A Magyar Műhely generációs fórumként jelentkezett. Az egyetemista, főiskolás és 30 év alatti, Nyugat-Európába szakadt fiatal magyar értelmiségiek megnyilatkozási terepe kívánt lenni, markáns avantgárd arculata az első évtized végén kristályosodott ki. 

Az első években gyakran változott a szerkesztők köre

Nyéki Lajos és Sulyok Vince a tervezgetés időszaka után kimaradtak a szerkesztőségből, Sipos Gyula is csak egy évig volt tagja. A 3. szám után kivált Harczy József, aki Czudar D. József néven szerepelt, valamint Karátson Endre, aki a Székely Boldizsár nevet használta. Parancs János 1964-ben visszaköltözött Magyarországra, s itthon vált ismert költővé. 

A ’70-es évek elejéig Márton László, Nagy Pál és Papp Tibor biztosították az állandóságot. 1973 őszén létrehozták a Magyar Műhely Munkaközösséget, a folyóirat ekkortól a Munkaközösség lapjaként jelent meg, Nagy Pál és Papp Tibor felelős szerkesztőkké váltak. A Munkaközösség tagjai minden évben baráti találkozót tartottak, hol a Párizs melletti Marly-le-Roi-ban, hol a Bécs melletti Hadersdorfban. Ekkor csatlakozott az alapító szerkesztők mellé a Bécsben élő Bujdosó Alpár; hármasuk egészen 1996-ig formálta és meghatározta a folyóirat arculatát. 

Parancs János, Nagy Pál, Márton László, Szakál Imre, Papp Tibor a Mikes Kelemen Kör összejövetelén, Vaeshartelt – Hollandia, 1963.

A Magyar Műhely első periódusa

Ez a lap első tíz évében olyan magyarországi alkotóknak adott publikálási lehetőséget, akik irodalompolitikai okokból marginalizálódtak, az uralkodó szocialista kánon a hellyel-közzel tűrt kategóriába utasította őket. Választásaikkal a korabeli magyar irodalom értékskáláját szerették volna korrigálni. Különszámot szenteltek Weöres Sándornak (1964. 7–8.), Füst Milánnak (1967. 23–24.), valamint Füst Milán Szexuál-lélektani elmélkedések című esszéjének (1970. 37.). A szerkesztők kezdettől fogva arra törekedtek, hogy itthon élő és emigráns szerzők együtt publikáljanak, s hogy párbeszéd jöjjön létre a vasfüggöny két oldalán élő alkotók között. A strukturalizmus irányzatával foglalkozó 1968. júniusi (27.) különszám a kortárs nyugat-európai irodalomtudomány áramlatai iránti fogékonyságuk demonstrálása. 

1966-ban Nagy Pál és Papp Tibor kitanulta a nyomdász mesterséget, s létrejött a Magyar Műhely saját nyomdája. Ez a szerkesztők tipográfiai érdeklődését, a versformai jegyeinek jelentőségét jelzi. 1968 májusában Párizsban kitört a diáklázadás, az általános munkássztrájk miatt nyomdájuk csődbe ment. 1970. február 1-jén Ioan Cuşa, Párizsban élő román származású költő, szerkesztő, könyvkiadó négyórás nyomdai állásba felvette Nagyot és Pappot, ami lehetővé tette, hogy felváltva, egy hétig a nyomdában dolgozzanak, egy hétig pedig a folyóirat ügyeivel foglalkozzanak. 1981-ben bekövetkezett haláláig ő volt a Magyar Műhely legnagyobb támogatója, mecénása.

1971-ben két antológiaszámot adtak ki (38., 39.): egy már-már nemzedékként számon tartott írócsoport egy évtizedes munkájának eredményét összegezték, verset, prózát és tanulmányt együtt. A szerkesztőségi bevezető koncepcionális fordulatot jelzett: „a jövőben kizárólag újat kereső és hozó alkotókkal, alkotásokkal szándékozunk foglalkozni”.

A műhelyesek művészetfelfogását ekkor alapvetően Kassák Lajos munkássága határozta meg, őt tekintették követendő mintának.

Kassák a ’60-as években Párizsban többször találkozott a Magyar Műhely szerkesztőivel. A Magyar Műhely 1965-ös 13. száma az ő művészetét bemutató különszám: a tanulmányok inkább költészetére és regényeire koncentráltak, kevésbé képzőművészeti munkásságára.

Bujdosó Alpár, Kassákné Kárpáti Klára, Schöffer Miklós, Nagy Pál, Papp Tibor az 1985-ös kalocsai Magyar Műhely Találkozón Fotó: Vattay Elemér

A szerkesztőség 1971 novemberében Párizsban megalapította a Kassák Lajos Kört (Association des Amis de Kassák), majd Kassák Lajos Alapítványt létesített, hogy évente kiadják a Kassák-díjat. A díjkiosztó bizottság tagjai Kassák Lajosné, Schöffer Miklós szobrászművész, a Magyar Műhely három szerkesztője – Márton László, Nagy Pál, Papp Tibor –, valamint a gazdasági ügyintéző, Rosenberg Ervin voltak. Az első négy Kassák-díjat 1972 júniusában, Marly-le-Roi-ban adták át, a folyóirat megjelenésének tizedik évfordulója alkalmából rendezett találkozón. A Kassák-díjat olyan tehetséges fiatal alkotó kaphatta meg, aki az irodalomban vagy a képzőművészetben kimagasló kezdeti eredményt mutatott fel. 

A műhelyesek számára időközben Franciaország menedékhelyből fokozatosan az otthonukká vált, ennek kézzelfogható bizonyítéka a d’atelier megjelentetése, mely kulturális dialógust eredményezett a befogadó országgal. A Magyar Műhely francia nyelvű testvérlapja 1972 és 1978 között jelent meg, szerkesztői Nagy Pál, Papp Tibor és Philippe Dôme voltak, 18 folyóiratszámot és 7 – bonyolult tipográfiai megoldásokkal élő – könyvet adott ki. A lap megszűnése után a d’atelier kiadóként tovább működött: itt jelent meg 1980-ban az előző részben már említett reprezentatív művészkönyv, a Mallarmé-album. 

A Magyar Műhely Munkaközösség

A Magyar Műhely Munkaközösség létrehozása az alkotók szemléletbeli változásának strukturális következménye, amely változást hozott a szerkesztőség felépítésében is: Nagy Pál és Papp Tibor felelős szerkesztővé váltak, s ekkortól a munkaközösség alkotta a szerkesztőbizottságot. A folyóirat tulajdonképpen olyan kohéziós erővé vált, amely egy alkotói csoportosulást tudott létrehozni. A közösségépítést igen fontosnak tartották, amiről az előre megadott téma köré szerveződő, évente-kétévente megrendezett Magyar Műhely Találkozók is tanúskodtak. Ezeken alkalom nyílt a nyugat-európai, valamint a tengerentúli és a hazai irodalmárok közötti személyes kapcsolatfelvételre és eszmecserére, az aktuális művészeti kérdések megvitatására és saját kísérleteik bemutatására (előadások, viták, performanszok révén). Mindez a szerkesztés demokratizálódását vonta maga után. A munkaközösség tagjaitól elvárták, hogy rendszeresen, évente legalább egyszer publikáljanak a lapban. 

Íme, a résztvevők névsora a Különvéleménnyel… címet viselő, bizonyos distinkciókat sejtető programcikkből:

A Magyar Műhely Munkaközösség 1973-tól 1991-ig létezett, a végén már a világ minden táját képviselő, 44 taggal. 

Magyar Műhely Találkozó Marly-le-Roi-ban, 1974-ben. A képen Gergely Ferenc, Nagy Pál és Bakucz József

A Magyar Műhely második periódusa

A folyóirat radikális avantgárd korszaka szintén 1973 körül kezdődött, ez az első vizuális költészeti művek létrejöttének ideje, amelyek nagy része letrasettel (satírozható betűkkel) készült. Egy akkoriban szinte teljesen elhallgatott írót, Szentkuthy Miklóst is irodalmi példaképükké választották, az őt bemutató különszám a Prae megjelenésének 40. évfordulóján került az olvasók elé (1974. 45–46. szám). James Joyce az egyetlen világirodalmi szerző, akiről különszámot állítottak össze, középpontban Finnegans Wake című művével (1973. 41–42. szám). Joyce radikálisan újszerű írását azért emelték ki, mivel szerintük az irodalom önmagára utaló jelkódexének megújítását valósította meg. 

A lap fokozatosan vált az irodalmi kísérletezés terepévé, törekedett szöveg és kép egyenrangúságát bemutatni, a befogadót bevonni az alkotás aktusába, és nyitni a posztmodern irodalomtudomány felé. Az 1970-es évek végétől a műhelyesek rendszeresen felléptek nemzetközi költészeti fesztiválokon, így a francia székhelyű Polyphonix egyesület Európa-szerte és más földrészeken rendezett eseményein, valamint különböző kiállítások során számos országban mutatták be alkotásaikat. 

Béládi Zsófiánál Jacques Derrida látogatásakor, Budapest, 1992. A képen Szombathy Bálint, Székely Ákos, Jacques Derrida, Nagy Pál, Juhász R. József és Bujdosó Alpár. Fotó: Béládi Zsófia

A folyóirat harmadik periódusa

A Magyar Műhely harmadik időszaka az 1980-as években kezdődött, az elektronikus költészet, elektronikus szövegirodalom megjelenésével, ekkor már a művek jó része írásvetítőre, videóra és számítógépre „íródott”, s teret adtak a fonikus költészet képviselőinek is. A vizuális és a konkrét költészet, majd a lettrizmus a hagyományos irodalmi szöveget alkotóelemeire bontotta. Összművészeti, intermediális alkotásokat is létrehoztak: a mail art, a konceptuális művészet (Maurer Dóra, Gáyor Tibor), a kísérleti zene (Sáry László), a performansz, a happening körébe tartozó műveket. 

Az avantgárd művészek közül Erdély Miklóssal két különszám is foglalkozott (1983. 67., 1999. 110–111., ez a  duplaszám a Műcsarnokban rendezett Erdély Miklós-életmű-kiállításhoz kapcsolódó konferencia anyagát tartalmazza).

Kibédi Varga Áron Képírók című recenziója a Magyar Műhely szerkesztőtriászának nagyjából egy időben megjelenő három albumát ekképp méltatta: „A többéves gyakorlat, technikai és elméleti előkészület után ennek a munkának a betetőzése és ideiglenes csúcspontja az a három tipográfiai alkotás, műtárgy, vizuális szövegalbum, amelyet a három szerkesztő 1984 végén és 1985 elején adott ki: Bujdosó Alpár: Irreverzibilia Zeneon; Nagy Pál: Journal in-time 1974–1984; Papp Tibor: Vendégszövegek 2, 3. […] A kép és az írás itt érik el egyszerre határukat, ahol a kép olvashatóvá és az írás nézhetővé válik.”

Az 1993-as keszthelyi Magyar Műhely Találkozó megnyitója a Balatoni Múzeumban, középen Nagy Pál, bal szélen Bujdosó Alpár

A lapot 1989–1990-ben hazatelepítették Magyarországra, megtartva a kötődést Párizshoz és Bécshez.

Ekkor a szerkesztőtriász kiegészült Petőcz Andrással és Székely Ákossal. 1995 tavaszán meghívták a szerkesztőségbe Kovács Zsoltot, L. Simon Lászlót és Sőrés Zsoltot, az 1995-ös keszthelyi Magyar Műhely Találkozót már az új szerkesztőhármas szervezte. Megváltozott a lap tematikája és részben az olvasói köre is, az irodalom mellett a más művészeti ágakkal és művészetelmélettel foglalkozókat is megszólítja, kiemelten foglalkozik számítógépes és médiaművészettel, az irodalom és a képzőművészet határterületeivel. 

Az 1995-ben létrehozott Magyar Műhely Alapítvány biztosítja a folyóirat és a Magyar Műhely Kiadó köteteinek jogi hátterét. 2004-ben megnyílt Budapesten a Magyar Műhely Galéria, amely havonta más-más kortárs művésznek, alkotócsoportnak nyújt bemutatkozási lehetőséget. Jelenleg a folyóirat felelős szerkesztője Szombathy Bálint, szerkesztőtársai Juhász R. József és Szkárosi Endre, a főmunkatárs L. Simon László. 

Sulyok Bernadett

Fotók forrása: PIM

A Magyar Műhellyel foglalkozó sorozatunk záró részében a folyóirat dokumentumainak közgyűjteménybe kerüléséről lesz szó.