Egy elfeledett grófnő és házassága – Károlyi Georgina sorsa 2. rész
A palota titkai XII.
A történet folytatása a grófnő belső világát, levelezését és a házasság utáni magány tapasztalatát állítja középpontba – a fennmaradt levelek és visszaemlékezések alapján egy rövid, tragikus élet körvonalazódik ki az olvasó szeme előtt. Mai bejegyzésünkben a családi emlékezet, a női szerepek és az arisztokrata önreprezentáció rétegeit tárja fel Komáromi Csaba, az MNMKK Petőfi Irodalmi Múzeum Kézirattárának főmuzeológusa.
Károlyi Georgina a csecsemő Károlyi Mihállyal, 1875 (MNMKK MNM)
„A családi levelezéseket érdemes figyelemmel olvasni – olvashatjuk Erdélyi Gabriella tanulmányában, aki Sophie Ruppelt idézi –, mert az európai arisztokrácia számára a cselekvés és a kommunikáció eszközévé vált, általa a családtagok közötti hatalmi viszonyok és érzelmi kötődések bemutatásának, artikulációjának és átalakításának is központi színtereként szolgált.” Ugyanakkor az életfájdalom történetét megíró Georges Minois szerint a „magánlevelezés hajlamos inkább a létezés negatív vonatkozásait előtérbe állítani. Különösen a nők számára a levél gyakran segélykiáltás […]”. Ennek fényében olvassuk együtt a grófnő néhány megmaradt levelét:
„Szeretett anyám, könnyes szemekkel írok, mert, ha mamától távol vagyok, nincs semmi örömem ez életben s napjaimat csak azon gondolat tölti el, mikor látom szeretett drága szemeit, mikor csókolom kedves kezét.
Anyám, gondoljon leányára, imádkozzon érte, hogy el tudja viselni ezt a borzasztó távollétet, hiszen soha nem szerettem megközelítőleg sem valakit, mint mamát, […] egyetlen örömem, egyetlen bizonyosságom volt.
Anyám, erősebbnek hittem magamat, de most oly nagyon szerencsétlen vagyok, hogy odaadnám a boldogságnak még a lehetőségét is, hogy örökké mamával legyek.
Járok, kelek, rendezek, csak hogy mamát elfelejtsem s erőt vegyek magamon, de akkár [!] mit sem teszek, semmi sem használ, mintha egy vaskéz szorítaná torkomat, s a könnyek mindig szememben vannak.
Már nem írok többet, mert mindjárt ordítni kezdek
Isten áldja
Georgine"
(Károlyi Georgina anyjának, Károlyi Edéné Kornis Klarissznak, h. n., 1871. június 24. 10 órakor este, MNL–OL)
Károlyi Edéné Kornis Klarissza a koronázás idején, Borsos és Doctor fotója, 1867 (MNMKK MNM)
Finoman szólva sem tűnik boldognak két hónapos házasság után a fiatalasszony, holott – a családi elvárások szerint minden bizonnyal – illett volna annak lennie. Később sem igen változik a fennmaradt kevés levél hangvétele:
„Kedves, imádott Anyám!
Nem is képzeli, mily fájdalmasan esett nékem az elválás, össze volt zúzva az én szegény lelkem, csak úgy kitántorogtam a Zöldfa utcából, magam se tudtam, hogy mit teszek, végre megérkeztünk a vasúthoz, hamar be kellett ülni, mert már csak pár perc idő volt. Aztán lefeküdtem a vasúti kocsiba, tettem, mintha aludnék s úgy feküdtem, míg Gyomára értünk. […]
Mindjárt hozzáfogtam a rendezéshez, s erre nagy szükség volt, oly piszkot és rendetlenséget rég nem láttam.
Margit igen termékeny, a szakácsné meglehetős szerencsére, mert máskép igazán nem tudnám, mit tegyek.
Szénás – köztünk legyen mondva – igen csúf hely, [Makó] sokkal szebb, s hasonlít Mikóházára, roppant sok házi [?] vannak, nincs se kenyér, se tej, egyszóval minden hiányzik, de Gyula magát nagyon boldognak érzi itt – már 4 órakor felkelt lovagolni, rendezett, egyszóval igazán boldog.
De az én szegény lelkem borzasztó szomorú, nincs nékem boldogság. Mama nélkül minden nap jobban és jobban érzem ezt. Oly borzasztó szomorú vagyok, hogy nem tudom, hogy fogom e tíz napot kiállni.
[…] óh ha tudná, hogy fáj és sír a lelkem, s mily borzasztó szomorú vagyok. […]
már nem tudok többet írni, mert úgy sírok, mint egy gyerek
Georgine"
(Károlyi Georgina levele anyjának, Károlyi Edéné Kornis Klarissznak, h. n., k. n., MNL–OL)
„Anya és lánya közötti kapcsolat minden emberi kötelék közül a legintimebb, legszorosabb, leginkább szimbiotikus és legszimmetrikusabb.”, valamint: „Az anyához fűződő szimbiotikus kapcsolatból sok esetben nem tudunk kinőni, gyakran továbbadjuk. […] A lányok kivétel nélkül magukba szívják és megismétlik az anyák érzelmi életét. És túl későn ismerik meg önmagukat. […] nagy valószínűséggel inkább az anya tudattalan érzéseihez és reagálásaihoz idomul, nem pedig öntudatos megnyilvánulásaihoz. […] A sikerorientált nők hajlamosak regresszív szerepekbe visszacsúszni házasságkötés után.” – láthatjuk igazolódni Madonna Kolbenschlag gondolatait.
Megmaradt Georgina anyjának testvére, gróf Kornis Anna naplója a kolozsvári központi egyetemi könyvtár kézirattárában. Ebből következtethetünk Kornis Klarissza anyjához való viszonyának minőségére, amelyet ő a következő generációra is átörökített. Vas Réka a naplót ismertető tanulmányában írja, hogy a „családhoz erősen ragaszkodó lányt szoros kapcsolat fűzte mindenekelőtt édesanyjához, szinte nincs is olyan nap, amikor meg ne említené őt a naplójában. Az anya a család összetartójaként tűnik fel, ő szervezi meg és irányítja a gyermekek nevelését, emellett a család rokoni és társasági kapcsolatait is ő tartja össze […].”
Georgina grófnő keresztnevét francia nagyanyjáról kapta, akiről Georgina fia így ír: „István felesége Georgine de Dillon grófnő volt, annak a »Beau Dillon«-nak a lánya, akiről az egykorú emlékiratok feljegyezték, hogy egy versailles-i ünnepélyen szabad volt feloldania az alélt Mária Antoinette vállfűzőjét.”
Károlyi Gyuláné Károlyi Georgina, ismeretlen fotója, 1870-es évek (MNMKK MNM)
Hogy valójában milyen ember volt Károlyi Georgina, azt ma már igazán nem lehet tudni. A hozzá legközelebb állók fennmaradt emlékezéseiből próbálhatjuk csak meg személyiségjegyeit rekonstruálni:
Sógora, a morganatikus házasságban élő Károlyi Gábor ezt írja róla:
„Kedves, derék, jó, nemes asszony volt Georgina, egyedüli ángyom, ki szerény hajlékomat látogatásával megtisztelte. S nemcsak udvariasságát, hanem jó rokoni szívét is elhozta magával. Sok idő telt el azóta, meg is halt ő régen, de még ma is édes nekem erre a látogatásra emlékeznem. […] Nápolyban ugyanis véletlenül találkoztam Gyula bátyámmal s ifjú nejével Georginával. Mindketten rokoni szívességgel fogadták feleségemet. Meg is látogatták, amikor tehették, bizalmas órákat töltöttünk együtt, s nekem úgy látszott, hogy családom hidegsége egészen fölengedt.”
(Eötvös Károly: Gróf Károlyi Gábor följegyzései I., Révai, Budapest, 1902, 243.; 226.)
Férjének, Gyulának 1890-es egyik nekrológjában ezt olvashatjuk:
„Felesége egy fiúval és egy leánygyermekkel ajándékozta meg őt, s nemsokára betegeskedni kezdett. Világhírű orvosokat hívott gyöngéden szeretett neje ágyához, de a tudomány gyönge volt beteljesíteni a férj leghőbb óhajtását, hogy a grófnét megtartsa az életnek. […] 1878-ban érte őt az a csapás, hogy ifjú nejét elvesztette s ekkor a gyász miatt a közügyek teréről visszavonult. Kizárólag birtokainak rendezésére és kezelésére fordította most már idejét s munkakedvét, ami még megmaradt a csapás után.”
(Egyetértés, 1890. nov. 24., 3.)
Fia, Mihály így emlékszik emlékirataiban:
„Hároméves voltam, amikor édesanyám tüdőbajban meghalt. Nem tudok rá visszaemlékezni, csupán a kezére – állítólag nagyon finom keze volt –, arra is inkább csak a róla készült Cabanel-festmény alapján, amelyet gyermekkoromban láttam. Mindazok szerint, akik ismerték, rendkívüli, kiváló asszony volt. Szenvedélyesen szerette a klasszikus irodalmat, s a kor szokása szerint mindig feljegyezte az elolvasott könyvek címét és a maga véleményét róluk. Naplója élénk szellemről és romantikus beállítottságról tanúskodik. Akárcsak a család többi tagja, ő is gyűlölte a Habsburgokat, s amikor fiatal lány korában át kellett kocsikáznia Bécsen, az egész idő alatt nem nyitotta ki a szemét, mert az utált várost látni sem akarta.”
(Károlyi Mihály: Hit, illúziók nélkül, ford. Litván György, Európa, Budapest, 1982, 13–14.)
Károlyi Georgina, Alexandre Cabanel olajfestménye, 1879 (SZM–MNG)
Az említett napló sajnos nem került hazai közgyűjteménybe. Megmaradt viszont a Károlyi-levéltárban egy 12 beírt oldalon 368 tételt tartalmazó, francia nyelvű olvasmányjegyzék Catalogue bibliothèque de 16elle la comtesse Géorgine Karolyi 1865 címen. Ebből egy rendkívüli olvasottságot (a francia klasszikus szépirodalmon túl útleírások, történelmi életrajzok hada szerepel a jegyzékben) mutató grófnő képe sejlik fel.
Fennmaradt ugyanott két gyermekkori verse is az 1860-as évekből, melyekben mély vallásossága mellett a Károlyiak hagyományos hazához való hűsége, valamint apjának, Ede grófnak Habsburg-ellenessége is papírra vetül.
„Minden nap és ma még jobban kérem Istent
Hogy adgyon boldog és hoszu eveket
A haza
Oly mint az anya
Ki hazáját védi
Őanyát szereti
Az életet boldogan elvezi
Mert Isten szereti”
*
„Hazámban csordultig megtőlt a nyomoruság pohara
Olaszországban pedig a zene a népet vigasztalja
Hazamban télen a szegénynek nincs fája
Iten pedig nem kel[l] neki, mert télen cs[?]nyája
De job[b] szeretem hazámat mert ot[t] születtem
De job[b] szeretem hazámat mert ot[t] szerettem
De midőn latom Aus[z]tria ros[s]zaságát
Kön[n]y van a szemembe és várom Isten csil[l]agát
Isten me[g] látya [!] kön[n]yemet
És me[g] hal[l]gat engemet
Aad hazamnak örömet
Ád hazámnak győzelmet"
(MNL–OL)
Komáromi Csaba
Felhasznált irodalom:
Erdélyi Gabriella: „akarnálak levelem által meglátogatnom” – Egy arisztokrata família és mostohacsalád bensőséges levelezése és élete, in: Érzelmek és mostohák – Mozaikcsaládok a régi Magyarországon (1500–1850), szerk. Erdélyi Gabriella, Budapest, MTA BTK TTI, 2019.
Georges Minois: Az életfájdalom története – A melankóliától a depresszióig, ford. Albert Sándor, Corvina, Budapest, 2005, 234.
Károlyi Mihály: Emlékirataim, A Híd, 1957. nov., 889.
Madonna Kolbenschlag: Búcsúcsók Csipkerózsikának, Csokonai, Debrecen, 1999, 59. (ford. Séllei Nóra)
Vas Réka: „Meglehet, hogy rosszul gondolkozok a mostani világhoz képest” – Gönczruszkai Kornis Anna grófnő naplója, 1850–1851, Aetas, 2012. 1., 127.
