2026. aug 12.

A képteremtő és a képlátó I. rész

írta: Sulyok Bernadett (PIM)

Weöres Sándor és Várkonyi Nándor

Weöres Sándor és Várkonyi Nándor évtizedeken átívelő barátságát beszélgetőcédulák, közös folyóirat-alapítások és a „kozmikus költészetről” szóló viták kísérték. Ezt a kapcsolatot mutatja be Sulyok Bernadett, az MNMKK Petőfi Irodalmi Múzeum Kézirattára főmuzeológusának cikke, melynek első részéből kiderül, hogyan egyengette a pécsi mester a fiatal költőzseni útját a doktori disszertációtól egészen a Theomachia megjelenéséig.

Weöres Sándor és Várkonyi Nándor, Pécs, 1968, ismeretlen felvétele (MNMKK PIM Művészeti, Relikvia- és Fotótár)

Várkonyi Nándort, Weöres Sándort, Kodolányi Jánost, Hamvas Bélát és műveik bizonyos vonulatát az irodalomkritikusok többször együtt említik mint az univerzális hagyomány, a tradicionalizmus képviselőit a 20. század közepi magyar irodalom- és művelődéstörténetben. Négyük közül Várkonyi Nándor az a kiegyenlítő személyiségtípus, aki mindhármukkal barátságba került. Ezúttal Weöres Sándorral való barátságának momentumait ismertetem, Weöres egyetemista éveitől kezdve egészen a hetvenes évekig, a szocialista kultúrpolitika tűrt kategóriájába került, ám pályatársai körében elismert és népszerű költőig.

Kiindulópontként a Petőfi Irodalmi Múzeumban őrzött Várkonyi Nándor-hagyaték Weöres Sándor által írott levelei szolgáltak. Kettejük levelezését 2024-ben publikálta Várkonyi egyik unokája, Kende Katalin, Várkonyi episztolái e könyvben találhatók meg. Weöres kortársaihoz írt leveleit Bata Imre és Nemeskéri Erika 1998-ban összegyűjtötte, utóbbi lábjegyzetekkel is ellátta az Egybegyűjtött levelek két kötetében, melyben a Várkonyinak szóló Weöres-leveleket az 1949. június 9-i keltezésű darabig közölték.

Kedves Bátyuskám! Várkonyi Nándor és Weöres Sándor barátsága levelezésük tükrében, 1933–1973, szerk. Kende Kata, Széphalom Könyvműhely, Budapest, 2024 (MNMKK PIM Könyvtár)

Várkonyi Nándor 1924-től a pécsi egyetemi könyvtár munkatársaként dolgozott egészen nyugdíjba vonulásáig. Weöres Sándor 1933 őszén kezdte meg pécsi egyetemi tanulmányait, Várkonyit először itt kereste fel, aki ekkor már ismert recenzens volt 1929-ben publikált A modern magyar idodalom (1880–1920) című összefoglaló munkája révén. A húszesztendős Weöres másnap megmutatta legújabb verseit a nála tizenhét évvel idősebb irodalmárnak – így kezdődött köztük egyfajta mester és tanítvány viszony. Várkonyi az első világháborúban szerzett betegségei szövődményeként 1921-ben teljesen megsüketült, partnereivel ún. beszélgetőcédulákon keresztül, vagyis lapokra írt kérdés–felelet formájában társalgott, ezekből jelentős mennyiségű Weöres Sándorral folytatott társalgás maradt fenn. Várkonyi kérdésére, hogy melyik az első vers, amelyet vállal, a 15 évesen írt Öregek címűt nevezte meg.

Várkonyi Nándor beszélgetőfüzete Weöres Sándor és Várkonyi Nándor ceruzaírású bejegyzéseivel, 1930-as évek (MNMKK PIM Kézirattár)

Weöres Sándor szűkebb hazája a nyugat-dunántúli Vas megye, itt élt családja birtokán, egy apró faluban, Csöngén, szülei egyetlen gyermekeként. Ezt a vidéket a mongol és a török támadások sohasem tudták feldúlni, s a közvetlen német szomszédság sem tudta befolyásolni. Weöres Sándor régi magyar nemesi családból származott, édesapja katonatiszt és földbirtokos volt, azt szerette volna, ha fia a családi gazdaságot viszi tovább. Édesanyja, Blaskovich Mária gazdag nagyszebeni szerb polgárcsaládból származott. Tagja volt egy Rudolf Steiner szemléletét követő antropozófiai körnek, amelynek céljai közt szerepelt a nyugati és keleti ősi hagyományok összeolvasztása. Fiát kezdettől fogva támogatta költői pályáján.

Weöres Sándor és szülei, Blaskovich Mária és id. Weöres Sándor az 1910-es évek második felében, ismeretlen felvétele (Vasi Szemle)

Weöres mindössze 16 esztendősen, 1929 nyarán felkereste Kosztolányi Dezsőt budapesti otthonában, és Babits Mihállyal is személyes kapcsolatba került. Mindketten elismerően szóltak verseiről és egyengették útját. 1939-ben írott Hála-áldozat című szonettjében ők is szerepelnek mint költői horizontjának sarokkövei:

„Szememnek Ady nyitott új mezőt, / Babits tanított ízére a dalnak / és Kosztolányi, hogy meg ne hajoljak / ezt-azt kívánó kordivat előtt.”

Weöres 1933-ban a pécsi Erzsébet Tudományegyetem jogi karára iratkozott be, majd filozófia és földrajz szakot hallgatott, Várkonyinál tett látogatásaikor többször magával hozta két bölcsész barátját, Takáts Gyula költőt és Tatay Sándor írót.

„Ez volt az első aktív találkozásom az ifjabb nemzedékkel […] megmutogatták frissen készült írásaikat, s azon melegében megvitattuk őket. Belülről láthattam egy-egy új írói műhely keletkezését”

– írja erről Várkonyi Pergő évek című önéletrajzi visszaemlékezésében. Közös terveik egyike volt egy lap indítása Öttorony címmel, Pécs középkori nevét (Quinque ecclesiae) magyarra fordítva.

Várkonyi Nándor portréja, Németi Fényképező Műterme, Pécs, 1928 (MNMKK PIM Művészeti, Relikvia- és Fotótár)

Weöres 1935-ben Baumgarten-jutalomban, 1936-ban Baumgarten-díjban részesült, amelyek anyagi segítségével bejárhatta Észak-Európát, 1937-ben pedig eljutott a Távol-Keletre, Kínába is. Várkonyi 1937-től kezdve a Sziriat oszlopai kidolgozásával foglalkozott, ekkor kérte meg Weörest, hogy fordítsa le a sumér-akkád őseposzt, a Gilgamest. Ebből egy négyrészes epikus költeményt, nem szöveghű fordítást, hanem átdolgozást alkotott, valamint az Istár pokoljárása című regét. Weöres a Sziriat első változatának kéziratát 1940-ben Pécsett, az elsők között kapta meg elolvasásra.

Weöres harmadik kötetét – A teremtés dicsérete – a Janus Pannonius Társaság adta ki 1938-ban, Lovász Pál, a társaság titkárának támogatásával. A Várkonyival való levelezésben is szóba került, hogy három verset ki kellene hagynia: a Grófkisasszony és a Ciróka játék végül maradhatott, a Pastorale-t viszont nem adták ki túlzottnak vélt erotikája, pornográfnak titulált jellege miatt, pedig a Nyugat 1936/9. száma korábban közölte. A kötet címét Várkonyi javasolta, akárcsak az 1943-as Medúza esetében.

Weöres Sándor: A teremtés dicsérete, Janus Pannonius Társaság, Pécs, 1938 (MNMKK PIM Könyvtár)

A teremtés dicséretéről Várkonyi recenziót írt a Pécsi Napló 1939. január 6-i számában, melyben a szerzőt kozmikus költőnek nevezi. Weöres egyik levelében vitatta e kategória helyességét, túl általánosnak tartva:

„A »kozmikusság« fogalma szerintem összegező; mint megkülönböztető-fogalom, igen »spanisch« nekem. Aki vallásos tiszteletben részesíti a csillagokat, állatokat, stb.: hylozoista. [A hylozoika filozófiai nézete szerint minden anyag él, vagy élettel van átitatva, egy felsőbbrendű éltető elv részeként. Ezt a gondolatot a korai görög filozófusok képviselték, például Thalész vagy Anaximenész, akik szerint a lélek és az anyag elválaszthatatlan.] Minek rá még egy név? Aki az átfogó összefüggéseket keresi: metafizikus. – Sehogy se tudom megtalálni ezt a terrénumot, ahol a »kozmikusság«-ra mint megkülönböztetőre lenne szükség. – Viszont, belátom: jogunkban áll a fogalmakat azzal a tartalommal megtölteni, amivel akarjuk.” (Csönge, 1939. jan. 26.)

Várkonyinak erre adott válasza nem maradt fenn, a Pergő évek Weöres-fejezetében úgy emlékezett vissza, hogy érvelésében elkülönítette az univerzum („a mindenség mint anyaghalmaz”) és a kozmosz („a Mindenség mint felismert rend”) jelentését. Weöres végül elfogadta a jelzőt:

„Ami a kategóriákat és a »kozmikus« szó használatát illeti, el kell fogadnom a jogosságukat, megtörve bár, de fogyva nem. Tulajdonképpen az elnevezésektől nem láttam a mögöttük-rejlő tartalmat, a ruhától az embert. Igazad van, hogy a »kozmikus«-t az »univerzális«-sal tévesztettem össze.” (Csönge, 1939. febr. 24.)

Weöres Sándor levele Várkonyi Nándornak, Csönge, 1939. febr. 24., az 1. fólió (MNMKK PIM Kézirattár)

Pável Ágoston szombathelyi könyvtárigazgató, író és lapszerkesztő egy dunántúli költészeti antológia összeállításán dolgozott Weöres Sándorral, a szerkesztés munkálataiba Várkonyit is bevonták. Ő megírta a bevezető tanulmányt, Weöres hívta fel a figyelmét, hogy Babits Mihály költészetére is térjen ki. Az így kibővített írás, A dunántúli költészet megjelent a Dunántúli Szemle 1940-es évfolyamában és különlenyomatként is. Ez volt a csírája Várkonyi Magyar Dunántúl – Táj és nép (Turul, Budapest, 1944) címmel megjelent kötetének.

Hamvas Béla ehhez hasonló indíttatású gondolatmenete a magyarság összetett szellemét már az 1930-as években felismerte és először Magyarország kulturális szférái (1938) című tanulmányában fejtette ki. A koncepció teljes kibontása, Az öt géniusz földje 1940–41-ben íródott, melyből életében két fejezet jelent meg Dél és Nyugat géniusza címmel a Sorsunk 1943/1. számában. Magyarország szellemi földrajzát az ember, a táj, a szellem szoros összetartozásának és kölcsönhatásának összefüggéseiben vizsgálja. A genius az ókori római és az archaikus kultúrákban teremtő, védő, óvó szellemet jelent, illetve az ősök szellemét, amely az utódok életére vigyáz. A géniusz személyek, csoportok, települések (lásd: genius loci – a hely szelleme), régiók, országok fölött is őrködik. A Kárpát-medence öt géniuszának erejét kulcsfogalmakkal jellemzi: ezek a derűs életeszmény (Dél, pl. Pécs), a kultiváltság és a szociális egyensúly (Nyugat, Pannónia öröksége), a természetközelség és érzékenység (Észak, vagyis a Felvidék), a szabadságvágy (Kelet, az Alföld) és a szövevényes gazdagság (Erdély). A népen belül rend és magas színvonal csak abban az esetben valósítható meg, ha ez az öt géniusz az emberek sokaságában harmonikusan találkozik.

A tervezett költészeti antológia végül nem jelent meg, nagyrészt a második világháború kitörése miatt. Weöres 1939. aug. 22-én, Csöngén keltezett levelében még bizakodó: „Az antológia anyagának vizsgálását, válogatását egyre végzem. Néhány tökéletes-szép verset találtam olyanoknál, kiknél igazán nem számítottam erre. Azt hiszem, könnyű lesz rendkívül szép versgyűjteményt összehoznunk.” A levél három verstöredéket is tartalmaz, közülük a harmadik: „Hová repültök, háromélü kardok, / hidegségtekre mely ég szele fútt, / e rejtelmes világon mit akartok, / míg ajzott húrként pendül a Tejút?” Ezek a Dalok Naconxypan-ból című ciklus strófáiként jelentek meg a Nyugat 1939. évi 9. számában.

Weöres Sándor levele Várkonyi Nándornak, Csönge, 1939. aug. 22., benne verssorok, melyek később bekerültek a Dalok Naconxypan-ból című ciklusba (MNMKK PIM Kézirattár)

A következő levelet drámai felütéssel kezdte:

„Mit szólsz hozzá, ezt a levelet alighanem úgy is keltezhetném, hogy a II. világháború I. évének 1. napján.” (Csönge, 1939. szept. 1.)

Weöres Sándor levele Várkonyi Nándornak, Csönge, 1939. szept. 1., boríték címzéssel, az 1. fólió verzója (MNMKK PIM Kézirattár)

Várkonyi többször segített Weöres pécsi egyetemi ügyeinek intézésében, a filozófia szakon benyújtott doktori disszertáció kapcsán is. Halasy Nagy József filozófiaprofesszor Weörest a vers keletkezésének vizsgálatára buzdította. A vers születése – Meditáció és vallomás egy művészetbölcseleti és alkotáslélektani esszé.

Weöres Sándor doktori disszertációja: A vers születése – Meditáció és vallomás, Dunántúl Pécsi Egyetemi Könyvkiadó, Pécs, 1939 (MNMKK PIM Könyvtár)

Bartal Mária Áthangzások – Weöres Sándor mítoszpoétikája (2014) című kötetében rávilágít a két fő összetevőre, amelyek Weörest a költészetben mint befogadót és mint alkotót leginkább foglalkoztatják: „a költői szöveg létrejöttének első fázisában egymástól függetlenül tételezhető a már jelentést hordozó ritmus és a motívumokból [kiemelés – S. B.) építkező mondanivaló, amelyek egymással kapcsolatba kerülve legtöbbször termékeny feszültséget eredményeznek.”

Weöres nagyra értékelte Várkonyinak a Petőfi-dagerrotípiáról írt tanulmányát:

„Igen nagy irodalomtörténeti jelentőségű dolgot dolgoztál föl itt, bizonyosan nagy visszhangja lesz és sok meglepetést fog kelteni. És gyönyörű, ahogy Petőfi arckarakterét analizálod.” (Csönge, 1939. dec. 29.)

Következő lapindítási kísérletük megvalósult, a Sorsunk című folyóirat, a Janus Pannonius Társaság lapja 1941 januárjában jelent meg először. Főszerkesztője Várkonyi Nándor lett, a társszerkesztők: Lovász Pál, Makay Gusztáv és Weöres Sándor, utóbbi vezette a versrovatot.

Beszélgetőcédula a Sorsunk folyóirat alkotói gárdájának összetételéről, 1940 körül (MNMKK PIM Kézirattár)

Várkonyi irodalomszervezőként sokat tett azért, hogy Pécs a magyar szellemi élet dunántúli központjává váljék, törekedett minden érték befogadására és teret biztosított a fiatal tehetségek számára is. 1941-ben választották meg Kodolányi Jánost a Janus Pannonius Társaság társelnökévé, és számos tanulmányának, elbeszélésének, regényrészletének adtak helyet a lapban.

A Sorsunk folyóirat első, összevont számának címlapja, 1941. ápr.–jún. (MNMKK PIM Könyvtár)

Az első számban jelent meg Weöres Theomachia című oratórium drámája. A levelekben nyomon követhető a mű keletkezéstörténete, melynek sokáig nem talált megfelelő címet. A következő címváltozatok merültek fel: Kúrészek; Opus cosmicum; A kődobók; Dühöngő Kronos; Zeus gyermekkora. 1941. márc. 21-i levelében ekképp vélekedik Várkonyi javaslatáról: „Nagyon köszönöm, hogy drámámnak címet keresel. Ha megfelelő magyar cím nem akad, eddig a »Theomachia« lenne legjobb.”