2020. sze 30.

A Károlyi-kert szobrai

írta: Komáromi Csaba, PIM
A Károlyi-kert szobrai

A palota titkai V.

Az 1928 óta nyilvános közparkként funkcionáló, egykor a Károlyi-palotával ugyanazon ingatlant képező kertben arisztokrata gazdái alatt sok minden volt (üvegház, amely elpusztult később, kertészlak, valamint teniszpálya és persze különleges és kevésbé különleges növények), de szobor, az nem. Műtárgyakat csak azóta találhatunk a fák között, mióta nyilvános lett a kert. Ezek között is van olyan, ami már nem látható, olyan, ami máshol van, és vannak a kertben egészen friss alkotások is. Felállításuk sorrendjében a következő köztéri műalkotások díszítették, illetve díszítik a Károlyiak egykori kertjét a pesti Belvárosban:

Prohászka Ottokár szobra (bronz, Fülöp Elemér alkotása, felavatva: 1934. június 17.)

Prohászka Ottokár (1858–1927) a magyar keresztényszocializmus egyik legjelentősebb alakja volt. A székesfehérvári püspök a Károlyi-kert közelében lévő Egyetem téri templom szószékén lett rosszul, és nem sokkal utána, 1927. április 2-án meg is halt a Központi Szeminárium épületében, amelynek utcáját (Papnövelde utca) rögtön ezután el is nevezték róla. 

A Károlyi-kert közepén nagyszabású ünnepség keretében avatták fel szobrát, Serédi Jusztinián hercegprímás részvételével.

karolyi-kert1.png

Prohászka Ottokár szobra (FSZEK)

Károlyi Mihály 1946-ban, első emigrációjából hazatérve kérte az egyházi hatóságokat, távolítsák el politikai ellenfelének szobrát – akár az ő költségén is. Arra hivatkozott, hogy magánkertjében nem kíván szobrot látni. (Károlyit és feleségét, Andrássy Katinkát egyébként Prohászka püspök adta össze 1914-ben a Mátyás-templomban.) Választ nem kapott.

A vele szimpatizáló szabadelvű fiatalok (köztük Faludy György költő) nem sokkal a püspök halálának 20. évfordulója után, 1947. április 26–27-ének éjjelén ledöntötték a mellékalakjaitól már a háború alatt megfosztott főalakot. A közvélemény megdöbbenését az egyre radikalizálódóbb történelmi szituációban a politika közönnyé változtatta, a szobor hollétéről sem volt az embereknek tudomása. Csak 1977-ben derült ki, hogy a Kiscelli Múzeum őrzi az alkotást, de azt csak 1984. április 2-án állították fel újból, szigorúan egyházi területen: azóta Székesfehérvárott, a püspöknek 1938 óta nyughelyeként is szolgáló emléktemplom kertjében áll.

ledontott_prohaszka.png

A ledöntött Prohászka-szobor (kozterkep.hu)

Tormay Cécile szobra (mészkő, Horváth Géza alkotása, felavatva: 1943. június 3.)

A Magyar Asszonyok Nemzeti Szövetsége alapító elnökének, a Horthy-korszak kedvelt, Nobel-díjra is jelölt írónőjének (1875–1937) ülőalakos szobrát a kormányzó és Kállay Miklós miniszterelnök jelenlétében avatták fel. Az alkotás fejrésze a háborúban elpusztult, a szoborcsonkot 1947-ben távolították el. Az írónőnek 2012 tavaszán avattak ismét szobrot – ezúttal bronzból – a VIII. kerületi Gyulai Pál utcában (R. Törley Mária alkotása).

tormay_szoborlap.png

A sérült Tormay-szobor (kozterkep.hu)

tormay.png

Tormay Cécile szobra (kozterkep.hu)

Irányi Dániel szobra (bronz, Kallós Ede alkotása, 1901)

Irányi Dániel (1822–1892) politikus, publicista, a márciusi ifjak egyike. Szobrát, amely a Kerepesi úti temetőben 1901-ben állított síremlékének másolata (közadakozásból annyi pénz gyűlt össze, hogy két szobrot is önthettek belőle), eredetileg a VI. kerületi Gyár utcában (ma Liszt Ferenc tér) avatták fel Tisza István miniszterelnök jelenlétében 1904. május 29-én. 1948-ban, a forradalom századik évfordulóján helyezték át a Károlyi-kertbe. (A helyére 1960-ban Csorba Géza Ady-szobrát állították.) A kerten belül több helyen is állt azóta, jelenlegi helyére 1998. március 15-én került.

gyar_utca_egykor.png

Irányi Dániel szobra a Gyár utcában (szoborlap.hu)

A Vasárnapi Ujság 1901-ben így méltatta a szobrot: „A magyaros díszítésű oszlopfő fölött a párkányt foglalja el Irányi mellképe, bronzból öntve. Hűséges képmása a hazafinak. Ez a mellszobor is nagyon sikerült munka, de az egésznek mégis az oszlop előtt álló magyar leány alakja adja meg a mély értelmet és művészi jelentőséget. Az erős, szép parasztlány szomorún támaszkodik az oszlophoz, fejét lehajtja, bal vállán a 48-as zászló. Ennek rúdját szorítja szépen nyugvó bal kezével magához, jobb keze alácsüng, a fájdalom nyugalmával. A bánat, az elhagyatottság személyesítője a lány: arczában, ruházatában pedig a magyar népre emlékeztet.” 

A művésznek ez az egyik legszebb alkotása, a leghíresebb pedig a Telcs Edével közös Vörösmarty-szobor az azonos nevű téren.

(Érdekesség, hogy Irányi kéziratos hagyatéka az egyik legépebben fennmaradt 19. századi dokumentumegyüttesként 2019 óta kutatható intézményünk Kézirattárában.)

iranyi_szobor.png

Irányi Dániel szobra a Károlyi-kertben (szoborlap.hu)

Lajtha László szobra (bronz, Gálhidy Péter alkotása, felavatva: 2015. június 30.)

Lajtha László (1892–1963) Kossuth-díjas népzenegyűjtő, zeneszerző a közeli Váci utca 79. alatt élt 1923-tól haláláig, az egykor édesapja által megvásárolt házban (ott emléktáblája is van). A sokoldalú, mára kissé elfeledett zeneszerző a Francia Akadémia levelező tagja is volt, itthon közvetlen a háború után több fontos posztot is betöltött: 1945–46-ban a Magyar Rádió zeneigazgatója, utána a Nemzeti Múzeumtól önállósodni kezdő Néprajzi Múzeum, majd 1947–48-ban az átalakulóban lévő Nemzeti Zenede vezetője volt.

A szobor a Hagyományok Háza által kiírt szoborpályázat legjobb munkája volt, és Lajtha László születésének 123. évfordulóján avatták fel. A szoboravatást követően Lajtha László műveiből összeállított ünnepi hangversennyel emlékeztek a zeneszerzőre a Petőfi Irodalmi Múzeum dísztermében.

lajtha_szobor.png

Lajtha László szobra (montazsmagazin.hu)

Károly, a nyúl szobra (bronz, Fekete Géza Dezső alkotása, felavatva: 2016. május 18.)

A majdnem hat éven át a kertben élt önkormányzati ellátású fekete belga óriásnyúl (8 kg) tiszteletére avatták, aki 2015 decemberében hunyt el. A kiskorában megunt és szabadon engedett „húsvéti” nyúlnak az Urak feliratú mellékhelyiség-pavilon mellett volt a ketrece. A főváros viszonylag kevés köztéri állatszobrának egyik legfiatalabbja.

nyul.png

Károly, a nyúl szobra (Horváth Péter Gyula fotója)

Szólj hozzá

szobor kulisszatitkok Prohászka Ottokár Tormay Cécile Lajtha László Károlyi család Károlyi-kert A palota titkai Komáromi Csaba Károlyi-család Irányi Dániel