Egy elfeledett grófnő és házassága – Károlyi Georgina sorsa 3. rész
A palota titkai XII.
A történet záró része Károlyi Georgina grófnő életének utolsó, egyszerre felemelő és tragikus időszakát tárja fel. Megtudhatjuk, miként fonódott össze az arisztokrata női szerep a tbc elleni reménytelen, Európát átszelő küzdelemmel, amely végül a családi emlékezet és a történelem elfeledett, mégis megrendítő fejezetévé vált. A sorozat szerzője Komáromi Csaba, az MNMKK Petőfi Irodalmi Múzeum Kézirattárának főmuzeológusa.
Károlyi Erzsébet és Károlyi Mihály, Koller Károly fotója, 1882 körül (MNMKK MNM)
Az előkelő nők számára a jótékonykodás számított a legelfogadottabb életcélnak.
„Azért volt elfogadható és megtűrt cselekedet, mert mintegy az otthon bálványozásának körébe tartozott, a nők gyengéd feladatai közé, nem fenyegette a férfiak világát, akik ily módon a nőkre ruházhatták a felelősséget mindazért a nyomorúságért, amelyet a hatalom, a pénz, a technika gátlástalan érvényesülése okozott. A jótékonykodás a XIX. századi nők hatalmas csoportmozgalma volt.”
Kaari Utrio: Éva lányai – Az európai nő története, ford. Pap Éva, Corvina, Budapest, 1989, 341.
1851-ben fogalmazódott meg az első bölcsőde felállításának szándéka hazánkban, majd a következő évben Hildegárd Lujza bajor királyi hercegnő, Habsburg-Tescheni Albert főherceg felesége és gr. Nádasdy Lipótné gr. Forray Júlia meg is nyitották azt. Még 1857-ben a Terézvárosban ugyanők fiókbölcsődét nyitottak, ám 1863-ban és 1864-ben elhunytak. Ezután lett Károlyi Edéné Kornis Klarissza, Georgina anyja az egyleti elnök, a védnök pedig maga Erzsébet királyné.
Első Pesti Bölcsőde Egylet által építtett, Ybl Miklós által tervezett és 1877 elején avatott bölcsődeépület a józsefvárosi Nagy Templom utca és a Nap utca sarkán, Simon Tímea fotója (PestBuda)
Mindebből nőtt ki külön a Gyermekmenhely Alapítvány, ennek védnöke Károlyi Istvánné Orczy Mária, elnöke Klarissza volt, a tagságban pedig az Orczy, Károlyi és Zichy családtagok voltak nagyobb számban. Perényi Roland írja, hogy az egylet e családok „rokoni és politikai kapcsolathálójának a karitász terén történő mozgósításaként is felfogható”. Még 1930-ban is Károlyi Lászlóné Apponyi Franciska látta el az elnöki tisztséget. Érdekesség, hogy a dajkák egy része is a Károlyiak fóti birtokán élt.
Az anyja mellett Georgina is részt vett az egyleti munkában, melynek mértékéről és minőségéről leginkább Novák Lajos gimnáziumi tanár, áldozópap, az egylet titoknokának a grófnő emlékére tartott gyászbeszédében tükröződik:
„Ifjú volt, gazdag, előkelő, szellemdús, mindenki szerette őt, irigyelték boldogságát, volt derék férje, kedves gyermekei – semmi, semmi sem hiányzott boldogságához, hosszú, örömteli élet várt reá! […] Kettős joggal viselte ő az ősi Károlyi nevet – és kétszeresen díszt hozott arra! […] Oly nemes szív, oly fennkölt lélek szerelme végtelen volt, határtalan! És sírja felett méltán elmondhatta azt gyászoló férje, mit XIV. Lajos nejének halálakor mondott: »Ez az első bánat, mit nekünk okozott!« […] Mint anya: az anyák eszményképe volt! Szerette hazáját, örült annak virágzásán, ápolta s szerette a nemzeti nyelvet, mint senki jobban. […] Méltó leánya volt ő nemeslelkű anyjának, kit mi oly büszkén vallunk magunkénak! És ily páratlan anya áldó keze alatt felnevelkedve, hogyisne vált volna Dicsőültünk a nő eszményképévé.”
Az „individuális betegségben” való „romantikus haldoklás” jutott osztályrészéül.
„Talán egyetlen más kép sem ábrázolja jobban az ember esendőségét, mint az, amelyen a szájra szorított fehér kendő minden köhögésnél egyre vörösebbre színeződik, vagy amelyen gyorsan elviszik a haldokló köpetét tartalmazó ezüsttálat, miközben a beteg maga bágyadtan süpped vissza párnái közé, s egy irgalmas kéz szelíden letörölgeti az izzadságcsöppeket gyöngyöző homlokáról, és a szája sarkában megülő véres nyálat. Ennélfogva e betegség, amely jól látható vérzéssel és »befelé forduló szenvedéllyel« járt, különösen alkalmas volt arra, hogy a művészetben a sorsszerű pusztulás egyik jelképévé váljon.”
Gudrun Schury: Éltető nedv – A vér kultúrtörténete, ford. Hámori Ágnes, Kalligram, Pozsony, 2004, 46.
Gustav Löbel /Löbl/, litográfia, 1870-es évek (Österreichische Nationalbibliothek)
A család presztízsét jelzi, hogy 1875 májusában Gustav Löbl, az uralkodó orvosa is látogatást tett a nagybeteg grófnénál, aki ekkor – gróf Andrássy Gyula közbenjárásával – Deák Ferencet is megvizsgálta. Nem kellett messzire mennie, hisz Deák ekkor már a Hadik- (egykori Harruckern–Wenckheim-)házban élt, amely közvetlen telekszomszédja volt a Károlyi-palotának.
A Károlyi-palota a gr. Harruckern–gr. Wenckheim[–gr. Hadik–gr. Andrássy]-házzal, melyben Deák Ferenc lakott és halt meg, 1890-es évek eleje (FSZEK Budapest Gyűjtemény)
A következő évben keletkezett, ismeretlen címzetthez íródott Georgina-levél – feltételezésem szerint – az egyetlen fennmaradt interakció a házasfelek között, és egyúttal az első fennmaradt említése Károlyi Mihálynak, aki ekkor épp egyéves múlt:
„Mamát igazságtalanul vádolta a levelek dolgába. Valjon ki lehetett az áruló?? Pedig nem jól kémlelt, mert kivéve a levélborítékokat, melyek gyakran Mihály birtokába jutnak, levél nem hever. Egyébiránt gondom lesz reá.
A végrendelet alá lett írva f. hó 13ikán, boldog vagyok felette s magamban azóta egy Te Deumot zengek el.
Ez jó dolog, s most, ha meghalok, az nem lesz nagy baj másokra nézve, nekem pedig nyereség. Isten áldja, magamról semmit, mert unalmas thema és mindig ugyanaz.
„Tout est au plus mal dans le plus mauvais dont mondes” („Minden a lehető legrosszabb ezen világok legrosszabbikában”)
(Károlyi Georgina levele [Károlyi Gyulának?], Florenz [Firenze], 1876. április 16., MNL OL)
Hiába lett kész a végrendelet, ennyire gyorsan azért nem jött a halál, az majd nem egészen két év múlva jött csak el.
„A tbc-s beteg számkivetett volt, vándor, aki végtelen kóborlásban keresi az egészséges környezetet. A korai XIX. századtól kezdve a tbc a nagyrészt utazással eltelő élet és a száműzetés új indokává vált. Mindig voltak olyan helyek, amelyek különösen megfelelőnek látszottak a tbc-s betegek számára: a 19. sz. első felében Itália, […] a 20. sz.-ban pedig a hegyvidék és a sivatag.”
– írja Susan Sontag. Valóban mindent megpróbáltak megtenni érte, Európa legjobb magashegyi és mediterrán gyógyhelyeit kereste fel: levelei feladóhelyei szerint a szicíliai Cataniát, a svájci Seelisberget és St. Moritzot, utoljára pedig Tátrafüredet.
„Korányi Frigyes naponkint kikocsizik Fóthra a beteg ágyához, segédje pedig állandólag Fóthon tartózkodik. Ott van az egész Károlyi család is, az öreg urat, István grófot kivéve.” – írja az Ellenőr 1878. február 4-én. Korányi a kor elismert tüdőgyógyásza akkor, aki elsők között ismerte fel a betegség terjedésének nagyobb sebességét elsősorban a rossz anyagi körülmények között élők körében. A tuberkulózis abszolút népbetegség volt, és szinte bizonyos, hogy sokkal több embert érintett, mint amennyi a hivatalos statisztikákban megjelent, és ez a szám a századforduló közeledtével egyre csak nőtt (1896-ban már hivatalosan is több mint 60 ezer halálos áldozata volt országunkban).
Korányi Frigyes, ismeretlen fotója, 1870 körül (MNMKK MNM)
„ma halt meg, hajnalban, 3 órakor, nagyatyja, id. Károlyi István gróf fóthi kastélyában, úgyszólván az egész Károlyi család által környezve. Évek óta mellbajban szenvedett a szép és ifjú grófnő, és egyedül Olaszország enyhe éghajlata tartotta életben. A múlt nyáron apósa, Károlyi György gróf ápolására tért vissza hazájába, szeptember havában tüdővészbe esett, és két hóval ezelőtt hozatta el magát Fóthra, mint mondá, ott óhajtván meghalni, ahol született és megeskettetett. A Károlyiak fóthi sírboltjába fog eltemettetni.”
– számol be A Hon a halálesetről 1878. február 12-én.
Károlyi Georgina halotti címere (MNL OL, Károlyi-levéltár) és gyászjelentése (MNMKK OSZK), 1878
Négy év választotta el attól a pillanattól amikor Robert Koch azonosította a tüdőgümőkór kórokozóját, de nagyon messze volt a világ még akkor attól, hogy emberek tömegeit lehessen megmenteni ettől a betegségtől.
„A hölgy holtteste a családi kápolnában volt kiterítve, hová a kastély bal szárnyán vezető úton, a könyvtáron keresztül lehetett jutni. Az első pillanatban megrázta az embert, a halott fejére lehajló pálmafa ágai szomorú látványt nyújtottak. Midőn a család tagjai egyenként búcsút vettek a halottól, a menet pontban 11 órakor indult meg. A legmeghatóbb jelenet volt, midőn a nevelőnő felemelte a két szép árvát, s anyjuk néma ajkára, hideg homlokára csókot nyomtak, és sírtak, mert látták, hogy mindenki sír. […] Mint hallottuk a grófnő utolsó percéig eszméleténél volt, búcsút vett egyenként mindenkitől, megcsókolta anyját, férjét, kis gyermekeit és vigasztalta. Ezek voltak utolsó szavai [franciául mondta]: »Istenem, hozzád óhajtok menni.«”
Erdélyi Híradó, 1878. február 14.
Érdekességként említhetjük, hogy a grófnő temetésének napján búcsúzott a világ az azóta is leghosszabb ideig regnáló katolikus egyházfőtől, IX. (Boldog) Piusztól, nagyapja személyes támogatójától, aki a házassághoz annak idején a diszpenzációt adta. Valamint hogy a temetésen megjelent gróf Pálffy Pálné gróf Károlyi Geraldine, az elhunyt nagynénje a leányaival, ami azt jelenti egyúttal, hogy a következő feleség – a férjükkel Georginával azonos fokon rokon – Pálffy Geraldine is ott volt a temetésen.
IX. (Boldog) Piusz pápa, 1870-es évek (Library of Congress/wikipedia)
Nyilván a családi kegy megnyilvánulása volt akaratának maximális betartása a temetés színhelyével kapcsolatban. Merthogy az egyébként oly érzékenyen és következetesen betartott családi hantolási rend szerint neki magától értetődően egykoron férje oldalán kellett volna nyugodni, a debrő-parádi ág által is használt kaplonyi sírboltban.
Végrendelete szerint saját birtokai közül a Hódmezővásárhely területén lévő gorzsa–szikáncsi pusztát, melyet nagyapjától kapott (édesapja, Károlyi Ede haszonélvezetével) gyermekeire; az Abaúj vármegyében fekvő Szikszó várostól északra elterülő monaj–homrogdi birtokot pedig a lánya gyermekeit tovább nevelő édesanyjára hagyta.
Több mint három évvel felesége halála után Károlyi Gyula újranősült, és ismét a család fóti ágából származó arát választott: a már említett Pálffy Geraldine-t.
„Erzsébet nővéremet és engem anyai nagyanyám, Clarisse gondjaira bíztak. Ez a nagyanyám rosszallta apám második házasságát, így aztán lehetőleg távol tartott bennünket az apai háztól. Gyermekkorunkat nagyszüleink fóti birtokán töltöttük. Nagyanyám szerető gondoskodása és a második feleségre tett gyakori burkolt célzásai ellenére engem igen vonzott fiatal mostohaanyám és féltestvéreim vidám társasága, s nem tudtam felfogni, miért tartanak bennünket távol tőlük.”
– írja Károlyi Mihály Hit, illúziók nélkül című visszaemlékezésében.
Kornis Klarissz anyjuk helyett anyjuk lett a gyermekeknek, és mivel Ede gróf alig másfél évvel lánya után szintén a családi sírboltba kényszerült, így özvegye hozzáment annak öccséhez, Sándorhoz s közösen nevelték tovább a két árvát. Károlyi Gyula nem tiltakozott, ő is viszonylag korán elhunyt (1890-ben, Mihály fia ekkor még csak 15 esztendős), de végrendeletében meghagyta, hogy amennyiben elsőszülött fia eléri a nagykorúságot, valóban vegye birtokba atyai örökségét, vagyis álljon jussa, a Károlyi György-féle I. számú debrő–parádi hitbizomány élére, melynek irányítása a pesti Károlyi-palotából történt. Magyarán: költözzön vissza végleg Pestre, s Mihály ezt nagykorúsága eljöttével meg is tette.
Károlyi Edéné, majd Sándorné Korniss Klarissz/Clarisse, Károlyi Georgina édesanyja, Borsos és Doctor fotója, 1870-es évek (MNMKK MNM)
Sajnos Károlyi Mihálynak a Politikatörténeti Intézetben őrzött hagyatéka alig tartalmaz 1900 előtti, tehát élete első 25 esztendejéből, lényegében a politikai színrelépése előtti időszakból származó dokumentumokat rá, vagy felmenőire vonatkozóan.
Szüleivel való kapcsolatáról kizárólag a nővérével, Erzsébet grófnővel való terjedelmes levelezésében lelhető fel némi említés. A grófnő a következőket írja mindkettejük meglehetősen hosszú és viszontagságos életének vége felé édesanyjukról azon levélfolyam egy darabjában, mely 1920 után gyakorlatilag az egyetlen biztos, de tartós és megnyugtató kapcsot jelentette Károlyi Gyula és Georgina két gyermekének:
„Most pedig még szegény Anyánkra is gondolok – kit maga nem ösmert – hisz oly fiatalon hagyta el az életet, szeretett, kedves jó férjét, kis gyermekeit, tündöklő positióját a világban – nagy vagyonát! – és aki oly bátran, Isten szent akaratába való megadással halt meg. Ő igazán nagy lélek volt – okos, tehetséges – generosus – sok jót tehetett volna e földön – Én mindig tudtam, mily szörnyű veszteség volt ez minekünk – milyen más életünk lett volna mellette – talán különösebben én nekem. Oly pici voltam, amikor elhagyott – de ma is emlékszem reá – és eszembe jutnak mondásai is – Nagyon nélkülöztem meleg szeretetét – és okos, jóságos irányítását. – Hosszú életemben sokszor éreztem lelki közelségét, – különösen, ha bajban voltam, ha bánat ért – ez az érzés sokszor segített nekem. Most kérem a Mindenhatót, hogy a túlvilágban találkozhassak vele és Papával – de szegény Amma [Korniss Klarissz] és Sándor bácsival [Károlyi Sándor] is, kik próbálták szüleinket helyettesíteni. Mind nemes, jó emberek voltak ezek, – talán talán nemsokára viszontlátom őket. Úgy legyen!
A túlvilágban is mindig szerető testvére:
Erzsébet”
(Károlyi Erzsébet levele Károlyi Mihálynak, Pappenheim, 1952. július 10., in: KMLev., VI., Napvilág, 2008, 250–251.)
A megözvegyült Károlyi Gyula gyermekeivel, Koller Károly fotója, 1882 körül (MNMKK MNM)
Károlyi Gyulának és Károlyi Georginának két gyermekétől 7 unokája született. 17 dédunokájuknak köszönhetően további leszármazóik ma is élnek.
Komáromi Csaba
Felhasznált irodalom:
Novák Lajos, Gyászbeszéd – Pesti Bölcsőde s bpesti gyermekmenhely egyletek által 1878. március 14-én rendezett emlékünnepély alkalmával, Budapest, Légrády Testvérek, 1878.
Perényi Roland: „A jótékonyság palotája”. A Budapesti Első Gyermekmenhely Egylet és az elhagyatott gyermekek, in: A felhalmozás míve. Történeti tanulmányok Kövér György tiszteletére, szerk. Halmos Károly et alii, 2009, 221.
Sontag Susan: A betegség mint metafora, ford. Lugosi László, Európa, 1983, 40.
