Egy elfeledett grófnő és házassága: Károlyi Georgina sorsa 1. rész
A palota titkai XII.
A palota titkainak újabb fejezetében egy olyan grófnő története nyílik meg előttünk, akinek élete alig néhány sorban elbeszélhető – mégis sűrűn rétegzett családpolitikai és érzelmi drámát rejt. A történet első részében a 19. században arisztokrata körökben szokásosnak mondható házasságkötés előtörténetét ismerteti olvasóinkkal Komáromi Csaba, az MNMKK Petőfi Irodalmi Múzeum Kézirattárának főmuzeológusa.
Nagykárolyi gróf Károlyi Georgina és nagykárolyi gróf Károlyi Gyula, Borsos, Doctor és Varságh fotója, 1870-es évek közepe (MNMKK MNM)
„Ha hazagondolok, mindig Fóth képe merül fel előttem, érzem a mahagónibútor, a parkettvaszk, és a bőrkötésű könyvek kevert illatát. […] A kastély parkját magas fal vette körül. Hermetikusan elzártak a falutól, az országtól. Az úri Magyarország exkluzív légkörében éltem, és a többi ember, a falu parasztjai, a polgárok, a másik világ szereplői mint holmi marionettek vonultak el előttem.”
Károlyi Mihály: Emlékezés az úri Magyarországra, Valóság, 1946.
Kutatásaim során beigazolódni látszott, hogy a 19. században élt, felnőtt kort megélt Károlyi családtagok közül Károlyi Georgina grófnőről létezik a legkevesebb nyom, elérhető dokumentum. Talán nem is akkora csoda ez, hisz rövid élete lényegében egyetlen mondatban összefoglalható. Élt 26 évet, utolsó éveiben súlyos tüdőbetegség gyötörte, hozzáment az egyik idősebb rokonához, szült két gyermeket, és hőn szeretett szülőhelyén, a fóti kastély falai között távozott a túlvilágra.
„Károlyi György nagyon szerette a fiait, akiket a legjobb nevelésben részesített. Körültekintően választotta meg nevelőiket, majd igyekezett a legjobb középiskolába, egyetemre vagy főiskolára irányítani őket. Mivel fontosnak tartotta a rendszerezett tudást, arra sarkallta fiait, több-kevesebb sikerrel, hogy ezt megszerezzék. Gyula és Viktor felelt meg leginkább elvárásainak. […] Gyula az apját mindenben követendő példának tekintette.”
– írja Fazekas Rózsa, aki kutatásainak nagy részét Károlyi Györgynek szentelte.
Károlyi György, Ellinger Ede fotója, 1870-es évek (FSZEK Budapest Gyűjtemény)
A főnemesi házasságok mindig meghatározott rendben és formában, soha nem az egyéni érdekek és kívánságok, hanem a nemzetség lehetséges előnyeinek érdeke mentén köttettek: „A nemesség saját önképében az szerepelt, hogy a családi rendelkezések súlyos terheket hordoznak. […] minthogy a nemesség megkülönböztetett ősöktől való leszármazáson és a vérvonalak tisztaságán alapult, a család közvetítő szerepe elvitathatatlan volt. A nemes nagyrészt ebből a származásból vezette le személyazonosságát, és ezt mint örökséget köteles volt megőrizni utódai számára. […] A család nyújtotta természetesen az anyagi előnyöket, de a megbecsülést és a személyes képességeket is. Következésképpen a családot érintő döntéseket nem ruházhatták át közvetlenül a család tagjaira. A házasság, az öröklés, a neveltetés és a kisebb horderejű ügyek tucatjai az egész családot érintették. […] A család kollektív szükségletei és az egyes családtagok igényei közötti feszültség a házasság területén mutatkoztak meg a leglátványosabban, ahol az egyén választásai a legközvetlenebbül ütköztek a család szükségleteivel.”
Semmi kétségünk nem lehet afelől, hogy gróf Károlyi György amilyen gondossággal és szigorúsággal irányította fiai nevelését, házastársaik kiválasztásnál is hasonlóan járt el, s így egy igen ambiciózusan irányított házassági politika kibontakozását láthatjuk. Ugyanakkor ez nem elsősorban a pater familias feladata lett volna, csakhogy az édesanya, Zichy Karolina hiányzik otthonról, 1850 és 1882 között nem tartózkodik huzamosan az országban, így nemigen lehetett befolyása ezekre a folyamatokra.
Károlyi Györgyné Zichy Karolina, 1880-as évek (Vasárnapi Ujság)
A második fiú, Viktor házasodik először: a szintén aulikus Orczy családból választ feleséget (Orczy Irma), talán nehezen elválaszthatóan nagybátyja, a fóti István gróf három év előtti harmadik házasságától, aki szintén ebből a családból házasodott (Orczy Mária).
Tibor, a negyedik fiú a már országos hírnévre szert tevő politikus, a későbbi miniszterelnök, Tisza Kálmán sógora lesz, s így gyermekei a szintén későbbi miniszterelnök, István elsőfokú unokatestvérei lesznek. (E tényt ismerve talán jobban magyarázható az a politikai ellenállás, sőt sajtónyilvános támadás, melyet már 1918 elején elindított az apai oldali elsőfokú unokatestvére, Károlyi Mihály ellen például Károlyi Imre.)
Az ötödik fiú, István (Pisti) a feltörekvő és a korabeli népnyelvben a dúsgazdagság szinonimájává vált Csekonics családba nősül, a menyasszony apja, Csekonics János nemrég, 1864-ben szerzi meg a birodalmi grófi címet, a magyart pedig csak ezután, 1874-ben fogja. (A menyasszony anyja egyébként a menyasszony apjának unokahúga volt. Nem mellesleg a fóti uradalom is a Csekonicsoké volt eredetileg.) Az ismeretséget, és így a házasságot nyilván segítette a tény, hogy a családnak ugyanabban az utcában (a mai Kálvin térhez közel) volt palotája, mint a Károlyiaknak.
A harmadik fiú, Gábor, a reformkor élő allegóriája: Széchenyi István keresztfia, aki Kossuth szemeit fogja le a turini halálos ágyon – viszont súlyos hibát követ el, belerondít az apai tervekbe, meg is lesz a büntetése: száműzetés a családi házból és vagyonmegvonás az örökségből. Ráadásul egyetlen gyermekének halála után korai özvegység is sújtja.
De vajon miért az első számú örökös, a legidősebb fiú, Gyula nősül utoljára? És miért kell ily közeli rokonnal, nagybátyjának unokájával, azaz saját unokatestvérének leányával, a fóti ágból származó Georginával összekötnie az életét, közeli vérrokonokként először családjuk történetében?
Károlyi Gyula, Károlyi Georgina későbbi férje, ismeretlen fotója, 1861 (MNMKK MNM)
Milyen más példát találunk erre a korszakban? Időben a legközelebbi és a nyilvánosságban legtöbbet emlegetett az egyébként a Harruckernek révén távoli rokonokat jelentő Wenckheimeknél adódott. Wenckheim Frigyes 1872-ben veszi feleségül apja unokatestvérét, Wenckheim Krisztinát, „az ország árváját”, aki a Jókai-regényt ihlető „magyar nábob” leánya volt. Ha nem vette volna el, annak rendkívüli vagyona elveszhetett volna a család számára, hisz Krisztina grófnő öröksége instabil lábakon állt.
Peres Zsuzsanna tanulmányából idézek, aki Lawrence Stone gondolatait tolmácsolja: „A házasságkötési életkor a gyakorlatban igazodott a családi stratégiákhoz, ami általában három dolgot foglalt magában: egyrészt úgy kiházasítani a család férfi tagjait, hogy legyen elegendő idejük arra, hogy megfelelő számú, lehetőleg férfi utódot is nemzzenek, akik jó eséllyel megérik a felnőttkort, és a család fennmaradása általuk is biztosítva lesz; másrészt ügyelni arra, hogy a családi vagyon ne aprózódjon túlságosan el […] harmadrészt pedig a család nőtagjainak az előnyös kiházasítása úgy, hogy általuk lehetőség szerint a nő családja is gyarapodjon mind vagyonilag, mind az érdekkapcsolatok terén. Ezért is volt a házassagkötés két család és nem pusztán csak két házasságkötő fél érdekegyeztetése azokban az időkben, amikor családi vagyonok forogtak kockán, hattérbe szorítva a házasság ma oly fontosnak tartott érzelmi megfontolásait.”
De mi motiválhatta Károlyi Györgyöt? Nem gondolom, hogy az anyagilag egyenként is – finoman szólva – megfelelően ellátott Károlyi-ágak összekapcsolódásának még nagyobb családi stabilitást kellett biztosítani ekkor még. Vajon akkor az apa tervei szerint kovácsolódott a fiatalok sorsa? (Georgina 19 esztendős volt, abszolút eladósorban, 1875-ös adat szerint a lányok fele 20 éves kora előtt ment férjhez; a vőlegény viszont 12 évvel volt idősebb a menyasszonynál.)
„Édes Clarisse!
Nem szükséges megírnom, mily örömmel és teljes megelégedéssel fogok éjelen ezen levelem írásához, mert hiszen meg vagyok győződve azon rokonszenvrűl és részvétemrűl, mely gyermekünk jövendő boldogsága bennem is gerjeszt, bennem, ki édes Gyula fiamat csakis úgy szeretem, mint te, édes Clarisse Georgine leányodat szeretheted. – Most tehát midőn fiam azon boldogságos érzelmet velem közli: miszerint forrón szeretett Georgine-ja szívét és kezét néki elígérte, nem marad egyéb hátra, mindazt, amit tegnap apjánál tettem, t. i. Georgine kezét Gyula fiam részére megkérni nállad, a szeretett édesanyánál szinte megtegyem. Teszem pedig azon meggyőződésben, hogy fiam legszebb és legszentebb feladata leend leányodat boldoggá tenni, amirül hiszem, te is, édes Clarisse, ki Gyulát oly jól ismered és szereted, meg vagy győződve. Legyenek tehát boldogok és áldja meg őket az ég!
[…]”
Károlyi György levele Károlyi Edéné Kornis Klarissznak, Pest, 1870. szept. 25.
Károlyi Edéné Kornis Klarissz/Clarisse, Károlyi Georgina édesanyja, Schrecker Ignác fotója, 1870 körül (MNMKK MNM)
Vagy Károlyi Györgyöt éppen nem motiválta semmi a kedvenc fiával kapcsolatban? Ő lenne az egyetlen gyermek, aki nagyjából szabadon választhatott párt magának az elvárt kereteken belül, és éppen ő lesz az, aki valóban egyszerűen csak beleszeret a közeli rokonába?
Fivére így vall erről:
„Gyula bátyám épen Brüsszelben volt unokabátyánknál, gróf Károlyi Eduárdnál. Az ő lányának udvarolt ugyanis: Georginának, kit fél év múlva nőül is vett. Georgina nagy vonzereje tartotta ott Gyulát, mint akkor már vőlegényt.”
Károlyi Ede, Károlyi Gyula unokatestvére és egyben apósa, Károlyi Georgina édesapja, ismeretlen fotója, 1861 (MNMKK MNM)
A házasság megkötéséhez pápai diszpenzációt kellett kérni, hisz a római katolikus kánonjog szerint a vérrokonság bontó házassági akadály egyenes ágon a végtelenig, oldalágon a negyedik fokig bezárólag a kánoni számítás szerint az 1215-ös, IV. lateráni zsinat óta. Itt, mivel harmadfokú vérrokonságról volt szó, a fennmaradt házasságlevél rögzíti a diszpenzációt, vagyis a kivételes felmentést, melyet az európai arisztokraták tagjai még ennél közelebbi rokonházasság esetén is rendre megkaptak. (És csak az elsőfokú rokonságnál kellett a pápa személyes engedélye, a többi esetben az ordináriusok engedélye is elégséges volt.)
A házasságot 1871. április 29-én Fóton kötötték meg, ahogy a korabeli sajtóból is értesülhetünk:
„E frigy által Magyarország egyik legelőkelőbb családjának két ága olvad ismét össze, miután a vőlegény atyja s a bájos ara nagyatyja id. gróf Károlyi István testvérek, a vőlegény e szerint arájának mátkája s egyszersmind nagybátyja. […] Fóthon már régen készülnek e nagy napra, mely úgy a család, mint a fóthiak előtt, kik régi földesurukat s bájos unokáját egyaránt tisztelik és szeretik, valóságos ünnep leend.”
Pesti Napló, 1871. április 27.
A fóti Károlyi-kastély kápolnája [mára átépítve], a házasságkötés színhelye, 20. sz eleje [reprodukció: Fekete J. Csaba: Főúri házikápolnák a 18–19. századi Magyarországon, in: Építés – Építészettudomány 48 (3–4), 254.]
„Gr. Károlyi Gyula esküvése Károlyi Georgina grófnővel tegnap déli ½ 12 órakor ment a legnagyobb csendben, a fóthi kastélyi kápolnában végbe, mivel a gr. Károlyi család a nemrég elhunyt Bánffy grófnőt, a menyasszony nagyanyját gyászolja. Az esketésen mindössze 42-en, a család legközelebbi tagjai voltak jelen, kik mindannyian délután 5 órakor ismét visszatértek Pestre.”
Budapesti Közlöny, 1871. ápr. 30.
Komáromi Csaba
Felhasznált irodalom:
Eötvös Károly: Gróf Károlyi Gábor följegyzései I., Révai, Budapest, 1902, 199–200. (Eötvös Károly Munkái VII.)
Fazekas Rózsa: Károlyi György fiainak közép- és felsőfokú tanulmányai, in: A személyes történelem forrásai, szerk. Galambos Sándor, Kujbusné Mecsei Éva, MNL Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltára kiadványai I., Évkönyvek 20., Nyíregyháza, 2014, 52.
Jonathan Dewald: Az európai nemesség története 1400–1800, ford. F. Nagy Piroska, Pannonica, Budapest, 2002, 160.
Peres Zsuzsanna: A magyar főnemesség házasságkötési életkora a kora újkorban, in: Laudator redemptis tempi – Ünnepi tanulmányok a 65 éves Horváth Attila tiszteletére, szerk. Barna Attila et alii, Ludovika Egyetemi Kiadó, Budapest, 2024, 548.
