Andrássy 200
Az idén 200 éve született csíkszentkirályi és krasznahorkai idősebb gróf Andrássy Gyula, a Magyar Királyság egykori miniszterelnöke (1867–1871). A Petőfi Irodalmi Múzeum gyűjteményében megtalálható, hozzá kapcsolódó dokumentumokat szemlézve emlékezünk rá alábbi bejegyzésünkben.
Gróf Andrássy Gyula – Zemplén vármegye követe, 1848. August Prinzhofer litográfiájának rézkarcváltozata, 1910-ből (PIM Művészeti-, Relikvia- és Fotótár)
„Már vagy huszonöt év óta az ún. nagy százéves jubileumok korát éljük. Ez így lesz még néhány évig, mondjuk 1923-ig. Nemzetünk az első nagy jubileumot Széchenyi emlékére ülte, ki 1791-ben s az utolsót Petőfi emlékére fogja ülni, ki 1823-ban született. E születési korszak idejét tehát a két legnagyobb lángész határolja. E két határkő közé számos nagyunk születésének ideje esik, számosabbé, mint 1000 éves történetünkben bármely időkorra. Azt kell hinnünk, hogy amint a természet életében vannak időszakok, midőn szebb a gabona, ízletesebb a gyümölcs, zamatosabb a bor, szebben nőnek a virágok, akképpen a nemzetek életében is vannak korok, midőn nagyobb elmék jönnek világra, mint más korokban s talán ilyeneknek mondhatjuk nem a boldog, hanem a nagy szenvedések, de egyszersmind nagy vágyakozások idejét. […] Íme Széchenyi, Kölcsey, Katona József, Wesselényi Miklós, Jósika Miklós, Vörösmarty, Kossuth, Deák, Bajza, Toldy, Horváth Mihály, Erkel Ferencz, Eötvös, Pulszky, Szalay, Kemény Zsigmond, Arany, Tompa, Görgei, Andrássy Gyula, a tizenhárom aradi vértanú, Petőfi, hogy csak a legnevezetesebbeket említsem, mind e korszak szülöttei, mely pedig oly szomorú volt, hogy egy írónk szerint csoda, hogy nem akadt Tacitusa. A kisebbek, de azért sokban kiválók közül még számos nevet hozhatnék fel. Mindezek a férfiak nagy elméjük és nagy akaraterejük által megalkották a mai politikai és irodalmi Magyarországot s minden téren létrehozták azt, minél nagyobbat azóta senki sem, vagy aligha alkotott”
– kezdi Ferenczi Zoltán elnöki megnyitóbeszédét a Petőfi Társaság ünnepi ülésén, Arany János születésének 100. évfordulóján.
S egy sorba helyezi a mára megdicsőült, de semmiképp sem búsnak gondolt reformkorunk nagyjainak nevét, köztük névadónkét és Andrássy Gyuláét. Elmerenghetünk e névsor láttán: vajon hogyan értékeljük őket ma, lehet-e, tudjuk-e hasonlóan egy szinten kezelni őket s valóban ma is ők a legnevezetesebb alakjai ezen időszaknak? Hogyan él emlékezetük, s mi történt egy évszázad alatt kultuszukkal? Az utolsó sorokban megfogalmazottak azonban máig érvényesnek bizonyultak.
Gróf Andrássy Gyula lovasszobra a Parlament épülete mellett, 1940 (Fortepan)
Bár úgy tűnik, hogy névadónk születésének bicentenáriuma sok más évfordulót elhomályosít ma is, mégis meg kell emlékeznünk nem csupán a 19. század legnépszerűbb irodalmi alkotójáról, „fenegyerekéről”, de legnagyobb formátumú magyar politikusáról is, az idén márciusban szintén 200 éve született csíkszentkirályi és krasznahorkai idősebb gróf Andrássy Gyuláról, egyik legeredményesebb miniszterelnökünkről. Az utolsó emberről, akinek megadatott, hogy hazánkat nemzetközi szinten is mint nagyhatalmat képviselhesse az akkor magyar főrendként elképzelhető legmagasabb rangban: közös külügyminiszterként, még ha ennek ára egy (többek között épp általa megvalósított) erős alku volt is: a – mint utóbb kiderült – meglehetősen törékeny dualista államrend.
S hogyan emlékezhetnénk legméltóbban ezeken a hasábokon, ha nem úgy, hogy szemlézzük a gyűjteményeinkben rá vonatkozó dokumentumokat. Meg kell még jegyezzük azt is, hogy bizonyítékunk ugyan nincs arra, hogy Andrássy átlépte volna intézményünk főépületének, az egykori Károlyi-palotának küszöbét, de Károlyi György kapcsolatrendszerét, illetve a két család közötti viszonylag szoros kötelékeket tekintve ez nem zárható ki, sőt erősen gyanítható. (Hogy mást ne említsünk, Andrássy külügyminisztersége s az 1878-as berlini kongresszus alatt Károlyi György egyik unokaöccse, Alajos gróf volt a Monarchia berlini nagykövete, igaz, ő a VIII. kerületi Múzeum utcai Károlyi-palota lakója volt.) Arról persze Andrássy már nem tudhatott, hogy egyik unokája, a halála után két esztendővel született Katinka egy leendő miniszterelnökhöz, Károlyi György egyik unokájához, s így a palota akkori urához megy majdan feleségül.
Aláírása a Czuczor Gergely Riadójának kinyomtatására készült aláírási íven
A „szép akasztott” a szabadságküzdelmek megtorlójából végül a nemzet uralkodójává tette „in effigie” hóhérát, Ferenc Józsefet: a kiegyezés évében a Mátyás-templomban nádori feladatokat ellátó miniszterelnökként ő helyezte a fejére a Szent Koronát. Ám úgy tűnik, 1849-ben, a szabadságharc tragikus évében még erősen Habsburg-ellenes érzelmekkel viseltetett, hisz aláírta Czuczor Gergely (1800–1866) Riadó című radikális verse, a „második Nemzeti dal” szóróanyagként való terjesztésének támogató ívét. Az aláírás grafitceruzával íródott, nehezen olvasható, de meglehetősen hasonlít Andrássy más névaláírásaira. A dokumentumot, melyet aláírt még többek között, báró Kemény Zsigmond és Irányi Dániel is, a neves kéziratgyűjtő, Szalay József szegedi rendőrkapitány gyűjteményéből szerzeményezte intézményünk, 1959-ben.
Aláírási ív Czuczor Gergely Riadójára, 1849 (PIM Kézirattár)
Levele Irányi Dánielnek
Az ekkor Brüsszelben élő emigráns író, báró Jósika Miklós szerint Andrássy volt „a leggazdagabb refugéente polytico”: édesanyjától, gróf Szapáry Etelkától rendszeres apanázst kapott otthonról. A két, alapvető politikai nézetkülönbséggel bíró emigrációs vezető, Kossuth és Teleki László között is sokszor közvetítő Andrássy nyilvánvalóan támogatta szintén külhonban tartózkodó barátait, többek között Irányi Dánielt is. Erről szólnak levelének sorai:
„[…] és még 100-at tartok ön rendelkezésére. Tudom, hogy ön csodákat csinál – és saját tehetségével tartja fenn magát –, de az ember nem csak kenyérből él – mint Cristus urunk mondta – könyvre és másra is lehet szüksége – ha tehát hasznát veheti, legyen szíves azt elfogadni –, ha azonban hasznát nem vehetné – rendelkezzen azzal tetszése szerint […]”.
Irányi mint közvetlen körének tagja egyébként részt vett Andrássy gróf Kendeffy Katinkával tartott esküvőjén a párizsi Madeleine-templomban, 1856 júliusában.
A levelet 2019-ben gyűjteményeztük, Irányi Dániel hagyatékának részeként.
Meghívója a rokkant honvédek segélyezése ügyében összehívott értekezletre
Gróf Andrássy Gyula meghívója, 1870. június 4., kőnyomatos sokszorosítvány (PIM Kézirattár)
Az értekezlet a pesti Köztelken (ma: Üllői út 25.) valósult meg 1870 júniusában, melynek területét egyébként Károlyi Györgytől vásárolták meg még 1832-ben, és aki annak alapításában is részt vett. Olyan bizottság felállítását kezdeményezték, mely dönt az addig magánadakozóktól összegyűlt, 125.000 forintos pénzösszeg sorsáról. A 42 tagú bizottság, mely nem csak szétosztotta a pénzt a szabadságharc rokkant honvédjei vagy a honvédözvegyek között, de folytatta is a gyűjtést, június 18-án ülésezett először a miniszterelnök elnöklete alatt.
A dokumentum Lestyán Sándor (1896–1956), a Budapest című folyóirat 1945 és 1947 közötti felelős szerkesztőjének hagyatékából került gyűjteményünkbe, 2012-ben.
Névaláírása Kónyi Janka emlékkönyvében
Gróf Andrássy Gyula és gróf Batthyány Lajos névaláírása Kónyi Janka emlékkönyvében, 1880-as évek (PIM Kézirattár)
Kónyi Janka (később Balog Artúrné, 1879–1940) Kónyi Manónak, az országgyűlés gyorsíróirodája vezetőjének (1865 és 1885 között) legkisebb gyermeke volt. Az emlékkönyv 1880–90-es évekből származó bejegyzéseit feltehetően az édesapa gyűjtögette a parlament folyosóin, ami akkor még természetesen, a Sándor (ma: Bródy Sándor) utcai, 1866-tól 1902-ig használt képviselőház folyosóit jelenti. Így kerülhetett bele Andrássy autográf tintaírású, teljes névaláírása is, s valószínűleg ugyanazon alkalommal képviselőtársa s veje, egyetlen leányának, Ilonának férje, a mártír miniszterelnök egyik unokája, gróf Batthyány Lajos (1860–1951), Győr vármegye főispánja, majd Fiume kormányzója névaláírása is. Persze egyáltalán nem csak politikusok, hanem – ami miatt gyűjteményünkbe került ez a dokumentum 1964-ben – a kor elismert írói is írtak Jankának bejegyzéseket, többek között Beksics Gusztáv, Dóczy Lajos, Rákosi Jenő (a Petőfi Társaság tagjai), Szomaházy István, Kóbor Tamás, Márkus Miksa, Neményi Ambrus, Ignotus, Makai Emil, valamint Jókai Mór, Gárdonyi Géza és Eötvös Károly.
Kónyi Manó: Beust és Andrássy 1870- és 1871-ben (PIM Könyvtár)
Janka apja egyébként Andrássy közeli munkatársai, sőt bizalmasai közé tartozott, 1890-ben, a gróf halála évében jelent meg Beust és Andrássy 1870- és 1871-ben című, vékony kötete, melynek példánya könyvtári gyűjteményünkben is megtalálható. Andrássy első monográfusa, monori Wertheimer Ede 1910-es műve előszavában köszönetet mond az ő hasznos észrevételeiért.
Szüts Károly levele Berecz Károlynak, Andrássy betegségével kapcsolatban
Andrássy Gyula az 1870-es évek végén kezdett betegeskedni, a politikai élet első vonalából való visszavonulásának is ez volt az egyik ürügye. Vese- s hólyagbántalmak kínozták. Az évek során egyre súlyosabbá váló tüneteket feltehetően a húgyhólyag rosszindulatú elváltozása okozta, ez vezetett végül halálához is. Az orvosok Andrássy operációktól való viszolygása miatt szinte mindvégig tanácstalanok voltak, a kezelés pedig épp ezért kevéssé hathatós. A gróf állapota utolsó éveiben meglehetősen változékony volt. Ennek kapcsán íródott az annak idején Petőfi tágabb baráti köréhez tartozó költőnek, a rimaszombati Berecz Károlynak (1821–1901) címezve Szüts (Michalovits) Károly fazekasmester levele. A szabadságharc egykori hadnagya, ekkor a Gömör megyei Honvédegylet tagja 1886-ban a gyengélkedő főrend az újságok hasábjain is taglalt betegsége megszüntetésének vágyáról számol be földijének:
„Ha tehát a betegség az, mit a lapok közölnek, siess és add tudtára a nemes Grófnénak közleményemet, hogy a biztos gyógyítás kezelésétől a Gróf el ne késsék. Hogy bennem lesz a garanciája a Grófnak, ezt nem tudom, de ott vagy te, ismered becsületes lelkemet, de ott van Pesten Manoilovich Emil curiai tanácselnök [1823–1897] sógorom, ki igazságos ajánlatomért jót fog állani.
A Grófot szeretném megtartani az emberiségnek, a diplomáciának s a két állam vezetőjének – és mondd meg tovább azt is, hogy Manó gróf [gróf Andrássy Manó 1821–1891, Gyula testvérbátyja] is ismer, nagyobb kezességnek, hogy százados is vagyok.
Midőn e fontos – de hazámhoz mérve még fontosabb dologról kiértesítettelek, járj közre; mentsük meg drága életét s mielébb értesíts, akár az a baja, amiről írtam, akár más betegségben szenved…”.
E dokumentum 1994-ben, Berecz Károly hagyatékával került gyűjteményünkbe.
Vasúti szabadjegye az 1887-es esztendőre
Gróf Andrássy Gyula vasúti szabadjegye (PIM Kézirattár)
Az 1883. január 1-től fennállott Osztrák–Magyar Államvasút-Társaság egy magáncég volt, az osztrák részen 1350, míg Magyarországon 1500 km vasút fölött rendelkezett. Már Andrássy halála után, 1891-ben, egy törvény alapján, ez utóbbi rész a Magyar Államvasutak kezelésébe került.
A dokumentum, melyen Andrássy autográf aláírása is látható, a híres sümegi múzeumigazgató, Darnay Kálmán irodalmi gyűjteményéből származik.
Az 1923. augusztus 19–20-i Petőfi-, Andrássy- és Pákh Albert-centenáriumi ünnepség Aggteleken
Velten Armand: Emlékünnep Petőfi Sándor, id. Andrássy Gyula és Pákh Albert emlékére, 1923, gouache (PIM Művészeti-, Relikvia- és Fotótár)
Ugyan Gyula gróf neve nem található meg a barlang vendégkönyvében, csupán, más Andrássyak mellett, az öccséé, Manóé, de Petőfié igen, így az egész ünnepség programjának gerincét elsősorban Petőfi emlékezete adta. Természetesen az újonnan meghúzott trianoni határral érintett barlang helyzete a nemzeti gyász hangjait is előhívhatta ekkor, egyben felhívva a figyelmet e természeti csoda mostoha sorsára is (az addigi fenntartó Kárpát Egyesület székhelye a határon kívülre került), sőt alkalmat teremtett annak felszámolására, a barlanglátogatások rendszeresebbé tételét szorgalmazva. Az eseményt kezdetben júniusra hirdették meg, de a kedvezőtlen időjárási körülmények miatt végül augusztusban tartották meg (lásd a szervezők levelét a Petőfi Társaság Elnökségének).
A Petőfi-, Andrássy- és Pákh Albert-Centenárium Előkészítő Bizottsága a Petőfi Társaság Elnökének, 1923. június 26., Budapest (PIM Kézirattár)
A Petőfire emlékező beszédet a Petőfi Társaság elnöke, Pekár Gyula mondta, s ennek köszönhetjük, hogy az esemény meghívóján is közölt gouache eredetijét, melyen a három ünnepelt arcmása is látható, valamint még egy, a helyszínen készített, az ünneplőket ábrázoló vízfestményt az alkotó a Társaságnak adományozta. Ő pedig nem volt más, mint Velten Armand (1890–1974) festő, akkor az aszódi gimnázium rajztanára, említett művei azóta is gyűjteményünk részét képezik.
Az ünnepség főszervezője, a rozsnyói születésű Markó Miklós (1865–1933) előbb vaskereskedő, majd hírlapíró volt, egyébként a barlangok szerelmese. Még a Monarchia idején a dobsinai jégbarlangban rendezett jégünnepet, korcsolyapályát is kialakítva ott, de az aggteleki barlangrendszer feltárásában s főleg népszerűsítésében is részt vett. Legismertebb műve egyébként az 1896-os Czigányzenészek albuma, melyet a betléri ágból származó gróf Andrássy Dénes feleségének, a Gömörben nagy tiszteletnek örvendő Hablawetz Franciskának ajánlott. Sajnos, mint az egyik dokumentum tanúsítja, egy kisebb atrocitás is érte az ünnep alkalmával (lásd a Petőfi Társaság levelét Tőkés Károly aggteleki lelkésznek).
A Petőfi Társaság főtitkára Tőkés Károlynak, 1923. augusztus 29., Budapest (PIM Kézirattár)
A programon mintegy négyezer ember vett részt, fáklyák fényénél hallgatták a Baradla-barlang belső, nagy termeiben a műsorszámokat.
Ország-Világ, 1923. május 6./225 (Arcanum)
Ám a Gömör–Kishonti Egyesület Andrássy valódi centenáriumán, ugyanezen év márciusában már tartott a Gellért Szállóban egy jótékonysági ünnepélyt, melynek, a fennmaradt meghívó tanúsága szerint, szintén szervezője volt Markó Miklós, és részt vett rajta a Petőfi Társaság is.
Az eseményről pedig ő maga számolt be az Ország-Világ hasábjain (lásd a képmellékleteket).
A budapesti rendezvényen és az aggtelekin is Vikár Béla (1859–1945) költőnek, a Kalevala fordítójának (aki mellesleg szintén az országgyűlési gyorsíróiroda vezetője volt, akárcsak Kónyi Manó) beszéde volt hallható a grófról.
Vikár Andrássy című, 1925-ös versének legoptimistább, a kiegyezést dicsőítő strófájával zárjuk bejegyzésünket:
„S a Jog győz! Nemzet és királya egy lesz,
S e kettős szentség fő-fő papja ő.
Miként előbb állt híven amaz egyhez,
Most minden gondja ez a két erő.
Mily diadal, az Ég tovább ha kedvez,
S a két sudár egymással összenő!
Király és nép együtt, eggyé szövődve –
Hazám, bizton tekinthetsz már jövődbe…”
Komáromi Csaba
