Mai posztunkban az Ady-kép című kiállítás ismertetésével folytatjuk az MNMKK Petőfi Irodalmi Múzeum 1977-es Ady-centenáriumon való szerepvállalásának bemutatását. Kovács Ida tiszteletbeli főmuzeológus tanulmánya,  mely önmeghatározása szerint szubjektív intézménytörténeti fragmentum, intézményi önreprezentáció és időutazás, a PIM Studiolo sorozatban megjelent Az én testamentumom: tanulmányok Ady Endréről című konferenciakötetben látott először napvilágot.

Ady Endre, Székely Aladár felvétele, Budapest, 1913–1914 (E. Csorba Csilla: Ady a portrévá lett arc. Ady Endre összes fényképe, Hungaricana)

A tárlat második, úgynevezett Erkélyes termének anyaga – csakúgy, mint az első – az Ady-életműnek mind életrajzi elemeire, mind pedig fontos témáira reflektált. Megkönnyítette ezt a középen álló két tárlóban elhelyezett fényképek sora, amelyek az 1910-es évek elejéig kísérelték megjeleníteni Ady életének fontos kapcsolatait. A térben a művészet történetének két jelentős alkotójától, az Ady-kortárs Fényes Adolftól és Rippl-Rónai Józseftől láthattunk festményeket, nagy méretű, a mennyezetről a padlóig aláfüggő fotóreprodukciókon. A jobb oldali falrész előtt vehettük szemügyre a szegény néprétegek sorsára érzékeny Fényes Adolf négy képét: Csöndes boldogság (1901), Anya (1901), Özvegy (1899), Egy legény egy lány (1904). 

Balra, az ajtó előtt Berki Viola: A Léda szíve (1976), mellette Fényes Adolf-festmény reprodukció-csíkok, hátul jobbra, állványon Czigány Dezső Ady-festménye, középen tárlóban Ady Endre fényképei, ismeretlen felvétele, 1977 (MNMKK PIM, Múzeumi Dokumentációs Adattár)

Fényes Adolf festészetét Ady nagyra tartotta, az 1908-as nagyváradi Magyar Művészet kiállításról szóló bevezetőjében írja: „Irigylem azokat, akiknek van pénzük Fényes Adolf képeiből csak egyet is venni.” Fényes parasztjai, cselédjei nem szimplán festői témaként jelennek meg képein, hanem a csendes természetességgel vállalt egyedi sorsok, emberi kapcsolatok lenyomataként is, ahogyan ezt az ide kiválasztott munkák is mutatták. A belépőnek közvetlenül balra, festményállványon az Ady-évfordulóra született mű állt, Nagy Gábor: A grófi szérűn című illusztratív olajképe, amely egyfelől erős visszacsatolásként hatott Fényes képeinek világához, másfelől, nonfiguratív ábrázolásmódja miatt ellenpontozta is azt. Nagy Gábor képe mellett, majdnem a sarokban, állványra helyezve, a Nyolcak festőjének, Czigány Dezsőnek híres monokróm barna Ady portréját (1907) fedezhettük fel. A művész és a költő barátságát legkevesebb nyolc Ady-portré is őrzi; a kiállítás következő termében a festő szénrajzát is megtekinthettük. Czigány Ady-arcképének elhelyezése, látványának ereje olyan benyomást keltett, mintha a költő pásztázó tekintete folyamatosan őrködne a terem felett. Nem lehet elégszer hangsúlyozni, hogy a tárlat frissességéhez jelentősen hozzájárult, hogy Ady-kortárs művek mellett a falakon a centenárium alkalmából, 1976–1977-ben készült színvonalas műalkotások is sorakoztak.

Czigány Dezső: Ady Endre képmása, 1907 (MNMKK PIM, Művészeti, Relikvia- és Fotótár) 

A kiállítás tervezésekor továbbra is rendelkezésre álltak a Petőfi Irodalmi Múzeum és a Fiatal Képzőművészek Stúdiója közös Ady-pályázatára beérkezett pályaművek, amelyekből a múzeum 1977 márciusában rendezett kiállítást, sőt, mód nyílt arra is, hogy az Ady-kép kiállítás további neves, már beérkezett képzőművészek munkáival is gazdagodhasson egy másik, a Kulturális Minisztérium mint kiíró neve által fémjelzett Ady-pályázat anyagából. A művek számát növelte annak a felhívásnak az eredménye is, amelyet az intézmény 1977 tavaszán tett közzé a sajtóban, miszerint örömmel vásárolna olyan képzőművészeti alkotásokat, amelyek Ady Endrét ábrázolják vagy vele kapcsolatosak. A műveknek ez a gazdagsága kitűnő lehetőséget adott arra, hogy egy-egy Ady-kortárs festő műve (reprodukciója) mellé a kurátor olykor új, olyan évfordulós munkát helyezzen el, amely megteremtheti a párbeszéd lehetőségét ezek között a művek között. Példa volt erre Nagy Gábor festményének reflektálása Fényes Adolf munkáira, de talán még nyilvánvalóbban megmutatkozott ez Rippl-Rónai József női portréjának (Bányai Zorka, 1919) és a vele átellenben elhelyezett Berki Viola A Léda szíve (1976) című festménynek esetében. 

Gera Katalin, Csernák Máté: Ady és Rippl-Rónai találkozása, 2010 (MNMKK, Országos Széchényi Könyvtár)

Rippl-Rónai és Ady barátsága, művészetük újdonságának, berobbanó népszerűségüknek rokonsága ugyan nem volt kiolvasható a kiállítótérben egymással átellenben elhelyezett két képet tanulmányozva – Rippl-Rónai: Bányai Zorka, (1919), Berki Viola: A Léda szíve (1976) –, de a művek együttes vizuális hatása szerteágazó képzettársításokat indíthatott el a szemlélőben. Némiképp könnyebb helyzetben volt az a látogató, aki rendelkezett valamelyes tudással Rippl-Rónai és Ady baráti kapcsolatáról.

Rippl-Rónai József: Bányai Zorka fekete ruhában, 1919 (Magyar Nemzeti Galéria)

Ady személyesen is ismerte a festő modelljét, Zorkát, akit képein a családos Rippl-Rónai éppoly leplezetlen érzéki szenvedéllyel ünnepelt, akárcsak a szerelmes Ady ünnepelte költeményeiben Diósi Ödönnét, Lédát. Rippl-Rónai képén Zorka diadalmas, elomló és rejtélyes, szemben Berki Viola Lédájával, aki nem kap centrális helyet a naiv stílusban, meseillusztráció-szerűen megfestett képen. A festőnő szimbolikus térben láttatja Lédát, aki egykori ellenállhatatlan női vonzerejét már elveszítette, szoborrá, emlékké merevedve áll talapzatán, ám még mindig felmutatja szerelmes szívét, míg az ifjú Ady sétapálcás dandyként lebeg a térben, körülötte múltjának (őszi párizsi falevelek) és jövőjének (fehér pad Csucsáról) képi rekvizítumaival. Vígh Tamás Kis emlékművem Adyról (1976) című kisplasztikája, amely a költő és párja (Léda?) ölelkezését ábrázolja, a teremben megjelenő asszonyképek látványára könnyed reflexióként hatott.

Mielőtt kiléptünk volna a második, az Erkélyes teremből, e terem zárásaképpen Bokros Birman Dezső fekete, festett terrakotta Ady-fejszobrát (1924) vehettük szemügyre. A részben törzsi maszkokat, részben Ady halotti maszkját idéző idolszerű ábrázolás egyben felvezette a képi illusztrációkból építkező Ady-életrajzi fejezet záró egységét.

A Lotz-teremben, jobb kéz felől, két tárlóban az 1910-es években született portrék, családi és baráti fotográfiák fogadtak. A fotókat Székely Aladár, a költő barátja készítette. A tárlaton ezek újdonságuk miatt különleges érdeklődésre tarthattak számot, mivel a fényképész hagyatéka a kiállítás rendezésének évében, 1977-ben került a PIM birtokába. A kései Ady-fotók mellé a rendező Adyt halálában ábrázoló műveket helyezett el: Ferenczy Béni finom ceruzarajzát és bronzérmét, illetve Csorba Géza zaklatott, erőteljes szénrajzát.

A tárlóban baráti és családi fotók, ismeretlen felvétele, 1977 (MNMKK PIM, Múzeumi Dokumentációs Adattár)

A tárlók mögött, a fallal párhuzamos tablón a képzőművész kortársak, közülük a legtöbb barát – Czigány Dezső, Rippl-Rónai József, Márton Ferenc és Tihanyi Lajos – Adyról életében készített arcmásai álltak. Ezek közelében festőállványokon a centenáriumra készült, tematikailag az életrajzi szálhoz köthető alkotásokat pillanthattunk meg: Iványi Katalin dekoratív vörös tónusokkal dolgozó Csinszka álma című festményét és Kárpáti Tamás ködös, zöld kert mélyén sétáló hölgyet ábrázoló, Csinszka című hatalmas olajképét.

Csakúgy, mint az előző két teremben, itt is kutatóasztal állt a látogatók rendelkezésére, amelyen régi, ernyős olvasólámpa mellett Ady szövegeit és szakirodalmat felvonultató kötetek, valamint lapozóba rendezett Ady-fotóreprodukciók és kéziratmásolatok sorakoztak.

Rippl-Rónai József, Márton Ferenc és Tihanyi Lajos  Adyról életében készített arcmásai

Az életrajzi, kortörténeti részt az 1912 és 1919 közötti időszakból származó, filmhíradókból és filmrészletek snittjeiből összevágott 45 perces (végtelenítve futó) videóvetítés zárta. Az utolsó híradórészlet a költő temetését mutatta. A válogatást egy korabeli fekete-fehér televíziókészüléken tekinthette meg a látogató.

A filmrészletek, amellyek az 1910-es évek polgári hétköznapjaiba, majd viharos történelmi eseményeibe engedtek bepillantást, egyszersmind tematizálták Ady újságírói hivatásának lehetséges területeit is: Kerékpárverseny, 1918; A Szent István-napi körmenet, 1918; Újságírónap a Nemzeti parkban, 1918; Eichhorn tábornok kivégzett gyilkosa, 1918; Nyaktörő vállalkozás a Lánchídon, 1914; Középiskolai tanulók evezős gyakorlata, 1918; Uray Tivadar a Magyar Színház új tagja, 1918; Kutyakiállítás az Iparcsarnokban, 1918; FTC–MTK mérkőzés, 1918; A hét humora, rajzolja Vértes, 1918; A Budapesti forradalom, 1912; Díszszemle a Vérmezőn, A Börze, 1919. jan.; Kirándulás a Tátrába, 1918; Az isonzói csata, 1917; A Magyar Köztársaság kikiáltása, 1918. november 16.; Ady Endre temetése, 1919. január 29. 

A Lotz-terem kiemelt helyet jelentő hátsó falán, a belépőnek szemközt, fekete textíliával bevont felületen, a magasban Pór Bertalan Hegyi beszéd (1911) című, Krisztust és híveit ábrázoló kompozíciójának színes reprodukciója volt látható. A kurátor a kép alatt helyezte el üvegvitrinben Ady Endre eredeti halotti maszkját. A fal látványa már-már oltárként hatott a nézőre. A Nyolcak alkotójának korszakos jelentőségű festménye és a maszk, amely ebben az elrendezésben a költő életének és költészetének metaforájává nemesült, együtt teremtettek olyan lehetséges értelmezést, amely az olykor Mester pozícióba helyezkedő Ady ideillő verssorait indíthatta el a szemlélőben. Ady halotti maszkját Váró Márton A jövendő fehérei (1976) című, a terem túlsó szegletében álló, hasábokból építkező fehér márvány kisplasztikája ellenpontozta, amelyet még a terembe lépve, bal kéz felől szemlélhettünk meg.

Ady Endre halotti maszkja (Hungaricana) 

Itt kell arról szólnunk, hogy Ady Endre fennmaradt halotti maszkjának készítőjével kapcsolatban évtizedeken át bizonytalanság uralkodott, mivel tudható volt, hogy a költő halottas ágyánál, a Liget Szanatóriumban több szobrász is megfordult: Csorba Géza, Ferenczy Béni, Vedres Márk, Beck Ö. Fülöp és Hatvany Lajosné Winsloe Christa. A kérdés végleges tisztázása éppen az Ady-kép kiállítás rendezőjének, W. Somogyi Ágnesnek a nevéhez fűződik. A PIM a centenáriumra tanul- mánykötetet jelentetett meg, W. Somogyi ebben tette közzé Képzőművészek Ady halottas ágyánál című dolgozatát, amelyben, akár egy valódi nyomozás során, percről percre követte és lejegyezte a halottas szobában megfordulók mozgását; dokumentumokat és visszaemlékezéseket vetett egybe, míg eljutott végkövetkeztetéséhez. Megállapította, hogy Vedres Márk maszkot vett a költőről, Csorba Géza és Hatvanyné Winsloe Christa szobrászok csupán rajzoltak, Ferenczy Béni nem arcmaszkot vett, hanem szintén rajzolt és maszkszerű arcszobrot mintázott, és bár Beck Ö. Fülöp Vedreshez hasonlóan sikeres arcöntvényt készített, példánya megsemmisült vagy lappang ma is. Izgalmas írásában W. Somogyi hitelt érdemlően bebizonyította, hogy a fennmaradt Ady halotti maszk készítője Vedres Márk szobrászművész, az ő öntvénye lett a mintája az 1920-as években sokszorosított úgynevezett csonka Ady-maszkoknak is, amelyeken a nyakrész és kulcs- csont már nem, csak Ady arca látható.

A korai sokszorosítványokról ránézésre szinte nem állapítható meg, hogy melyik lehetett az első példány. A maszk eredeti voltának tisztázásában Melocco Miklós szobrászművész volt a múzeum segítségére. Megvizsgálta és megtisztította az Ady családtól a múzeumba került teljes Vedres-féle maszkot, és az orrüregben felfedezte a negatív egy darabkáját, benne a költő néhány szőrszálával, amely a gipszöntés során tapadhatott meg. Ezt az eredetiségre vonatkozóan kétségtelen bizonyítéknak kellett tekintenünk.

A Pór-festmény és az Ady-halotti maszk együttes látványát szinte szakrálissá emelte a fekete alapszín használata, amely a következő, jobb oldali falon is végigfutott. Itt Šwierkiewicz Róbert avantgárd indíttatású fotósorozata szerepelt, amelyen a különféle szögekből lefényképezett maszk egy-egy felületét írógéppel papírszalagokra írt Ady-verssorok borították. A művészi szabadság megtestesítőjeként ismert festő, grafikus, performer Šwierkiewicz merész gesztusú, mégis intim munkája nem a centenáriumi képzőművészeti pályázatok anyagával érkezett a múzeumba, szerepeltetése, majd megvásárlása a kurátor kezdeményezésére történt. A fotószekvencia képei közé beékelve, a falra erősítve Ferenczy Béninek a halottas ágy mellett megmintázott, bronzba öntött Ady-maszkját láthattuk, ismét példájaként annak, hogyan születhet műfajokon és korokon átívelő párbeszéd olyan, egymással rokon tárgyú művészeti alkotások között, amelyek hitelességének záloga, kifejezésmódjuk hibátlanságán túl, kendőzetlen őszinteségük.

A látogató Ady-maszkok sorának látványélményével távozhatott a Lotz-teremből, és léphetett a költő kultuszának szentelt térbe, ahol Melocco Miklós Ady-oltára állt.

Melocco Miklós: Ady-oltár, 1977 (Fortepan)

                                                                                                                                                               Kovács Ida