Logo Pic
TINTA Könyvkiadó 2025. február 04.

Támadt vagy támadott?

Az alábbi írás eredeti megjelenési helye: IMP Magazin 2011. június.

Egyik igényes hetilapunkban egy mindössze tizenkét esztendős, de már három Európa-bajnoki címmel rendelkező sakkreménységünkről olvasok szívmelengető cikket. A huncut képű „fiatalember” rám is néz az íráshoz mellékelt képen, miközben az előtte lévő sakktábla egyik sötét figuráját éppen elhelyezi a harcmezőn. A cikk írójának faggatózására többek között ezt mondja magáról:

Bobby Fischer a példaképem, mivel rámenősen támadt, és jó volt a végjátékban.”

Nos, ez a támadt szó az, amely felkeltette figyelmemet, olyannyira, hogy a továbbiakban már nem az ifjú matadorral foglalkozom írásomban – bár mostantól kezdve figyelni fogom szerepléseit, fejlődését –, hanem nyelvünknek egy mostanában kialakuló érdekes változásával.

szabadfold_2011_1-1683768816_pages546-546.jpgA Szabad Föld 2011. április 8-i számának ominózus mondata

Azért döntöttem így, mert éppen most, pontosabban a Magyar Nyelvtudományi Társaság Magyar Nyelv című folyóiratának tegnap megkapott, 2011. évi 1. számában egy rendkívül tanulságos értekezés jelent meg egyik kiváló tudósunk, Kiss Jenő akadémikus tollából Nyelvromlás? címmel. A vizsgált kérdés, vagyis az, hogy egy nyelvben, tehát nemcsak a magyarban, hanem általában valamely nyelvben van-e, lehetséges-e egyáltalán nyelvromlás, kétségtelenül az elképzelhető legfontosabbak egyike. Nem is csoda, mivel az adható válaszok elvi, szemléleti s nyelvészeti vértezettségbeli különbségeket is tükrözhetnek, s általában tükröznek is. A nyelvészeti képzettségük tekintetében laikusnak számítók – akár édes anyanyelvüket szerető egyszerű emberek, akár szaktudományukban, de nem a nyelvészetben vagy annak valamely rokontudományában kiváló művészek, tudósok – szerint igenis van nyelvromlás, s a magyar nyelv napjainkban nagyon is romlik, mégpedig több területen is. Nevezetesen: a nyelvünkbe szinte özönlenek az idegen szavak, továbbá romlik, durvul a stílus, az egykori grammatikai szabályok érvényüket vesztik, a beszélt nyelv pedig egyre inkább fölébe nő, fölébe terpeszkedik az írott nyelvnek, holott normatudatunkat elsősorban az írott nyelviség határozza meg. A nyelvtudomány, a nyelvészszakma ellenben az imént felsoroltak zömét nem a nyelv, hanem a nyelvhasználók hibájául rója fel – mondván, hogy ugyanazon a zongorán különböző dallamokat is meg lehet szólaltatni, a produkciók közti különbségeknek nem a zongora az oka –, s a nyelvromlás fogalmát nem is ismeri, pontosabban nem ismeri el, csak nyelvi változásokról tud, a változást pedig nem tekinti romlásnak.

Persze, a nyelvészek között sincs teljes összhang. Kálmán László pl. egy cikkében így ír (Kiss Jenő cikke nyomán, abból idézem): „Egyszerűen tévedés (vagy hazugság?), hogy a nyelvek […] »romolhatnának« […] kivéve persze a kihaláshoz vezető utat, amikor egy bizonyos nyelvet egyre kevesebb funkcióban használnak”. Bolla Kálmán professzor így vélekedik: „Romlás helyett inkább változást mondanék. A nyelvből magából nem ered romlás. A nyelvhasználat romlik, mert a nyelvhasználók romlanak, a társadalom állapota romlik, a nyelvközösség szellemiségével, erkölcsiségével, kulturáltságával, műveltségi színvonalával van baj. Hosszabb távon, természetesen, ez visszahat a nyelvre is.”

Nem kívánom az értékes tanulmányt tovább interpretálni, mert az már túlnőne e cikk keretein, lehetőségein. Nyelvészként magam is azt vallom – több helyütt meg is írtam –, hogy a nyelv alapjában véve nem romlik, hanem változik, csakhogy a változások között vannak a nyelv és használói számára jók és előremutatók (szerintem ezek vannak többségben), vannak semlegesek, és vannak olyanok, amelyek terjedését, felerősödését – persze csak tanáccsal, példamutatással – inkább valamelyest fékezni érdemes. Én pl. nem örültem annak, de egy idő után tudomásul vettem, hogy nyelvhasználatunkban a múlt század végén elterjedt egy voltaképpen szerkezetkeveredésen alapuló „természetesen, hogy igazad van” forma (minden valószínűség szerint a „természetesen igazad van” és a „természetes, hogy igazad van” vegyülésének „eredményeként”). De vegyünk egy más példát! Noha a múlt század első felében a több birtokra utaló személyragok tővégi i hang után csak rövid – tehát j és a, e magánhangzó nélküli – változatukban számítottak helyesnek: földiim, földiid stb., nem kifogásolom, hogy ezek az utóbbi évtizedekben földijeim, földijeid stb. alakot öltöttek, s különben is: hasonló magánhangzó-betoldások már a 19. században is végbementek, amikor a korábbi barátim, villámid formák a század közepe táján egyszer csak így módosultak: barátaim, villámaid. Ez olyan nyelvi változás a nyelvben, amely nem használ, de nem is árt, mondjuk így: semleges. Ugyanakkor inkább jó irányú, mint semleges változásnak értékelem a kötőhangzók beépülését bizonyos szóalakokba, mert ezzel szófaji vagy jelentésbeli, használati különbségeket érzékeltethetünk. Pl. ebben: „Ezek az üdítők valóban nagyon üdítőek.”

E viszonylag hosszú kitérő után térjünk vissza ifjú sakkozónkhoz, aki szerint Fischer annak idején „rámenősen támadt”. Ez sem okoz semmilyen megértési zavart, de az utóbbi években megfigyeltem, hogy néhány d képzős igénk a múlt idő jelét bizonyos esetekben, helyzetekben szívesebben veszi fel kötőhangzóval, mint anélkül. Így tesz a támad ige is, különösen ’valaki ellen fordul’ értelemben: „Kismamákat támadott meg a H1N1”; „Sokat támadott, de nem szerzett gólt az Arsenal”; „Elismerte a NATO, hogy tévedésből líbiai felkelőket támadott”; stb. Tárgyatlan igeként, ’keletkezik, létrejön’ értelemben ellenben csakis a kötőhangzó nélküli forma helyes, legalábbis mai nyelvérzékünk szerint. Néhány példa! „Szél támadt”; „Parázs vita támadt közöttük”; „De támadt egy jobb ötlete”; „Zavar támadt a Cozma-ügyben”. S hasonló kettősség kezd kialakulni pl. a ragad ige megfelelő múlt idejű alakjaiban is. Tárgyatlan igeként, ’szívósan tapad, nem tud tőle szabadulni’-féle értelemben nem vesz fel kötőhangzót: „Kilencven ember ragadt a sífelvonóban”; „A hóesés miatt Brüsszelben ragadt a kormányfő”; stb. De tárgyas igeként, ’hirtelen megfog, erősen tart’ értelemben egyre gyakrabban ott van egy kötőhangzó! Néhány példa: „Vajda Attila gitárt ragadott”; „VV Laci 10 millióért ragadott fegyvert”; „Egy kétéves gyermeket ragadott el a kór”; stb.

Tagadhatatlanul változás ez is, mint amilyen a nyelvben ezernyi is van. De hogy romlás volna? Éppen ellenkezőleg! Inkább nyereség számunkra, mert egyetlen kis magánhangzó ottléte vagy ott nem léte valami apró információtöbbletet nyújt számunkra. Ha e változás továbberősödik, beépül nyelvérzékünkbe, nyelvünk ezzel is gazdagodik egy kicsit.

Lehet, hogy tíz év múlva a ma még csak 12 éves sakkozó – akár már világverő bajnokként – ösztönösen így válaszol majd egy újságírói kérdésre: „Bobby Fischer a példaképem, mivel ő mindig rámenősen támadott.

Grétsy László

Grétsy László hasonló írásai IDE KATTINTVA olvashatók.

Vissza a címlapra
TINTA blog
A szó elszáll, a TINTA megmarad.
Legjobban pörgő posztok
Az Empoli elleni mérkőzés
Apuleius • 6 nap
Danilo és Fagioli eltávolítása megrengette az öltözőt?
venember83 • 7 nap
A Como elleni mérkőzés
Apuleius • 1 nap
A poltavai csata - I. rész
Blogvendegszerzo • 2 nap
Összefogott a zenész szakma a Don Gatto ellen
sunthatneversets • 6 nap
Cikkek a címlapról
A koralloid gyökerek története
A nitrogén nélkülözhetetlen elem az élővilág számára. Habár a légkörben kétatomos gázállapotban bőségesen rendelkezésre áll, az élőlények számára felvehető formája sokkal korlátozottabban érhető el. Közismert, hogy egyes növények „társbérlőik”, a nitrogén megkötésére képes mikroorganizmusok…
Pár új mag és dughagymák
Tegnap megint hoztam pár magot. Korai karfiol magért mentem be a boltba, mert sajnos nem kelt ki, amiket vetettem palántának. Ezért vettem másikat és hoztam még korai káposztát is, mert az nem volt itthon. Illetve hoztam még őszirózsát is. Tavaly abból se kelt ki egy szem sem, pedig rengeteg magot…
>