkívül fesztelen, felszabadult volt.”
Balról jobbra a hátsó sorban: Gyurkovics Tibor, Galsai Pongrác, Csukás István, ismeretlen; balról jobbra az első sorban: Csurka István, Kardos G. György. Korniss Péter fényképe (PIM, Művészeti, Relikvia- és Fotótár)
Az 1983-as év jelentős változásokat hozott a fő szervező Galsai életében: huszonöt év után otthagyta a Nők Lapját, ahol irodalmi rovatvezető, majd főmunkatárs volt, és a Rakéta Regényújság „irodalmi főpincére” lett; egyúttal megkapta a József Attila-díjat. A Sipos pedig az óbudai városrendezés következtében 1984-ben új helyre, a Fő térre költözött. Azért az összejövetelek, ahogy a visszaemlékezésekből is láthattuk, nem szűntek meg.
Bal oldalon lentről felfelé: Galsai Pongrác, Csukás István, Farkas László, ismeretlen; jobb oldalon lentről felfelé: Gyurkovics Tibor, Csurka István, Kardos G. György, ismeretlen cigányprímások, ismeretlen. Korniss Péter fényképe (PIM, Művészeti, Relikvia- és Fotótár)
Karinthy Ferenc például még 1987-ben is megemlítette a helyet, habár, úgy tűnik, ő nem volt annyira oda azért a híres halászléért: „A mai »népiesek« és »urbánusok« keddenként a »Siposban« teljes egyetértésben eszik a különben elég rossz és drága halászlét, Csurka Pista és Kardos G. Gyuri vagy Galsai Pongrác és Mezei András.” Szakonyi is éppen azt emelte ki, hogy a Siposban, Galsainak köszönhetően, a legkülönfélébb emberek voltak és mulattak együtt:
„Azok az összejövetelek a nyolcvanas évek derekán feledhetetlenek. Már csak azért is, mert olyan széles és sokféle volt akkor még az írói asztaltársaság. Együtt volt mindenki, nem volt széthúzás, csak később, kilencven után oszlott szekértáborokra az irodalmi világ. Gráci ezt már nem élte meg. Csodálkozott volna, mivé lett a sok jó barát.”
Gáspár Balázs
Felhasznált irodalom:
Bertha Bulcsu: A főpincér halála. In: Utazás fehér lavórban.
Dunántúli Napló, 1984. május 14.
Esti Hírlap, 1984. augusztus 28.
Képes 7, 1987. augusztus 15.
Lobogó, 1977. május 12.
Magyar Hírlap Képes Melléklete, 1984. november 10.
Magyar Hírlap, 1987. március 7.
Magyar Nemzet, 1984. december 29.
Magyarország, 1976. április 11.
Szakonyi Károly: Írók lámpafénynél: Galsai Pongrác
