A Petőfi Irodalmi Múzeum szakmai blogja

©Petőfi Irodalmi Múzeum

2023. okt 11.

Több centrumú érdeklődés, érdekes párbeszédek

írta: pimblog
Több centrumú érdeklődés, érdekes párbeszédek

Bemutatták a PIM „A szellős térben és a szűk időben” című, Térey János életművét vizsgáló konferenciakötetét

A Petőfi Irodalmi Múzeumban 2022 októberében megrendezett kétnapos, Térey János-életművét körbejáró konferencia (melyről készült tudósításainkat itt és itt lehet elolvasni) anyagából összeállt, „A szellős térben és a szűk időben” című tanulmánykötetet 2023. szeptember 25-én mutatták be a közönségnek, Bencsik Krisztina (irodalmár, a Kertész Imre Intézet munkatársa) moderálásával, a kötet jegyző három szerkesztő közül Melhardt Gergő és Radnai Dániel Szabolcs jelenlétében.

terey_bemut.jpg„A szellős térben és a szűk időben"   című kötet bemutatóján beszélget Bencsik Krisztina, Radnai Dániel Szabolcs és Melhardt Gergő  a Petőfi Irodalmi Múzeumban (fotó: PIM)

Bencsik Krisztina rögtön első kérdésében visszautalt az ...

Tovább Szólj hozzá

konferencia könyvbemutató hagyaték Schein Gábor Petőfi Irodalmi Múzeum Varró Dániel Térey János Borbély Szilárd Erővonalak tanulmánykötet Paulus Protokoll Rakovszky Zsuzsa Osztroluczky Sarolta Káli holtak Balajthy Ágnes Melhardt Gergő Radnai Dániel Szabolcs Valastyán Tamás A szellős térben és a szűk időben Bencsik Krisztina Oláh Szabolcs Boldogh-ház Kétmalom utca Szükséges fölösleg téreyzmus

2023. okt 04.

Herczeg Ferenc és a fantasztikum (2.)

írta: pimblog
Herczeg Ferenc és a fantasztikum (2.)

Sci-fik

Eheti bejegyzésünkben (annak első részét folytatva) a 160 éve született Herczeg Ferencről emlékezünk meg. Veres Miklós, a PIM Múzeumi Dokumentációs Adattárának főosztályvezetője, tanulmányában, az író munkásságának a fantasztikum körébe sorolható szegmensét vizsgálja – elemzése második felében kiváltképp Herczeg sci-fi jellegű írásaira koncentrálva.

herczeg_ferenc_iroasztalanal_1920-as_evek_budapest_ismeretlen_fotos_pim_muveszeti_relikvia-_es_fototar.jpgHerczeg Ferenc íróasztalánál, 1920-as évek, Budapest, ismeretlen fotós felvétele (PIM Művészeti, Relikvia- és Fotótár)

 

Mesterséges ember

Herczeg Báró Rébusz című elbeszélésének figyelemre méltó sci-fi kérdése az, hogy mennyire pótolható mesterséges úton az ember. Az 1893-ban megjelent írásban egy elhanyagolt polgárleány felkeres egy árust, aki ...

Tovább Szólj hozzá

Szépművészeti Múzeum Jókai Mór National Gallery Jules Verne Karády Katalin Emmeline Pankhurst Sziriusz A láthatatlan ember Herczeg Ferenc Szilassy László Hamza D. Ákos Diego Velázquez Az időgép H. G. Wells Új Idők Színházi Élet Veres Miklós Báró Rébusz A láthatatlan Pokorny A jövő század novellája Mary Richardson Vénusz tükörrel A cserebőrűek Kurd Lasswitz Majomszínház

2023. sze 27.

Rafináltan összerakott versek

írta: pimblog
Rafináltan összerakott versek

„kopott, fáradt, boldog utazó!” – Foglalkozása: gyanús / a Csukás-univerzum nyomában

A Petőfi Irodalmi Múzeum háromrészes, Csukás István életművét kronologikus felépítésben végigvevő sorozata, a Foglalkozása: gyanús / a Csukás-univerzum nyomában utolsó részére 2023. szeptember 7-én került sor. A pop-up kiállítással egybekötött program első részében, a korábbi alkalmakhoz hasonlóan, Horváth Kristóf Színész Bob olvasott föl a szerző nem gyermekirodalmi műveiből, majd a múzeum Kézirattárának főosztályvezetője, Dr. Rózsafalvi Zsuzsanna, illetve főmuzeológusa, Dr. Borbás Andrea előadásai mellett hangzott el válogatás Csukás visszaemlékező fókuszú írásaiból.

A háromrészes sorozat „kopott, fáradt, boldog utazó!” címre keresztelt záróalkalma kezdetén Szántó Tibor programszervező köszöntötte a ...

Tovább Szólj hozzá

Petőfi Sándor Petőfi Irodalmi Múzeum Élet és Irodalom Tiszatáj Bálint Ágnes Kortárs Ágh István Cicavízió Orbán Ottó Csukás István Holmi Várady Szabolcs Tandori Dezső Zelk Zoltán Gyurkovics Tibor Utassy József Bella István Mirr-Murr Kormos István Kiss Benedek Lázár Ervin Fodor András Magyar Ifjúság Réz Pál Borbás Andrea Digitális Irodalmi Akadémia Rózsafalvi Zsuzsanna Domokos Mátyás Orr-beszámoló a Szépvölgyi út 67-től a Kolosy térig Új Írás Étellift a pokolba Költők éhkoppon Egy fénykép hátoldalára Galsai Pongrác Hová tűnt húsz kiló A költő zápfoga Annyiszor játszottam a boldogot Könyörgés a hetedik csigolyámhoz Kinek számolunk el a végén Istenke vedd térdedre édesanyámat

2023. sze 20.

Herczeg Ferenc és a fantasztikum (1.)

írta: pimblog
Herczeg Ferenc és a fantasztikum (1.)

Mesék és fantasyk világa

Újabb bejegyzésünk első részében a szinte napra pontosan 160 éve született Herczeg Ferencről emlékezünk meg. Veres Miklós, a PIM Múzeumi Dokumentációs Adattárának főosztályvezetője, tanulmányában, az író munkásságának a fantasztikum körébe sorolható darabjait vizsgálja – elemzése első felében kiváltképp Herczeg ez irányú érdeklődésének eredetére, valamint kifejezetten a mesék és fantasyk világára koncentrálva.

0_herczeg_ferenc_huvosvolgyi_hazanak_kertjeben_1920-as_evek_pim_muveszeti_es_relikviatar.jpgHerczeg Ferenc hűvösvölgyi házának kertjében, 1920-as évek, (PIM Művészeti, Relikvia- és Fotótár)

160 évvel ezelőtt, 1863. szeptember 22-én született Herczeg Ferenc. Herczeg a dualizmus korának egyik legragyogóbb fantáziájú írója volt, aki korát megelőző témák feldolgozásával tette ismertté és ...

Tovább Szólj hozzá

Arthur Conan Doyle Szabó Lőrinc Petőfi Irodalmi Múzeum Disney Benedek Elek Pixar Galaktika Toy Story Várhegy Hans Christian Andersen Herczeg Ferenc Pósa Lajos H. G. Wells Új Idők Urbán László Veres Miklós A majom A bujdosó bábuk Az én újságom Szarkavers Az arany trombita A gyönge szívű király A régi ház pincéje A próbacsendőr A himlő-utca Mese a tudós gyermekről Lozenkó Tűz a pusztában Komáromy Andor Magyarországi boszorkányperek oklevéltára Herczeg Ferenc-hagyaték

2023. sze 13.

Mi szép, mi szép, mi szép / A mi föladatunk! (2)

írta: pimblog
Mi szép, mi szép, mi szép / A mi föladatunk! (2)

Petőfi Sándor színészi működésével kapcsolatos dokumentumok a Petőfi Irodalmi Múzeum gyűjteményeiben

Petőfi Sándor színházzal, színészettel kapcsolatos viszonyáról olvashatunk (a Petőfi Irodalmi Múzeumban fellelhető, vonatkozó dokumentumok alapján) Dr. Csiszár Mirella, a PIM Könyvtárának főmuzeológusa bejegyzésében. Írásának második részéből a költőnek a Nemzeti Színházhoz fűződő viszonyáról, illetve drámaírói munkásságáról tudhatunk meg többet.

II. Nemzeti Színház

pkl_90_157_1_kicsi.jpgA Nemzeti Színház 1845-ben, Rudolf Alt színezett litográfiája (PIM Művészeti, Relikvia- és Fotótár)

Petőfi 1839. február közepén elhagyta a selmeci evangélikus líceumot, és március elején Pestre érkezett. A Pesti Magyar Színházban – a legóvatosabb számítás szerint – 1839. március 10. és május 7. között házi statisztaként ...

Tovább Szólj hozzá

Petőfi Sándor Nemzeti Színház III. Richárd Életképek Emich Gusztáv Egressy Gábor Vasárnapi Újság Pesti Magyar Színház Tigris és hiéna Szigligeti Ede Várszínház Szentmártoni Szabó Géza Egressy Béni László József Laborfalvi Róza Az apostol Telepy Károly Petőfi Ház Pesti Divatlap Úti jegyzetek Egressy Ákos Kerényi Ferenc PIM Könyvtár Csiszár Mirella Színészdal Hrúz Pál Fáncsy Lajos Levél egy színész barátomhoz A tintásüveg Szathmáriné Farkas Lujza Flesch Bálint Szalisznyó Lilla Petőfi Sándor életéből Egressy Etelke Szentpétery Zsuzsanna Szentpétery Zsigmond Zöld Marci Honderű Legyen az ember drámairó! Caraffa

2023. sze 06.

Mi szép, mi szép, mi szép / A mi föladatunk! (1)

írta: pimblog
Mi szép, mi szép, mi szép / A mi föladatunk! (1)

Petőfi Sándor színészi működésével kapcsolatos dokumentumok a Petőfi Irodalmi Múzeum gyűjteményeiben

Petőfi Sándor színházzal, színészettel kapcsolatos viszonyáról olvashatunk (a Petőfi Irodalmi Múzeumban fellelhető, vonatkozó dokumentumok alapján) Dr. Csiszár Mirella, a PIM Könyvtárának főmuzeológusa bejegyzésében. Írásának első részéből a költő vándorszínészként alakult pályájáról tudhatunk meg többet.

pkl_87_97_1_kicsi.jpgPetőfi mint színész , Ismeretlen olajfestménye, 1843 körül (PIM Művészeti, Relikvia- és Fotótár)

Petőfi Sándor 1844-ben, a Nemzeti Színház évkönyvében megjelent,  Színészdal című verse a színészet uralmát hirdeti a többi művészeti ág felett. Bár a költő életében egyetlen későbbi kötetébe sem vette fel e költeményét – magyarázható ez mind a színészettel, mind a drámaírói tevékenységgel ...

Tovább Szólj hozzá

Petőfi Sándor Szabó József Nemzeti Színház Országos Széchényi Könyvtár Szendrey Júlia Ludas Matyi Pesti Magyar Színház Romeo és Júlia Balog István Pesti Napló Szuper Károly Petrovics István Schöpflin Aladár Három rózsabimbó Petőfi Ház Úti jegyzetek Költő lenni vagy nem lenni PIM Könyvtár Csiszár Mirella Színészdal Koren István Tündérkastély Magyarországon László Borbála Gál Mihály Első esküm Szeberényi Lajos Kétszery József Lászy Vilmos Velancsics Anna Színművészeti Lexikon Érdekes relikviák Országos Színészegyesület Lendvay Márton Török Benjámin Émile-Louise Vanderburch A párizsi naplopó Első szerepem Carl Töpfer Nagy világ divatja Némethy György

2023. aug 30.

Megjegyzések az Ambrus-életmű textusai azonosíthatóságának problémáihoz (2.)

írta: pimblog
Megjegyzések az Ambrus-életmű textusai azonosíthatóságának problémáihoz (2.)

Dr. Rózsafalvi Zsuzsanna, a PIM Kézirattárának főosztályvezetője tanulmányának második feléből Ambrus Zoltán későbbi pályájának írói álneveken jegyzett munkáiról tudhatunk meg többet. Az első rész itt olvasható.

Franciaországból hazatérve, 1886-ban a Pallas kiadóvállalat érdekeltségi körébe tartozó, a polgári középosztály enciklopédikus, ismeretterjesztő és szépirodalmi hetilapjában, az Ország-Világ ban jelentek meg Ambrus Zoltán írásai.

ame69b_1.JPGGlatz Oszkár: Ambrus Zoltán , ceruzarajz (PIM Művészeti, Relikvia- és Fotótár)

Olyan nevek társaságában, mint Vadnai Károly és a korszak induló tudósai, művészei (Pulszky Ferenc, Fejérpataky László, György Aladár, Justh Zsigmond). Ezúttal a Május és Senex szignók mögé ...

Tovább Szólj hozzá

hagyaték Heltai Jenő Magyar Hírlap Magyar Nemzet Gárdonyi Géza Nyugat Nemzeti Színház Ambrus Zoltán Szerda Bródy Sándor Kiss József A Hét Justh Zsigmond Kóbor Tamás Herczeg Ferenc Vasárnapi Ujság Pulszky Ferenc Molnár Imre Pesti Napló Fidibusz Vészi József Ujság Uj Idők Ország-Világ Midas király Rózsafalvi Zsuzsanna Jövendő Vadnai Károly Pallas kiadóvállalat Fejérpataky László György Aladár Galambos Ferenc Heti posta Kárpáti Aurél Gérard Genette Ágai Béla Ambrus Vilma Révai Testvérek kiadóvállalat Magyar Könyvtár Berzsenyi báró és családja

2023. aug 23.

„Érzem a halált”

írta: pimblog
„Érzem a halált”

PIM Esti Extra tárlatvezetés a Világjáték – Polcz Alaine 100 kiállításban

A PIM Esti Extra 2023. március 29-i alkalmának rendhagyó tárlatvezetése keretében a látogatók Kanjo Nada pszichológus, a Magyar Hospice Alapítvány munkatársa és Kodolányi Judit muzeológus segítségével ismerkedhettek meg a Világjáték – Polcz Alaine 100 időszaki kiállítással.

Mint az alkalom bevezetője során Kodolányi Judit elmondta, a tárlatvezetők, kiindulópontjuk gyanánt, arról gondolkodtak, hogy tulajdonképpen mi is vezette el Polcz Alaine-t élete vége felé a hospice-szal való foglalatoskodáshoz. Ennek megvilágítására, felütés gyanánt, elhangzott Polcz egyik kései műve, a Partitúra című interjúkötet egyik kulcsfontosságú, önértelmező részlete. A kiállítás egyik falán olvasható, adatolt, dátumozott életútra tekintve ...

Tovább Szólj hozzá

hospice Nemes Nagy Ágnes Vajda Júlia Bridget Jones Nádas Péter Mészöly Miklós Magyar Hospice Alapítvány Tűzoltó utcai Gyermekklinika Polcz Alaine Országos Onkológiai Intézet Lipótmező Elisabeth Kübler-Ross Asszony a fronton Kalkuttai Szent Teréz Partitúra Budapest Hospice Ház Kodolányi Judit PIM Esti Extra Világjáték Nem trappolok tovább Bíró Berta Kanjo Nada Vitányi János Életszakácskönyv – szingliknek Dr. Muszbek Katalin Cicely Saunders

2023. aug 16.

Megjegyzések az Ambrus-életmű textusai azonosíthatóságának problémáihoz (1.)

írta: pimblog
Megjegyzések az Ambrus-életmű textusai azonosíthatóságának problémáihoz (1.)

Dr. Rózsafalvi Zsuzsanna, a PIM Kézirattárának főosztályvezetője tanulmányának első feléből Ambrus Zoltán kiterjedt álnévhasználati metódusáról, ennek filológiai vizsgálatáról, illetve a szerzői pályája első felének írói álneveken jegyzett munkáiról olvashatunk.

ambrus_4.JPGAmbrus Zoltán, Erdélyi Mór felvétele, 1880-as évek (PIM, Művészeti, Relikvia- és Fotótár)

A Révai Testvérek, a 19. század második felének egyik innovatív kiadójaként, számos újí­tással kísérletezett. Nekik köszönhető az első hazai, kizárólag szépirodalmi szövegeket megjelentető folyó­irat, a Regényvilág , majd a Jó könyvek című, a ponyvakiadványokat helyettesítő és kiszo­rító, színvonalas, olcsó, füzetes nyomtatványok sora. Illetve a ...

Tovább Szólj hozzá

Magyar Hírlap Magyar Nemzet Nemzet Borsszem Jankó Jókai Mór Izé Világ Nyugat Ambrus Zoltán Mikszáth Kálmán Az Est Szerda Egyetértés Fővárosi Lapok A Hét Függetlenség Péterfy Jenő Leonarda Jó könyvek írói álnév Spectator Pesti Napló Eötvös Károly Irodalomtörténet Az Ujság Fidibusz Uj Idők Ország-Világ irodalmi hagyaték Rózsafalvi Zsuzsanna Révai Testvérek Regényvilág Szinnyei Ferenc Ambrus Gizella Új Magyar Szemle Jövendő Magyar Figyelő Bjørnstjerne Bjørnson Vadnai Károly Verhovay Gyula

2023. aug 09.

A Petőfi Társaság utolsó évtizede (2.)

írta: Sulyok Bernadett (PIM)
A Petőfi Társaság utolsó évtizede (2.)

Dokumentumok a második világháborútól a Rákosi-korszakig

Az egykori Petőfi Társaság megszűnéséről, ezzel párhuzamosan a Petőfi Irodalmi Múzeum létrehozásához vezető kultúrpolitikai lépésekről ír Sulyok Bernadett, a PIM Kézirattárának főmuzeológusa. E heti bejegyzésünkben írása második részét közöljük, az első rész itt olvasható.

1946-ban a Petőfi Társaság újjáalakuló taggyűlésén Kállay Miklóst választotta új elnökévé.

9_pfl_f_3373_kallay_miklos.jpgKállay Miklós író, a Petőfi Társaság utolsó elnöke (1945–1949), Vajda M. Pál felvétele (PIM Művészeti, Relikvia- és Fotótár)

1946 márciusában tartott beszéde (gynsz.: 2006/82) egyrészt számvetés korábbi tevékenységükkel kapcsolatban, másrészt új feladatokat és célokat tűz ki a megváltozott társadalmi környezetben. A háborús front ...

Tovább Szólj hozzá

József Attila Ady Endre Babits Mihály Petőfi Sándor Petőfi Irodalmi Múzeum Magyar Tudományos Akadémia Magyar Nemzeti Múzeum Magyar Nemzeti Galéria Móricz Zsigmond Természettudományi Múzeum Budapesti Történeti Múzeum Magyar Dolgozók Pártja Magyar Képzőművészeti Egyetem Palágyi Lajos Fővárosi Képtár Herczeg Ferenc Kállay Miklós Kaesz Gyula Peterdi Andor Komjáthy Aladár Kézirattár Sulyok Bernadett Károlyi-palota Petőfi Társaság Petőfi Ház Petőfi Múzeum Biró Lajos Vértessy Gyula Csillag Miklós Voinovich Géza Budapest Székesfőváros Múzeumainak Központi Igazgatósága Petőfi Sándor Irodalmi Múzeum Darvas József Agyagfalvi Hegyi István Természettudományi Múzeum Embertani Tára Muráti–Teleki-palota

2023. aug 02.

A kortárs művészet szemén keresztül nézni

írta: pimblog
A kortárs művészet szemén keresztül nézni

PIM Esti Extra tárlatvezetés Sidó Annával és Benyovszky-Szűcs Domonkossal a Petőfi Állandó Kortárs kiállításban

A PIM Esti Extra sorozatában ezúttal a Petőfi Állandó Kortárs című kiállítás rendhagyó vezetésére került sor, Sidó Anna, kurátor, a Művészeti, Relikvia- és Fotótár muzeológusa és Benyovszky-Szűcs Domonkos, festőművész, oktató részvételével.

_96i7829.jpgPIM Esti Extra Sidó Annával és Benyovszky-Szűcs Domonkossal (Fotó: Gál Csaba, PIM)

Mint a bevezetőből is megtudhatták a látogatók, a Petőfi Állandó Kortárs a tavasszal megnyílt, bicentenáriumi Költő lenni vagy nem lenni  című állandó Petőfi-kiállítás szatellitkiállításaként, időszaki tárlatként nyílt meg.

Benyovszky-Szűcs Domonkos festőművész, az  Értsd a kortárst!   című művészettörténeti kurzusok oktatója interaktív részvételre invitálta a vendégeket: a ...

Tovább Szólj hozzá

1956 kultusz nagy francia forradalom Petőfi Sándor Arany János Petőfi Irodalmi Múzeum Ünnep Kondor Béla Szendrey Júlia pop-art Wahorn András ef Zámbó István Lakner László Brückner János A hóhér kötele Sidó Anna PIM Esti Extra Költő lenni vagy nem lenni Petőfi Állandó Kortárs Benyovszky-Szűcs Domonkos Lakatos József Nagy B. István Petőfi Sándor igazi arca A forradalom angyala Mauer Dóra Zászlónk Szabó Dorottya Almásy Aladár Petőfi a Talpramagyart szavalja két mezőszemerei menyecskének Petőfi-színező

2023. júl 26.

Örök barátunk

írta: pimblog
Örök barátunk

Lator László 1927–2023

2023. július 17-én elhunyt Lator László, a Nemzet Művésze címmel kitüntetett Kossuth-díjas magyar költő, műfordító, esszéista, akit hosszú évtizedekig megszámlálhatatlan kapocs fűzött a Petőfi Irodalmi Múzeumban folyó munkához . Mai posztunkban a munkatársak nevében Dr. Kemény Aranka, a PIM Művészeti, Relikvia- és Fotótárának főmuzeológusa emlékezik.

„ó, hajlékony fatest, merj nyögni-zúgni csak,
csavarodj, tekeredj meg,
jajongj, de meg ne törj, add vissza hangjukat
a megbolydult szeleknek!”

7_ll_2014_okt6_ka.jpgLator László budapesti otthonában, 2014. október 6. (Kemény Aranka felvétele)

Így szól Paul Valery A platánfához című verse Lator László műfordításában. Állta a viharokat, vad szeleket, míg teste meg nem tört. Támaszunk, ...

Tovább Szólj hozzá

nekrológ emlékezés Nemes Nagy Ágnes Pilinszky János Radnóti Miklós Weöres Sándor Európa Kiadó Kálnoky László Tóth Krisztina Ferencz Győző Orbán Ottó Szabó Magda Várady Szabolcs Tandori Dezső Juhász Ferenc Jókai Anna Eörsi István Újhold Jékely Zoltán Rába György Válasz Fülep Lajos Lator László Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia Kormos István Fodor András Vas István Keresztury Dezső Őserdő Kelevéz Ágnes Lengyel Balázs Digitális Irodalmi Akadémia Kemény Aranka Domokos Mátyás Sárangyal A megmaradt világ Eötvös Collegium Pór Judit A sárga ruha Írók otthon

2023. júl 19.

„Csak lefeküdni. A tenger színén hanyatt.”

írta: Borbás Andrea, PIM
„Csak lefeküdni. A tenger színén hanyatt.”

Válogatás magyar írók nyári naplóiból

Hogyan töltik az írók a nyarat? És a leendő írók? A Petőfi Irodalmi Múzeum Kézirattárában őrzött naplók alapján ezúttal íróink nyaralási szokásaiba nyújtunk bepillantást. E heti bejegyzésünkben Dr. Borbás Andrea, a PIM Kézirattárának főmuzeológusa írását adjuk közre.

moriczsimonyi.jpgMóricz Zsigmond és Simonyi Mária, ismeretlen felvétele (Művészeti, Relikvia- és Fotótár)

Vajon ki ne szeretné tudni, mit olvasnak az írók nyáron, mit írnak, feljegyzik-e érzéseiket a forró évszakkal kapcsolatban, bejegyzéseikben megörökítik-e a tájat, kiszakadnak-e a mindennapokból, esetleg kialakítanak-e kifejezetten nyári szokásokat?

Karinthy Ferenc, aki nyaranta legszívesebben Leányfalun időzött, például igen szigorú napirendet alakított ki ...

Tovább Szólj hozzá

napló hagyaték kézirattár tárgyaink Csáth Géza Móricz Zsigmond Tersánszky Józsi Jenő Lukács György Szerb Antal Karinthy Ferenc Borbás Andrea Illés Endre Az esztétikum sajátossága Gerlóczi Lívia Lukács Antal Brenner József Simonyi Mária hagyatékok útja

2023. júl 12.

A Petőfi Társaság utolsó évtizede (1.)

írta: Sulyok Bernadett (PIM)
A Petőfi Társaság utolsó évtizede (1.)

Dokumentumok a második világháborútól a Rákosi-korszakig

Az egykori Petőfi Társaság megszűnéséről, ezzel párhuzamosan a Petőfi Irodalmi Múzeum létrehozásához vezető kultúrpolitikai lépésekről ír Sulyok Bernadett, a PIM Kézirattárának főmuzeológusa. E heti bejegyzésünkben írása első részét közöljük.

3_pfl_f_2742_pt_50.jpgA Petőfi Társaság ülése az Akadémián, fennállása 50. évfordulóján. Ülő sor balról jobbra: gróf Teleki Sándorné Kende Júlia, írói álnevén Szikra, Ferenczi Zoltán, Pekár Gyula, Jakab Ödön, ismeretlen, Császár Elemér, ismeretlen; álló sor balról jobbra: Lampérth Géza, Sas Ede, ismeretlen, Bán Aladár, Havas István, Lázár István, Kenedi Géza, Falu Tamás, Feleki Sándor, Gáspár Jenő, Zádor Stettner Tamás, Erődi-Harrach Béla, Gyökössy Endre, Petri Mór. Gárdonyi ...

Tovább Szólj hozzá

Petőfi Sándor Jókai Mór Petőfi Irodalmi Múzeum Enigma Farkas István Budapesti Történeti Múzeum Pekár Gyula Népbíróság Fővárosi Képtár Herczeg Ferenc Kállay Miklós Kornis Gyula Koszorú Schmidt Miksa Zsitkovszky Béla Kézirattár Sulyok Bernadett Petőfi Társaság Petőfi Ház Írók és Művészek Társasága Petőfi-könyvtár Lestyán Sándor Kállay Gyula Gáspár Jenő Péczely Béla Bertalan Vilmos Pálosi Béla Bojta Béla gróf Apponyi Albertné Császár Elemér A Petőfi Társaság feladata Markója Csilla Székesfővárosi Múzeum

2023. júl 05.

Déry Tibor avantgárd költészetéből (2.)

írta: pimblog
Déry Tibor avantgárd költészetéből (2.)

Tájszemlélet és időbeliség

Korábbi bejegyzésünk folytatásában Török Sándor Mátyás, a PIM Kézirattárának muzeológusa Déry Tibor avantgárd költészetének egy sajátos verstípusát, a  verstájkép eket vizsgálja, elsősorban az azokban megjelenített időbeliség szempontjait veszi szemügyre.

dery_tibor_a_florenc_kavehazban_1937-8_korul_budapest_ismeretlen_fotos_felvetele_pim_muveszeti_relikvia-_es_fototar_dery_tibor-hagyatek.jpgDéry Tibor a Florenc kávéházban, Ismeretlen fotós felvétele, Budapest, 1937-38 körül (PIM Művészeti, Relikvia- és Fotótár)

Déry Tibor költészetében külön csoportot alkotnak azok a művek, amelyeket Balázs Imre József az Üvegfej és homokóra: Déry Tibor korai műveiről című kismonográfiájában leggyakrabban az „ekphraszisz” vagy az „ekphraszisz-vers” terminussal jelöl, illetve a verscsoportnak szentelt külön fejezet címében a „verstájkép” ...

Tovább Szólj hozzá

Bécs Dokumentum MA Illyés Gyula Kommentár antropomorfizmus Déry Tibor Balázs Imre József Henri Bergson Kézirattár Németh Andor Török Sándor Mátyás A felhőállatok A homokóra madarai Üvegfej és homokóra ekphraszisz verstájkép Ló búza ember Kirándulók jöttek hozzám Firencei dombokról Riesenrad Prater Park thériomorfizmus technomorfizmus Énekelnek és meghalnak Az úszó szigetek Olasz tavasz

2023. jún 28.

„Isteneimtől megválni nem szeretek”

írta: pimblog
„Isteneimtől megválni nem szeretek”

Ady Endre alakja Boncza Berta 1910 és 1914 között írt leveleiben

Zeke Zsuzsanna, a PIM Művészeti, Relikvia- és Fotótárának főosztályvezetője tanulmányában Ady Endre Boncza Berta (Csinszka) 1910 és 1914 között írt leveleiből kirajzolódó alakjáról olvashatunk.

szkely_1.JPGAdy Endre és Csinszka, Székely Aladár felvétele, 1916. november, Budapest (PIM Művészeti, Relikvia- és Fotótár)

Boncza Berta 1909 őszén, egy Royal-est alkalmával hallott először Ady Endréről, majd 1911-ben, Svájcból, a Le Marronier nevezetű leánynevelő intézetből megírta neki első levelét, melynek hangvétele – miközben a költőnek bírálásra küldi verspróbálkozását, és egyúttal dedikációt is vár az általa mellékelt Ady-fotóra – kiprovokálta a válaszlevelet. A költő válasza 1911. december 31-én érkezett, és reményt ...

Tovább Szólj hozzá

levelezés hagyaték kézirat ha szeretnének Ady Endre Babits Mihály Petőfi Sándor Jókai Mór Nyugat Csinszka Léda Molnár Ferenc Liliom Törzs Jenő Erdős Renée Brüll Adél Boncza Berta A magyar Ugaron Ritoók Emma Harmos Ilona Fotótár Lám Béla Tabéry Géza a hagyatékok útja Relikviatár Zeke Zsuzsanna művészeti tár irodalmi hagyaték Szűts Dezső Szeretném Zöllner Edit Tószögi Iván A Halál rokona Az ős Kaján Vér és Arany A Zozó levele Markössy Erzsébet Elbocsátó szép üzenet Szadeczky Margit Szűcs Kornélia

2023. jún 21.

Zilált hálók, kusza kötelékek

írta: pimblog
Zilált hálók, kusza kötelékek

PIM Esti Extra tárlatvezetés Borbás Andreával és Gyimesi Emesével a Költő lenni vagy nem lenni kiállítás „Kötelék” termében

A PIM Esti Extra sorozatának 2023. március 29-i alkalmával a Költő lenni vagy nem lenni kiállítás Kötelék termében hallgathatták az érdeklődők dr. Borbás Andrea, a PIM Kézirattárának főmuzeológusa és dr. Gyimesi Emese, történész interaktív tárlatvezetését.

_96i5836.jpgPIM Esti Extra  Gyimesi Emesével és Borbás Andreával (Fotó: Gál Csaba, PIM)

Mint már rögtön a bevezetés során megtudhattuk, Petőfinek több mint 300 emberi kapcsolata volt rövid életútja folyamán, így a kapcsolatiháló-elemzés „utóbbi időkben kifejezetten divattá vált” tudományterületére terelődött a szó ennek kapcsán. Mint kiderült, Karinthy Frigyest (e téren is) korát megelőzve foglalkoztatta az emberi kapcsolatok feltérképezésének kérdésköre (konkrétan ...

Tovább Szólj hozzá

hálózatkutatás Petőfi Sándor Arany János Jókai Mór Karinthy Frigyes Vörösmarty Mihály Szendrey Júlia Egressy Gábor Kovács Pál segesvári csata Tompa Mihály Kötelék Láncszemek Prielle Kornélia Horvát Árpád Gyimesi Emese Térey Mária Szendrey Ignác hat lépés távolság Petőfi Zoltán Szendrey Mária Horvát Ilona Kézirattár Borbás Andrea PIM Esti Extra Költő lenni vagy nem lenni Pap Endre Riskó Ignác Úti levelek Kerényi Frigyesnek Júliához Hortobágyi kocsmárosné... Kovács Jozefa Költői ábránd volt mit eddig érzék... Miklós Miklós A honvéd özvegye

2023. jún 14.

„…bizonytalanságok tojásai közt táncolni”

írta: pimblog
„…bizonytalanságok tojásai közt táncolni”

Irodalom és sajtó 1850-ben: Szilágyi Sándor irodalmi vállalkozásai

Eheti bejegyzésünkben Micskei-Kőrös Kata, a PIM Könyvtárának muzeológus-könyvtárosa ír – a múzeum periodikagyűjteményének egyik újabb szerzeménye kapcsán – Szilágyi Sándor történetíró lapalapítási vállalkozásairól és kísérleteiről, a cenzúra működéséről és a magyar irodalom újraszerveződésének módjairól a szabadságharc leverése utáni években.

Ritkasággal gyarapodott a PIM periodikagyűjteménye. A Honterus Antikvárium aukcióján sikerült hozzájutni egy, a műtárgypiacon ritkán feltűnő periodikumhoz, így állományunkba került az 1850-ben, Szilágyi Sándor szerkesztésében megjelent Magyar Írók Füzetei eddig hiányzó egyik lapszáma. Ebből az alkalomból született ez az írás, mely 1850-nek, a magyar ...

Tovább Szólj hozzá

szabadságharc Magyar Hírlap Arany János Jókai Mór Szilágyi Sándor Életképek Szász Károly Gyulai Pál Nagy Ignác Landerer és Heckenast Tompa Mihály Pesti Hírlap Berecz Károly Vahot Imre Beöthy László Micskei-Kőrös Kata PIM Könyvtár Magyar Írók Füzetei Hölgyfutár Arany Ökör Bán Károly Bérczy Károly Csengery Antal Obernyik Károly Machio tábornok Szilágyi Ferenc Magyar Emléklapok Lévay József Heyntzl tábornok

2023. jún 07.

„Közös gyékényen, különböző portékákat”

írta: pimblog
„Közös gyékényen, különböző portékákat”

Interjú Bazsányi Sándor kurátorral a PIM „A létezés botránya” című időszaki kiállításáról

2023.  március 9-én nyílt meg a Petőfi Irodalmi Múzeum Hajnóczy Péter és Nádas Péter írásművészete előtt tisztelgő, új időszaki kiállítása, „A létezés botránya” – Hajnóczy Péter és Nádas Péter írói világaiban . Az alábbiakban a kiállítás kurátora, a nemrégiben Szabó Lőrinc irodalmi díjjal kitüntetett Dr. Bazsányi Sándor, a Digitális Irodalmi Akadémia szerkesztője mesél a két író és életmű közötti párhuzamokról és különbségekről, a speciális kettős fókusz megteremtésének nehézségeiről és kihívásairól, valamint a kiállított anyag gazdag, sokrétű kulturális beágyazottságának jellemzőiről. (Bazsányi Sándor kurátori koncepciótanulmánya blogunk egyik korábbi bejegyzésében olvasható.)

nyitofal.jpg„A ...

Tovább Szólj hozzá

kultusz relikvia hagyaték Budapest Bazsányi Sándor PIM Hajas Tibor Szerdahelyi Zoltán Hajnóczy Péter Nádas Péter A halál kilovagolt Perzsiából Esterházy Péter Médiatár Forgách András Lengyel Péter Szigeti László Barnás Ferenc Bereményi Géza Mészöly Miklós Garaczi László Cserna-Szabó András Leírás Balassa Péter Nádler István Párhuzamos történetek Pándi Balázs Gáll István Dobai Péter Bélafi Antal Szilágyi Judit Évkönyv Auer Alexandra Czeizel Balázs Péterek nemzedéke Végh Ágnes Cserjés Katalin Hajnóczy Kutatóműhely Alakulások Joseph Kosuth Egy és három szék

2023. máj 31.

Százéves pillanat (1923. május 30.)

írta: Szilágyi Judit (PIM)
Százéves pillanat (1923. május 30.)

Új bejegyzésünk egy Török Sophie által készített ikonikus fotó történetéről szól, melynek a  Nyugat  legendás szerkesztője, Osvát Ernő áll a középpontjában.  E száz évvel ezelőtti, május végi délután örökre a magyar irodalom vizuális emlékezetének része marad. Az ekkor rögzített pillanat előzményeit és körülményeit gombolyítjuk most fel.

pfl_f_2523_kosztolanyi.jpg1923. május 30., Múzeumkert ( PIM, Művészeti, Relikvia- és Fotótár )

A Nyugat első nemzedékének meghatározó tagjait ábrázoló, ekképpen a lap vizuális reprezentációját jelentő fotók között kétségtelenül az ikonikus „zongorás” fénykép a legismertebb, de közel ilyen jelentős az a felvétel is, amely éppen száz évvel ezelőtt, 1923. május 30-án készült.

100-zongoras_1932_01_10.jpg1932. ...

Tovább Szólj hozzá

fotográfia tárgyaink Babits Mihály Vígszínház Nyugat Kosztolányi Dezső Móricz Zsigmond Bartók Béla Füst Milán Jászai Mari Tóth Árpád Elek Artúr Török Sophie Fenyő Miksa Kuncz Aladár Gellért Oszkár Osvát Ernő Kosztolányi Ádám Szilágyi Judit Schöpflin Aladár irodalmi hagyaték Royal Szálló Beck Ö. Fülöp Laczkó Géza Vedres Márk

2023. máj 24.

„Ki vagy te ebben a világban?” (2.)

írta: pimblog
„Ki vagy te ebben a világban?” (2.)

interjú Dr. Török Petrával, a Világjáték – Polcz Alaine 100 kutárorával (2. rész)

2023. február 16-án nyitott meg a PIM Világjáték – Polcz Alaine 100 című időszaki kiállítása. A sokrétű és -rétegű életműről, valamint alkotójának ettől elválaszthatatlan személyiségéről, illetve a Polcz Alaine-ről való megemlékezés nehézségeiről, a monografikus kiállítás háttérmunkálatairól beszélgettünk a kiállítás kurátorával, Dr. Török Petrával, a Petőfi Irodalmi Múzeum általános főigazgató-helyettesével. (Interjúnk múlt héten megjelent első része itt olvasható .)

10_4.jpgA Világjáték – Polcz Alaine 100 című időszaki kiállítás belső tere   (fotó: Gál Csaba, PIM)

PIMBlog: Ahogy már szó is esett róla, Polcz Alaine nagyon sokféle területen tevékenykedett, alakja számos okból is emlékezetes: ...

Tovább Szólj hozzá

interjú kiállítás hospice Nemes Nagy Ágnes Kolozsvár Erdély PIM Vajda Júlia Mészöly Miklós Singer Magdolna Polcz Alaine Molnár Ilona Asszony a fronton Nagy Boglárka A bilincs a szabadság legyen Partitúra Lovas Csilla Kézirattár covid Relikviatár Testamentum kiállításrrendezés Kiállításaink Török Petra Sváby Lajos Nem trappolok tovább Kovács Ildikó Bíró Berta A rend és a rendetlenség

2023. máj 17.

„Ki vagy te ebben a világban?” (1.)

írta: pimblog
„Ki vagy te ebben a világban?” (1.)

interjú Dr. Török Petrával, a Világjáték – Polcz Alaine 100 kutárorával (1. rész)

2023. február 16-án nyitott meg a PIM Világjáték – Polcz Alaine 100 című időszaki kiállítása. A sokrétű és -rétegű életműről, valamint alkotójának ettől elválaszthatatlan személyiségéről, illetve a Polcz Alaine-ről való megemlékezés nehézségeiről, a monografikus kiállítás háttérmunkálatairól beszélgettünk a kiállítás kurátorával, Dr. Török Petrával, a Petőfi Irodalmi Múzeum általános főigazgató-helyettesével.

01_4.jpgVilágjáték – Polcz Alaine 100 című kiállítás nyitófala (fotó: Gál Csaba, PIM)

PIMBlog: Polcz Alaine-re emlékezve bizonyára sok lehetséges megközelítés, vezérfonal közül választhattak a kiállítás tervezésekor. Maga a személyes életút, az életmű irodalmi, orvosi, pszichológiai ...

Tovább Szólj hozzá

PIM Semmelweis Orvostörténeti Múzeum Magyar Nemzeti Múzeum Médiatár KOGART Mészöly Miklós Jelenkor Kiadó Kovács Gábor Művészeti Alapítvány Polcz Alaine Asszony a fronton Nagy Boglárka Wosinsky Mór Megyei Múzeum Fotótár Kézirattár Relikviatár Kodolányi Judit Török Petra Világjáték Fertőszögi Péter Írói fogások – terítéken az irodalom H. Kocsis Annamária Margaret Lowenfeld Főzzünk örömmel!

2023. máj 10.

Déry Tibor avantgárd költészetéből (1.)

írta: pimblog
Déry Tibor avantgárd költészetéből (1.)

A felhőállatok

Az alábbi bejegyzésben Török Sándor Mátyás, a PIM Kézirattárának muzeológusa nyújt betekintést Déry Tibor avantgárd költészetének jellemző vonásaiba, a szerző ezzel értelem, valóság, ábrázolás és jelentésadás kapcsán vallott, teoretikus elképzeléseibe, illetve elemzi  A felhőállatok című verset.

Déry Tibor avantgárd költészetének sikerültebb periódusa a Dokumentum című folyóirat idejére, illetve kevéssel annak megszűnését követő, pár éves időszakra tehető. Déry költészetfelfogásában ebben az időben központi szerepet kapott az a folyóirat többi szerzőjével is rokon elképzelés, miszerint a versnek nem a valóság ábrázolása a feladata, hanem, hogy önmaga váljon egy, a saját törvényei szerint működő ...

Tovább Szólj hozzá

avantgárd Ady Endre Dokumentum Kommentár Déry Tibor Kassák Lajos Henri Bergson Kézirattár Németh Andor Török Sándor Mátyás Csicsergés a homokóra körül A felhőállatok A homokóra madarai Egy borbélytól

2023. máj 03.

Habok, köd, Füst – és Karinthy

írta: Szilágyi Judit (PIM)
Habok, köd, Füst – és Karinthy

Egy amerikai tengeralattjáró a magyar irodalomban

1927 decemberében Bostontól nem messze elsüllyedt az amerikai haditengerészet egyik tengeralattjáró hajója. A balesetben a fedélzetén levők közül harmincnégyen azonnal, hatan pedig néhány nappal később életüket vesztették. A tragédia híre és a sikertelen mentési küzdelem részletei bejárták a világsajtót, a budapesti napilapok is egymással versengve közölték a legfrissebb beszámolókat. Mi több, ez a közvéleményt igencsak foglalkoztató, drámai esemény a magyar irodalomban is nyomot hagyott: Karinthy egyik – alig ismert – versének lett ihletője. A Nyájas anyó a lepénnyel című költemény ugyanakkor ízig-vérig irodalmi szöveg is, hiszen másik inspirálója Füst Milán éppen akkoriban közölt, enigmatikus verse, a Habok a köd alatt ...

Tovább Szólj hozzá

katasztrófa tengeralattjáró Borsszem Jankó Boston Nyugat I. világháború Élet és Irodalom Karinthy Frigyes Az Est Füst Milán Kőrizs Imre Keresztesi József Panama-csatorna Pearl Harbor Ungvári Tamás Nem mondhatom el senkinek Réz Pál Pesti Hírlap Pesti Napló Így írtok ti Budapesti Hírlap Esti Kurir Ujság Osvát Ernő Szilágyi Judit Nyájas anyó a lepénnyel Habok a köd alatt Számadás a tálentomról Angyalosi Gergely Provincetown S-4 Paulding Hawaii Undersea Research Laboratory Naval Historical Center Joseph A. Williams Nitsevo Amerikai Magyar Népszava Fodor László Hangversenyen Friss Ujság

süti beállítások módosítása